Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

142. Ambrosi Gustinus, Jánoshalmi Nemes Marcell

Ambrosi Gustinus. Mint valamely ősember, hatalmas izmaival, emberfölötti erejével, domború mellkasával és kemény nyakával, ugy jár-kél bronzai és márványai közt, játékos könnyedséggel emelve, tolva őket, ez a bámulatos testi és szellemi erejű ember. Ez az Ambrosi Gustinus. Akinek apja osztrák kapitány, festő, a perspektiva tanára volt a bécsi Akadémián, zeneszerző, matematikus és szellemi elborulásban halt meg; ősei apai részről olasz katonák, jogászok, építészek, festők, ötvösök voltak, ősapja, Ambrosi Andrea (t 1640), Firenzében már épitész. „A vér, mely ereimben folyik, Renaissance". — irja egyhelyt Ambrosi. De az anyja Nemes Lángh-leány, pusztán nevelkedett, olyan vegyes családból, hogy ükanyja spanyol, nagyanyja francia asszony volt. De a fiúban a magyar vér felbuzog. A háború után Párizsban Clémenceau-t mintázta, aki vagy harmincszor ült neki. A tigris minden reggel egy órát tornázott, jóval a nyolcvanon tul. Ambrosi megmutatta neki karjának hatalmas izmait. Clémenceau mongol szeme tüzet fogott: Ezt az erőt az anyámtól, aki magyar asszony volt, örököltem, — mondta Clémenceau-hak — magyar asszonynak lehet csak ilyen vasizmu fia . . . Magyar származására Ambrosi mondhatatlanul büszke. - Véremben a magyar sziv sóvárgása a nagyság után rejtőzik, — irja fel Ambrosi — aztán az osztrák jóság vágy a megértés után és az olasz lélek sóvárgása a halhatatlanság, a fenség és a határtalanság szelleme után ... Amint szemünk körülölelgeti a szobrok erdejét, melyek között Ambrosi rendezget, a nagy fizikai erő után a nagy szellemi erő kap meg. Az alig negyvenéves férfi, ki immár sok-sok százra menő kompoziciót és ezrekre rugó arcképszobrot teremtett, eltemetkezve 7