Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

155. Marosi Gyula, Brabécz-Wellisch Margit, Ferenczy Károly

Itt már mit sem használ a makacs tagadás, itt akarva, nem akarva, tényekkel kell számolni- Ezek <i kétségbe nem vonható tények pedig azt igazolják, hogv az uj magyar művészek a fejlődés első soraiban álla­nak, nyomukban sok friss rügy. beállva dalolva a sorba. íme. a fiatal, a húszas évek legelején álló Marosi Gyula, akinek eddigi művészi munkálkodása, melyet most széles téren mutatunk be. már csak azért is érde­kes, mert megmutatja egy mai fiatal tehetség szárnyra­kapásának egész útját. A rajzai már nem az akadémia ..szépségvonalát" keresik. Az élet viharja zúg a fülébe és a mozgalmas élet rezzenetei kerülnek tolla alá. Az ujjgyakorlatai is mások. A mechanikai szükségszerűsé­gek legyőzésének célzatai is másfelé mutatnak. Nem a lágy és omló tónusok kifejezését figyelte már gyermek­szemével sem. Amiként mestereinél látta, az élet gro­teszk oldala felé fordul ámulataival. Igyekszik ujabb titkot feltúrni. Igyekszik mesterei szelleméhez kö­zel férkőzve, magát az élet rejtelmeinek titokzatos ké­pét meglesni, olyan képet, melybe sarjadó fiatal lelkét és annak üde érzéseit beleönthesse. Örül egy kéknek, mely neki nem az ég azúrja, hanem az életöröm ki­csattanása. Örül a sárgának, melyet odahelyez, ahol azzal valami égőt akar megéreztetni. Hogy csupa disszonanciákhoz jut? Már eleve az életellentéteket bámulva firtatja, aminek a dekorativi­tás törvényszerűségei felelnek meg. Ezeket a belső tit­kokat csak sejti, fogalmakba aligha tudná önteni. De hiszen az ő nyelve: a forma és a szin. Korlátolt nyelv, ha akarom, végtelenül árnyalatbő, ha megértem. En­nek a közelébe igyekszik jutni. Ujabbnál-ujabb disz­szonanciák után kutat. Mig végre lassan, tapogatódzva, de kibontakozva mesterei nyelvéből, eljut a maga hangjaihoz. Egyszerre csak megnyilik a torka. Nem mélabús dallamok szállnak ki felénk, hanem elfojtott zokogás, vagy harsogó kacaj. Mindazt, mi szeme elé kerül, újra értékel, megnézi tetőtől-talpig, hogy formájának uj ol­dalait felfedezhesse. Csupa apró megfigyelésből rakja össze uj meglátásait. Persze, ez az ut eleje. De az elindulás nagy-nagy Ígéret. Hová fog elvezetni, milyen átalakulásokon fog még átmenni, minő harmóniákhoz fog eljutni éppen a titokzatos diszharmóniák egybecsengéseiből. az persze a jövő titka. De egy nagy tehetség szárnybontá­sát érezzük. Aki a mai megnyomorodott magyarság­nak ünnepet kell hogy jelentsen. Dr. Lázár Béla. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom