Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

130. Csoportkiállítás: Batthyány Gyula, Feiks Alfréd, Feiks Jenő, Fried Pál, Jándi Dávid, Lesznai Anna, Sugár Andor, Mikus Sándor

A levegő most tele van a „konzervatív" és a „haladó" művészet harci zajával. Mit jelent alapjában a két jelszó? Mindkettő büszkén veri a mellét és harsogva hirdeti, hogy ő képviseli az egyedül igaz művészetet. Pedig minden korban sohase csoportok, hanem mindig az egyéniségek képviselték a művészetet. Ha valaki büszkén hirdeti, hogy ő „konzervatív", azzal beismeri, hogy idegen, más, egykori művész formanyelvét vette át, nincs se őszinte egyéni látása, érzése, se érzésének megfelelő eredeti formanyelve. Utánzó. Nem az a baj, hogy a múlthoz ragaszkodik, hanem az, hogy nem találta meg önmagát. Courbet mondása: „az akadémikusok belefulladtak a mult formáiba, én kiúsztam belőlük" nem illik rájuk. A „haladó" művész ugyanebbe a hibába esik, ha mások nyelvén beszél, legyen ez a nyelv uj formakincsekkel még oly gazdag. Az igazi művész se nem konzervatív, se nem haladó, hanem — egyéni, ő maga, aki a világot a saját szemével látja, a maga érzéseihez keresi meg az uj kifejezési formát. Az is hamis jelszó, ha valaki naturalistának vagy expresszionistának nevezi magát. Alapjában minden művészet, első sorban az úgynevezett „utánzó művészet", naturalista, mert reá mindig a természet hat, kelt fel benne érzéseket és érzései indítják meg képzeletének szárnyalását. De nem a természet szolgai utánzása a művészet hanem annak képzeletben gazdag átírása. Ez utóbbin van a hangsúly. Ezért más és más minden korban minden igazi művész. Kiindul a természetből, akár a természet előtt, akár a természetre emlékezve. A k'pzelet szárnyalásától és az elképzelt és átalakított természet kifejező erejétől függ aztán a művész értéke. Ez az átiró, átalakító, felfokozó, tehát stilizáló erő minő3