Az Ernst-Múzeum kiállításai 1926-1927

84. Mohács emléke. Fiatal magyar művészek

szét teremteni, a másik egy-két alakkal sokaságot akar szuggerálni. És a táj lelkéhez mily különböző eszközökkel igyekeznek közelíteni. Egyszer a lényeges vonalak hangsúlyozásával, másszor a részletek halmozásával. Az egyiknek távolsági kép, a másiknak közellátásban nyert impresszió. Megannyi formai probléma, de — csekély kivétellel — mindenik a természet szerető elmélyedéséből vonja le magának. Jő út, az egyedül jó út ez, a természet rejtett szépségeihez eljutni igazi művészi törekvés, minden kor igaz művészetének ez volt az igazi alapja. Csak gondoljunk a középkori mozaikmívesekre, kik felösmerték és felhasználták a színelváltozás Purkinjetörvényét, Tizianra, ki felösmerte és felhasználta, századokkal megelőzve a tudományt, a • feimultán színhatás törvényeit, Rubensre, aki oly mesterileg gyakorolta a kiegészítő színek törvényét, stb., stb., a nagy művész a természet titkainak ihletett kutatója volt mindenha. így jut el az egyszerű igazságokhoz, az örök titkokhoz, a szépség igaz birodalmához ... És még egy megjegyzésünk van a nyájas olvasóhoz: észrevették-e, mi lett a Muzeum bejárójából ? Egy kis magyar Pantheon, nagy szobrászmesterünk, Izsó Miklós alkotásainak felsorakoztatott gyűjteménye, Megyeri, Lendvay, Petőfi, Werbőczy, Zrinvi Miklós, Bernát Gazsi, Egressy Gábor, Zrínyi Ilona, Tóth József, Arany János, Egressy Etelka, Dugonics András szobrai állanak őrt a feljáróban, mint jelképei a magyar múltnak és vezérszellemei a magyar jövendőnek. Dr. Lázár Béla.