Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

tek, hogy mitől fél legjobban az ellenség. Örültek, amikor azt a feleletet kapták, hogy a szuronytól. A sebesültek mutattak nekik puskagolyókat, elhasznált „óbuso"kat, amelyeket a harctérről hoztak magukkal. Egész szomorúan hagytuk el szegényeket, a zsebkendőinket addig lebegtettük feléjük, mig csak láttuk őket. Ők éppen igy tettek. Azután, este felé, tovább utaztunk; a kisebb állomásokon sok, rövid időre szabadságolt katona szállott be, akik szívesen diskurálgattak velünk Maconig. De el se képzelhető, Józsi bácsi, hogyan drukkolt a sok beszálló katona láttára, pedig tőlük igazán nem volt mitől tartani, mert a legkisebb gondjuk is nagyobb, mintsem hogy politizáljanak vagy egyáltalán kellemetlenkedjenek. Józsi bácsi Maconban se igen akarta, hogy észrevegyék. Hogy foglalkozzanak vele. Amiért is sok minden turpissághoz kellett fognia. így ruha dolgában igyekezett megtéveszteni az embereket, akik bizony ebben a forrongó, háborús időben nem igen nagyon kellemesek az idegenekkel szemben. Hát még az ellenséges „belligeranti" nemzet fiával! Minduntalan változtatott külső megjelenésén. Először is a haját rövidre vágatta, hozzá való utazósipkát vett, amit a franciák, különösen a munkások szoktak viselni. Aztán beszerzett egy nagyon szokásba vett, Magyarországon „malaclopónak" nevezett ujjnélküli köpenyt, melyet, ha még oly meleg volt is, utcán vagy korcsmában, — ahol jártunk és ettünk, nap-nap után — sohasem vetett le. Mindig azt mondta, hogy inkább megfulad a hőségtől, minthogy levegye. Még mindig attól félt, hogy felismerik és bántalmazni fogják. Természetesen ő is mint a strucmadár eldugta a fejét — ahogy tudta — sohasem nézett az emberek felé, 13