Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)
III. Ismeretterjesztés, tudományosság, intézményi autonómia: a kultúrpolitikai irányai 1894-től 1945-ig
III. Ismeretterjesztés, tudományosság, intézményi autonómia: a kultúrpolitika irányai 1895-től 1945-ig A múzeumtörténctek visszatérő kérdései közé tartozik, hogy a kultúrpolitika milyen szerepet szán a múzeumoknak: tudományos vagy inkább ismeretterjesztő intézményként kezeli azokat? Erre időről időre eltérő válaszok születtek a kultúrpolitika aktuális irányai szerint, s az eltérő szempontok ismét és ismét felforgatták a múzeumok kialakult belső életét. A múzeumi hálózat fenntartásának egyik alapvető indoka a modern társadalmakban az állam közoktatás terén fennálló kötelezettsége. A törvénytervezetekben, kultúrpolitikai programokban a múzeumokat leggyakrabban a köznevelés eszközeiként említik. A Nemzeti Múzeumban ugyanakkor alapításától kezdve tudományos munka folyt, miközben a gyűjteményekhez való hozzáférést a közönség számára nem mindig biztosították. Eötvös József minisztériumi berendezkedése szerint a múzeumok a tudományos intézetek kategóriájába tartoztak, azok felügyeletét a tudományos ügyekkel foglalkozó elnöki osztály (VI. osztály) látta el. Ez 1913-ban változott meg, amikor is Tisza István kormányának művelődési minisztere, Jankovich Béla külön ügyosztályba szervezte a közgyűjteményi, művészeti és tudományos ügyeket (III./A ügyosztály). A századelő miniszterei, Wlassics Gyula (1903-ig), Berzeviczy Albert (1905-ig), Lukács György [jogász, 1865-1950] (1906-ig), Apponyi Albert gróf (1910-ig), több-kevesebb súlyt helyeztek arra, hogy a kulturális értékek bizonyos védelmet nyerjenek, s megfelelő intézményrendszerrel működjenek. Wlassics programjában különösen fontos szerepet kapott a kulturális intézményrendszer decentralizálása, vidéki hálózatainak kiépítése. Ennek a törekvésnek hátszelét a századelő egyfajta modernizáció-ellenes mozgalma is biztosította, mely szerint a vidéki Magyarország értékeit is meg kell őrizni. Fel kell mérni a helyi emlékeket és értékeket, s e munkálatokban a múzeumoknak is közre kell működniük. Nemcsak a műemlékvédelem szempontjairól volt szó, hanem általánosabb értékvédelemről, abban az összefüggésben, ahogyan az a német „Heimatschutz"mozgalomban 1904-ben megjelent. Ez nemcsak a kisebb helyi gyűjteményeket, hanem a város- és faluképet, a természeti környezetet is megóvni kívánta a modernizáció rombolásaitól. 215 Nálunk a müértékek összeírására, vidékenkénti felkutatására Supka Géza tett javaslatot 1906-ban. 216 Szerinte az Országos Levéltár, a Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum s végül a vidéki múzeumok segíthetnének a tárgyak meghatározásában. Szendrei János - aki előbb a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre, majd számos társadalmi egyesület vezetőségének, így a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének, 217 1904-től pedig a Műemlékek Országos Bizottságának tagja volt - az 1907-es amateur-kiállításról szóló cikkében sürgette a műgyüjtemények arra érdemes tárgyainak jegyzékbe vételét. A védelem és gyűjtés gondolata szorosan egybekapcsolódott, s hatással volt a múzeumi szerzeményezésre is. 218 Mint később látni fogjuk, 1914 után Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum új igazgatójának szempontjai között nagy súllyal jelenik meg a veszélyeztetett, régi magyarországi műtárgyak múzeumi mentésének kérdése. Wlassics és utódai Ahhoz a gyorsasághoz, amellyel az alapítandó Szépművészeti Múzeum Modern Képtárát, és különösen annak magyar vonatkozású állományát 1894-1906 között hirtelen felduzzasztottak, kétségtelenül szükség volt a politikai széljárás millenniumi vehemenciájára. Kezdetben a minisztérium korifeusai, elsősorban Wlassics miniszter igyekezett kihasználni az országgyűlés által a modern gyűjtemény kiépítésére szánt jelentős összegeket. 219 A képek megvásárlásáról, úgy tűnik, szinte minden esetben maga a miniszter döntött. 220 A múzeumnak Wlassics idején voltképpen csupán az állami vásárlásokat koordináló, végrehajtó szerep jutott. Az állami pénzügyek kezelésével kapcsolatos szabályok elő is írták, hogy a minisztériumok mellett számvevőségek működjenek. Ezek vizsgálták meg a múzeumok leltári helyzetét, a tárgyak kezelésé215 A német Heimatschutz-szövetség (Bund Heimatschutz ) több mint kétszáz neves közéleti személyiség jelenlétében jött létre 1904-ben Drezdában. Az alapszabály szerint a szövetség célja: .,1.) Denkmalpflege. 2.) Pflege der überlieferten ländlichen und bürgerlichen Bauweise; Erhaltung des vorhandenen Bestandes - 3.) Schutz der landschaftlichen Natur, einschließlich der Ruinen - 4.) Rettung der einheimischen Tier- und Pflanzenwelt, sowie der geologischen Eigentümlichkeiten 5.) Volkskunst auf dem Gebiete der beweglichen Gegenstände - 6.) Sitte, Gebräuche, Feste und Trachten. Brückner 2000, 302-317. Itt köszönöm meg Hofer Tamásnak a mozgalommal kapcsolatos kutatásban nyújtott értékes segítségét. 216 Supka 1906, 340-342. 217 A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége 1906-ban alakult azzal a céllal, hogy támogassa a vallás- és közoktatási miniszter hatáskörében működő Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének munkáját, mely különben a vidéki múzeumok és könyvtárak felügyeleti szerve volt. A Szövetség alakuló ülése 1906 májusában volt. Alapszabályát lásd: Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének szervezete. Budapest, 1908. Az első főfelügyelő Fraknói Vilmos, további felügyelők a nagy múzeumok vezetői, továbbá az Országos Levéltár, és a Széchenyi, valamint Egyetemi Könyvtár igazgatói. A Felügyelőség titkára Kőszcghy Elemér. A Felügyelőség hivatalos kiadványa a Múzeumi és Könyvtári Értesítő, szerkeszti Mihalik József (1907-től). 218 A kiállításon a gyűjtők 3363 tárgyat mutattak be. Mint Szendrei írja: „Régi óhajtás, hogy ingó műemlékeink is jegyzékbe vétessenek, hogy majdan egykor a törvény azokat is éppúgy védelmébe vehesse, mint műépítményeinket." Szendrei 1907, 207; Horváth 1993, 39. 219 Az összeg 200 000 Ft. 220 A vásárlásokról beszámolnak a VKM 1897-es jelentései, továbbá a Műcsarnok című lap 1897-1901 között megjelent számai. Ebben fő tanácsadó K. Lippich Elek; lásd továbbá: Tóth 1995.
