Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

165. Csoportkiállítás: Vaszary János, Borbereki K. Zoltán

BORBEREKI K. ZOLTÁN Borbereki néhány évvel ezelőtt, mint festő mutatkozott be az Ernst-Muzeum közönsége előtt. Azelőtt Csók István tanársegéde volt, ahová Vaszary mester mellől került. De a fiatal festőművészben kevés, vagy talán semmi festői nem volt. Nagy emberfejek — szigorúan megkonstruálva —, csupa plasztikus érték, — a formák zárt felépitése jellemezte. Ezt az ösztönös hajlamot két római tanulmányi év napfényre hozta és szobrásznak ment. Egyes bemutatkozása nagy reményeket keltett. Szinte a szemünk előtt született meg egy kiváló magyar plasztikus. Az a vagy egy tucat mű, melyet most itt együtt láthatunk, tökéletes képet ad a fiatal mester erejéről, ideáljairól, képességeiről. Az arcképben a jellemzés lélekbemarkoló erejével ragad meg. Tanulmányfejeiben az érzéselmélyülés szokatlan mélysége és változatossága lep meg. Még a női test felépitésében is monumentális egyszerűségre való törekvése nyilatkozik meg. Mindent felülmúl azonban három műve. Első: a nagysapkás parasztgyerekfej, egyiptomi mesterművek hangulatát és erejét tükrözi. Nehogy félreértsenek! Ez nem archaikus utánérzés. Itt congenialis rokonság válik nyilvánvalóvá! Második: a pásztorfiu a borjúval. A test fiatalos szegletessége, a homloknézet következetes felépitése, a mozdulat fiatalossága és ruganyossága, a formákból kibontakozó érzés egyszerűsége és következetessége, a frontalitásba zárt formák monumentalitása, mind együtt és egyenkint a mai magyar szobrászat nagy értékévé avatja e művet. A pásztorgyerek alatt heverésző borjú csak arra jó, hogy a fiatal test felfelétörő mozdulatfürgeségének súlyt, 13