Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

164. Koszta József, Szentgyörgyi István, Urumoff Péter

KOSZTA JÓZSEF Husz esztendővel ezelőtt, egy őszi napon, mialatt a világháború már végefelé járt (1917) és az emberi lélek, megdermedve a borzalmak haláltáncában, a kétségbeesés fagyos nyugalmába temetkezék, egy magyar művészt mutattunk be. Nem ismeretlen kezdőt, de ismeretlen mestert. Koszta József ekkor már ötvenharmadik esztendejét taposta, a magyar közönség gyakran találkozott a nevével a Műcsarnok tárlatain, nem is apró képeken, hanem nem egyszer hatalmas vásznon, melyek közül nem egyet a Nemzeti Muzeum vett meg. Egyet közülük — a Hazafelé cimüt — Csánky Dénes, a Szépművészeti Muzeum főigazgatójának előzékenységéből, most is bemutatunk e korai művei közül. És mégis, — mikor műbarátaink és műbirálóink az Ernst-Muzeum harmadik és negyedik termében ezen a napsugaras őszi napon, két tucat festménye elé kerültek, egy uj és teljesen ismeretlen művészet szenzációját élték át. Márkus László — Operánk jeles igazgatója — akkor az Alkotmány nagyrabecsült műbirálója, ezt irta: ,,Az Ernst-Muzeumban uj csoportkiállitás nyilik meg, ahová a Műcsarnok urai. . . elmehetnének szégyenkezni. Egy pompás magyar művészt fedez fel ez a kiállitás, Koszta Józsefet, akinek spanyolos viharzásu ereje és borongós magyarsága egy poraiból megelevenedett Munkácsy, egy magyarrá lett Goya szenzációját idézik fel. Kétségtelenül a legelső magyar, sőt európai vonalból való, jelenleg ötvenhárom éves s ha nem lenne ez az Ernst-Muzeum, vájjon mit tudnánk róla?" És igy tovább, az egész sajtó felsikoltott örömében, hogy ezt a törzsökös lófő-székelyszármazásu magyar művészt megismerte. Azóta még kétszer jelentkezett nálunk egy-egy nagyobb kollekcióval, minden egyes jelentkezése ünnepe volt a magyar kulturának.