Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

154. Fenyő György, Ferenczy Károly

így mehetnénk végig a rajzokon, melyeken önmagával akart tisztába jönni, a festményeken, melyek mindenike valamit jelent. Egyelőre — mialatt dolgozott — csak neki. Később, mikor kiformálta őket, a nézőnek is maradék hiján azt mondják el, amit kifejezni akart velük. De amig eljutott odáig! íme ezek a darabok milyen beszédesek lesznek azonnal, ha kérdezni tudják őket. A pszichológiai érdeken felül találunk a hagyatékban nem egy készre fejlesztett remekművet, melyek egész mélységükben meghatározzák a festői gondolatot. Élete utolsó korszakának nagy leegyszerűsítéseit, melyeken az ornamentika oly nagy szerepet játszik, sokan a mostanság sokat emlegetett „absztrakciókkal" hozzák kapcsolatba. Akinek azonban éppen aktos kompoziciói idején alkalma volt ilyen művészetelméleti kérdésekről vele beszélgetni, — tudja jól, hogy amit ő keresett, nem a valóságtól való elvonatkozás, — ellenkezőleg, a valósághoz való hozzáférkőzés. Csak az ut, melyen ehhez el akart jutni, volt más, mint a nagybányai korszakában. Ekkor a kihagyás művészetének nevezte a festést, Velasquezre gondolt s kereste az egyetlent a sokaságból. íme aktos rajzai, mint mutatják ők a hátrahagyott rajzokon át a leegyszerűsítésnek ezt az aszkétikus munkáját. Semmit sem elhagyni, de mindent egybefoglalni T— ez volt a célja. Ezt itt kitűnően tanulmányozhatja Ferenczy művészetének minden barátja. Dr. Lázár Béla. 13