Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

164. Koszta József, Szentgyörgyi István, Urumoff Péter

SZENTGYÖRGYI ISTVÁN Szentgyörgyit a bruxellesi akadémia adta nekünk, s a belga iskoláztatás emlékeit mindmáig megőrizte. Nagy szerencse volt az nem egy magyar művészre, mikor szinte intuitive megérezték a veszélyt, mely azidétt Párizsban leselkedett rájuk, a világ egyik legnagyobb mesterének, Rodin-nek képében. Azelőtt Bécsben tanultak a magyar szobrászok, de onnét gyakran Münchenbe rándultak, pedig egyik se volt a magyar temperamentumnak megfelelő igazi forrás. Mig a festők hamarabb kaptak észbe és Párizs lett Mekkájuk, a szobrászok a Rodin-veszélyt megérezve, a Meunier, Van der Stappen, Lagae-körbe, Bruxellesbe vándoroltak, érezve, hogy Rodin a maga különösségeivel rossz mester s őt csak utánozni lehet, de folytatni nem. Egészen más a belga mesterek tanitása. Szoros kapcsolatot hirdettek a természettel, de a kapcsolat átszellemesitésének elvét nem foglalták se szabályokba, sem nem rögzitették modorosságba. így van aztán, hogy középszerű tehetségeket is el tudtak vezetni bizonyos magaslatokba, aminek nálunk is van példája. Ha azonban igazi tehetséget kaptak, az eredményre aztán büszkék is lehetnek. Ezek sorában első hely illeti meg Szentgyörgyi Istvánt. Az Ernst-Muzeum — 25 évi fennállása alatt — fejlődése egész folyamatát bemutatta, úgyhogy szinte közönségünk szeme előtt lett a magyar szobrászat kitűnőségévé. Amikor első kész művével jelentkezett, a Tenniszező nővel, — a jelen kiállitáson újra látható — a mozgás szabadságával, a formák biztonságával és a vonalvezetés erejével lepte meg nézőit. De ki ne emlékeznék még a Bigéző fiúra, amely előtt az Ernst-Muzeum közönsége nagy elmélyedéssel állott? Itt a tiszta kompozicionális felépités mellett a kiadatlan mozdulat újdonságával és teljes kiképzésével hatott. 11