Az Ernst-Múzeum kiállításai 1924-1925

75. Csók István, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Zádor István, Szentgyörgyi István

SZENTGYÖRGYI ISTVÁN. Szentgyörgyi István művészetében uralkodó szóhoz jutott minden művészetek legmélyebben ható rejtelme: az egyszerűséf). Szentgyörgyi Istvánban újra éled a kora-renaissance mű\észetének szelleme, mely érzéssel keresi ki a formákat, nem törődik semmivel, csak az igazsággal, nem halmoz, nem fokoz, nincs még páthosza, közvetlen a ridegségig, amiben hurcolja magával a gótika hagyományait, de amellett a megkötöttségből igyekszik kiszabadulni, gömbölyíti a formákat, elernyeszti az izmokat, gyöngéd és lágy a formanyelve, de sohasem tér el a természettől. Szentgyörgyi művészetének is ez az etikája. Művészi fejlődésének egyik kimagasló emléke, a Bigéző fiú, melyet az Ernszt-Múzeum mutatott be legelsőbb, már tehetsége teljes felszabadulását igazolta. A kiadatlan mozdulat újdonságával és a tiszta kompozíciós felépítés egyszerűségével ragadta el nézőjét. Ez a zárt egységre való törekvés jellemzi azóta is minden alkotását, — reliefben, arcképben, figuráinak felépilésében egyaránt. Itt van arcképszobrászatának néhány remeke: Zádor Istvánné mellképe a nemes leegyszerűsítésnek mesterműve. A formákból kiszálló lélek szárnyrakelését érezzük. Mindent az érzés melege hat át, nemes nyugalom lengi körül. Valami távoli klasszicista hangulat érezhető ki belőle, de nála az életeleven, nem sematikus, soha üressé nem váló formák mélyen bennegyökereznek a valóság talajában, amit a klasszicista kor szobrászatárói éppen20