AZ Ernst-Múzeum kiállításai 1913-1914

12. Magyar-Mannheimer Gusztáv

Ezt az eddig rejtegetett nagy anyagot most kiterítette a közönség elé. Hadd ismerjék meg őt egész változatosságában. Amint sötét színekben borongó, tragikus érzésekig emelkedő tájszimfóniákat ad, melyekben pathos szólal meg, sötét tüzek égnek és fátyol alá borított viharos szinek emésztik önmagukat. Ilyenkor zománcos szinek villognak, mély sonorikus hangokon. Töménykék egein ideges remegéssel cikkáznak változatos formájú felhők, odakent festékből szabadon alakítva őket. De ugyanugy bánik el a földdel, melyet izzószinü zöld, kék, bibor lakkokból alakit, — temperamentuma elragadja, az anyagszerüségre akár fittyet hány. De látjuk őt máskép is, — amint szinte hajszálecsettel fest, miniatürszerü apró kis képeket, gondosan kikeresve minden szintörést, minden anyagsajátosságot, a végletekig űzött pontossággal. így csak a fotográfus lencse tud látni, — mondogatták a kishitűek, kiket ez a bűvészi ügyesség megdöbbentett. A szubjektivitás e gazdagsága után az objektivitás ilyen kegyetlen szigorúsága? Mi itt a megoldás ? Mi most a megoldást hozzuk, a megoldás pedig ez a sok, eddig rejtegetett vázlat, telve a titkaiban meglesett természettel. Itt minden ecsetvonás szimbólum, melynek jelbeszédét csak ő értette, az odavetett színfoltot csak ki kellett építenie, mert vázlatán már minden elem adva volt, képzeletében csak teljessé kellett tennie, mert lelkében látta alakjait, látta színben, fényben, valeurben s a sommázó jelbeszédből kiolvasta a képet, minuciózus részleteivel együtt s a nagy vászonra játszva <!> 4