Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

129. Csoportkiállítás: Basch Edith, Dési Huber István, Fried Pál, Gergely Tibor, Réfi-Kády János, Román György, Mikus Sándor

NAGY TEREM. Román György. Andersen meséi? A panoptikum rémei? Az álom rejtelmei? Honnét való alakok, mely világban születtek Román György fantazmái? Egymás hegyén-hátán, nyársbahuzott figurák raja, — mely álomlátás lidércnyomásából bukkantanak fel? Képzelgések, elálmélkodások, csudába borulások viziói, — honnét szálltatok fel? Ez a fiatal művész — kiszakítva az életből — magába menekül és belülről él. Ólomkatonák életre elevenednek. Egy titokzatos ház belseje megnyílik, ott élet van, emberek élik a maguk különleges mindennapját és ő belelát cselekvéseik mögé? Vagy álom ez is? A figurák megnyúlnak, az alakok egymásba borulnak, a perspektíva játszik, mint a tó partján a gyerekek, kik fürdenek, papírhajót vizrebocsátanak, hattyúk úszkálnak, hol, miért? Logikája önkényes, s mégis egy élet, egy külön Ding an sich valamennyi. Román Györgynek a festés meseélmények halmozása, valóság és költészet, egymásba folyva, s mégis egészet alkotva. Mely érdekes figurák bukkannak fel az élet tengeréből ! Maga a művész egy külön világ. Előd és társ nélkül, egymagára hagyatva él, de kiéli magát művészetében. Van egy rendes csendélete, — tudásának, szolid tudásának bizonyítéka. Nem jellemző reá. Csak kézügyességéről regél. Abból fejlesztette ki a maga világát, csak ott otthonos, csak ott igazán ő, csak ott kap meg és visz magával hetedhét országon tuli világokba. Álmokba. S mi szájtátva bámulunk bele ebbe az ismeretlen életbe, ahol pedig ő oly otthonos. És csudálkozik azon, hogy mi csudálkozunk. MíIy érdekes az élet! . . . 14