Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

II. A nemzeti képtár gondolatának kiteljesedése

többé: hiszen azokat ismételve vittem el magam az »Orszagos Képtár« és a múzeum számára, mert Ipolyi még annyi önzéssel sem bír, hogy műkincseit magának tartotta volna meg. Már életében megvált épen a javától, s kérésemre szívesen oda ajándékozta az országnak".

79 Ipolyi gyűjteményét előbb külön állították fel az Akadémia egyik termében, majd egyesítették azt az Esterházygyűjtemény, valamint a Pyrker-képtár 102 darab festményével.

80 Az önálló képzőművészeti múzeum kialakításának egyik fontos mozgatórugója a magyar, illetve magyarországi művészet fejlődésének szemléltetése volt. Míg a látogató a Nemzeti Múzeum Magyar Képtárában a magyar művészet modernkori helyzetéről alkothatott fogalmat, addig a régi magyar emlékanyag szinte teljesen beleolvadt az egyetemes művészeti gyűjteményekbe. A élő művészek arra érdemes emlékeit sem tekintették azonban egy önálló magyar művészeti „iskola" letéteményeseinek, hanem olyan pártolandó művészetnek, mely az idők során, valamikor a jövőben majd elősegítheti az önálló magyar művészeti iskola kialakulását. Ezen az állásponton volt Henszlmann Imre is, aki Párhuzamában épp a majdani magyar művészet kifejlődésének érdekében ragadott tollat.

81 A hazai vagy nemzeti művészet és a művészettörténet által használatos nemzetközi stílus- és iskolatörténeti szempontok megosztották a művészettel foglalkozókat, mely megosztottság akadályává vált annak, hogy a régi magyar, illetve magyarországi művészet a kiállításokon önállóan megjelenjen. A Nemzeti Múzeumba bekerülő 15-16. századi táblaképek jelentős részét magyarországi eredetük ellenére mint a „német iskola" képviselőit leltározták be. Ez a helyzet megfelelt a művészettörténet stílustörténeti álláspontjának, melyben a magyar emlékanyag önállóan nem kaphatott szerepet. Magyar stílus nem létezik, vallotta másokkal együtt Pulszky Károly is, hiszen „ha a művészetek története által egyedül igazolt értelemben beszélünk stílről, akkor szó sem lehet sem osztrák, sem angol, sem francia, sem magyar stílről".

82 Az egyetemes stílustörténet vagy a nagy alkotóművészek körül kialakuló iskolák kapcsán felvázolt fejlődési folyamatok nem adtak teret a régi magyar emlékanyag önálló értékelésének, annál kevésbé, mivelhogy ez az anyag jórészt feltáratlan és ismeretlen volt. A stílusfogalmakat még Pasteiner Gyula, valamint tanítványai is többnyire csak a régi, nemzeti értelmüket tagadó értelemben használták. Az 1880-as években többször is fellángolt a vita arról, hogy létezik-e már, vagy majd egyszer létezhetik-e magyar nemzeti stílus.

83 Mind a múzeumi szakértők, mint például Hampel József, mind az egyetemi szférát képviselő Pasteiner Gyula nemleges választ adtak e kérdésre. Még a század fordulóján is ez volt az egyik olyan kérdés, amely megosztotta a művészeti írókat, illetve a múzeumi szakértőket és művészettörténészeket. Az értékelés bizonytalansága azonban nem lehetett akadálya magának a múzeumi gyűjtésnek. A régi magyarországi emlékanyag arra alkalmas részének, különösen a szobrászati alkotásoknak múzeumi elhelyezését Ipolyi Arnold javasolta elsőként, még Kubinyi igazgatóságának idején. Ipolyi a keresztény, illetve nemzeti archeológia híveként különös értéket tulajdonított a magyarországi templomokban fennmaradt szobrászati és festészeti alkotásoknak. Kortársai - például Henszlmann Imre - a provinciálisnak tartott hazai emlékanyagot az európai stílusfejlődés keretei között szemlélték, így vitatták Ipolyi felfogását.

84 A középkori szobrászat emlékeiről tartott felolvasásában Ipolyi is elismeri, hogy e művek nem köthetők híres művésznevekhez, valamint sokszor másodrendű alkotásokról, „mükísérletekről" van szó, azonban a maga sajátos, inkább kultúrhistóriai szempontjából tekintve ezeket mégis méltónak találta a múzeumi elhelyezésre.

85 Felfogására jellemzőek a pécsi altemplom lejáróinak domborműveiről írt sorai: el ne ijedjünk azért ezeket sajátunkká fogadni! „Mint a jó édes anya, mondják, torz szülöttjét gyöngédebben ápolja, úgy műtörténetünk is, azt hiszem, nagyobb figyelemmel időzhet ezen saját eredeti műkísérleteink egyetlen fennmaradt emlékénél, mintsem a közös korízlés és műtehetség színvonalán álló egyéb hazai müveknél. Mert íme rajta még az ízlést idomító külső befolyás által ki nem fejtett, de épen azért meg sem zavart nemzeti vagy hazai képzőművészetünk eredeti elemeit megleshetnők."

86 Ipolyi tájékozott volt a mütörténeti irodalomban is, ezért Franz Kugler álláspontjára hivatkozik, miszerint a magyar és szláv törzsek az európai műformák átvételében nemzeti sajátosságaikat is érvényesítették.

87 Javaslata a régi magyar képzőművészeti emlékek módszeres múzeumi gyűjtéséről jó évtized múltán valósult meg.

88 1 8 75 után Rómer Flóris sürgetésére a görög szobormásolatok mellett a középkori magyar szobrászat emlékeinek gipszöntvényei is helyet kaptak a Nemzeti Múzeum földszintjén.

89 Az Országos Képtár első kiállításain, az Esterházy-, és Ipolyi-gyűjtemény egyesítésekor, Pulszky Károly első átrendezése során nem kapott helyet a régi magyarországi képzőművészeti emlékanyag.

90 Az 1876-ban kiadott katalógus iskolák szerint sorolja fel a műveket, így az akkori történeti felfogásnak megfelelően a „magyar iskola" - mivel ilyen fogalom nem volt elfogadott - nem kapott szerepet. A régi magyar művészet első önálló prezentációjának azt a kiállítást tekinthetjük, amelyet Pulszky Károly 1881-ben az 79 Pulszky Ferenc: Szent-Kereszt. In: Pulszky Ferenc [1878] III. kötet, XIV. 190. 80 Ipolyi felajánlása 1872 márciusában történt, képtárának felállítására már 1873-ban sor került. Ipolyi emlékkönyv 1989, 96. Ipolyi a Képzőművészeti Országos Bizottság tagjai közül Pulszky Ferencet, Kratzmann Gusztávot, Ligeti Antalt, Ráth Györgyöt és Henszlmann Imrét kérte fel a képek kiválogatására. 81 Henszlmann 1841. In: Henszlmann VKM 1990, 7-148. 82 Pulszky Károly 1885-1886, 196. A „magyar stílus" körüli viták 1880 táján éledtek fel, s jó ideig meghatározták a művészeti diskurzusok tárgyát. 83 Gosztonyi 1999, 330-332; Sinkó 2005, 228-232. 84 Marosi 1999, 338-340. 85 A templomokból kidobált sírszobrokról, mint a magyarországi monumentális szobrászat emlékeiről szólva írja: „Oriznők csak ezeket, állítanók csak fel méltón, ha nem Pantheonban. legalább Múzeumban, vagy csak állítanók ki legalább méltó kiadásban, rajz, s leírásban a világ elébe - s mily méltó emléket emelnénk nekik s emelnénk magunknak, mily önérzettel mondhatnók rá mutatva: íme mily emlékei vannak, mily monumentális művilága volt a magyarnak." Ipolyi 1863, 216. 86 Ipolyi némi megbotránkozással hivatkozik arra, hogy a pécsi székesegyház altemploma lejárójának domborműveit Henszlmann a francia művészet körébe sorolja. Ipolyi 1863, 8. 87 Ipolyi Franz Kuglernek „a középkor műtörténetét először megalapító" munkájára hivatkozik. Ipolyi 1863, 75. Festészettörténeti kézikönyvét Kugler 1837-ben adta ki először. Jelentőségéről Ld.: Marosi 1976, 67-68, 71. 88 A régi magyar művészeti emlékek Nemzeti Múzeumba kerüléséről lásd Török Gyöngyi összeállítását a MNG gyűjteményeiről szóló kötetben, MNG 1993, 8-9. 89 Rómer 1873-ban Pulszkynak írt beadványáról és 1874 után megkezdett magyar művekre vonatkozó gipszöntési munkálatokról, valamint a Pulszky-féle múzeumkoncepció nemzeti irányú kritikájáról lásd Szentesi 2006a; 2006b. 90 Kat. Budapest Országos Képtár 1876.