Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

Rippl-Rónai József halálának tizedik évfordulójára rendezett emlékkiállítás

A FESTŐ HALÁLA Irta : BABITS MIHÁLY Rippl-Rónai József emlékének. Mikor lassan, mint hajnal a szürkület organtinjain, oly lassan és oly izzón, mindjobban áttört rajzaidon a Szin, vagy mintha vászon és papir csak függöny volna lelked előtt, mint áttetsző függöny egy fényes és díszes szinpad előtt, s nem krétád kenné, hanem életed vetné rá a képeket, s éreztük, a vászon mögött már csak maga a lélek lehet — a Lélek s lakói: meghitt emlékek, otthoni táj, vén szoba és rokoni arcok, s hány puha asszonyi árny, Páris visszfénye, s magyar rétek — de nem ahogy igy a [szürke Rím nevezheti, hanem maga a dolgok névtelen lelke, a Szin, amit minden reggel rájuk csókol istenük, a nap — mikor igy lassan és izzón áttörte vásznaidat, mint meleg lámpák dus fénye a fakó jégüveget: tudtuk, láttuk, hogy hajnal ez, s egy uj világ született. Uj világ, magyar és méla, s mégis csupa chic, s finom, mely mint kövér somogyi kertből egy kecses, halk liliom, szakadt ki bozót szemöldököd és paraszt pillád megül. Im a Nap, a szinek apja, az Elet, elmerül; de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára: igy időz még tovatűnt lelked világának ezer árnya kép-függönyödön — óh, varázs-függöny! — s amint messzebb [száll el életed, mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a [függönyre dob: Ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod; és ami szemeid kincses golyóiból kikölt, szabadon, mint a madár ha tojása összetört, suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut — csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tüz-anyjuk kialudt.