AZ Ernst-Múzeum kiállításai 1913-1914

11. A XIX. század nagy francia mesterei

hollandus, akik belekapcsolódtak a francia kulturába, mint előbb Whistler, az angol, aki viszont hatott, főleg japán kulturája révén, a franciákra, Vuillardés Bonnard-on át, mint ahogy azelőtt Turner hatott volt Monetra, s még előbb Constable Rousseaura és Gericault-ra Hogarth és Gericault viszont Delacroixra. Igen, ez a kultura telve van tradícióval, — érezzük Goyát Manet-ban, Michel Angelot Daumier-ban, — s érezzük Lorenzo di Credit Maurice Denisben és mind e hatások ellenére, csupa külön-különálló egyén valamennyi, saját arcmással és egészen tiszta kontúrral. Egy Renoir, micsoda gazdag mult egységbefüzése, az egész dix-huitiéme benne van! Manet sem pusztán Goya, de Ingres az Olympiában és Courbet a spanyol táncosban. S Cézanne, aki Courbet vaskos realizmusából indult ki, s eljutott Greco vizionarius szinabstrakcióihoz. S mindez a sok széteső elem egybefut Delacroix imádásában és Ingres arabeszkjei csodás finomságainak átérzésében. . . . Ez a kultura tehát igen bonyolult, idegen hatások gazdag vegyüléke, amihez hozzájárult az egymásra gyakorolt hatás is. Ezek a művészek tanultak, hogy taníthassanak, s tanítottak, mert tanultak. És ez a folyamat ma sem szűnt meg, csak titkos erői változtak, a japán hatást felváltotta az indus, sőt a néger, amint azt Picasso kubizmusa igazolja, s felülkerekedett a kompozícióba állítás vágya, a természetből való kiemelés és hatni fog mindaddig, mig csak nem jön egy ujabb, a természet egy eleddig rejtett oldalát nyomatékosan hangsúlyozó művész, gazdag tradicióban nevekedve és uj ihletet nyerve a természettől, ilykép uj értékeket teremive. MINDEN