Az Ernst-Múzeum kiállításai 1921-1923

54. Gulácsy Lajos

Juhász Gyula meginditó költeménye — lélekbemarkoló hangon elmond mindent Gulácsy Lajosról, a fuzsitos emberről, — kiállításunk elibünk vetiti a beteg művészt, aki kettészakadt lelkével, kusza gondolatáramban, misztikus érzésekbe, képzelt álomvilágba menekült. A való és az álom egybeolvadt benne s mint a primitív ember, még inkább, mint a mesevilágban élő gyermek, átjátszotta képzeletében a valóság jelenségeit egy álomvilágba, melyet művészetében rendkívül finom szinérzékkel, bár torzult formafelfogással ábrázolt. Kezdettől fogva nem volt annyi önfegyelmező ereje, hogy szigorú formatanulmányokba mélyedjen, ami világos pillanataiban égő sebe volt lelkének. Mások művészetéből csak azt tudta kiszedni, ami zavaros vízióihoz, homályos álomképeihez, groteszk elképzeléseihez segítette. Innét művészetében a könnyen felismerhető sok idegen forma, az angol prerafaelistáktól, Van Ostade, Goya, Magnasco, Rippl-Rónain át a futuristákig, Kokoschkáig, — azonban mindez csak eszköz neki arra, hogy megmaradjon a maga fura világában, egy elképzelt város, Nakonxipán házai, emberei, eseményei között, melyeket félig elolvasott könyvek tápláltak, mig végre a mostoha sors kegyetlen csapásai végleg megtörték erejét s elvonult Nakonxipán árnyéletébe, lassú halálra . . . Hogy és mint történt ez, azt igen szemléletesen irja le Lehel Ferenc nagyérdekü könyvében, mely Gulácsyról épen most jelent meg. Művészete, ha nem is ébreszt teljes és harmonikus eszthetikai gyönyört, finom színharmóniáival, romantikus érzéseivel, pókhálószerü áloméletével meghat és elkábít. Dr. Lázár Béla. 3