Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

I. A felejtés leplei

az Új Magyar Képtár állományainak az intézményesülés irányába mutató átrendezéseit. E vonatkozásban külön figyelmet kell fordítanunk mind a „modernség" szempontjának, mind pedig a „régi magyarként" aposztrofált emlékállomány önálló, vagy csak elkülönített prezentációinak. Lássuk előbb a kortárs művészet és a múzeum viszonyának problematikáját. A gyűjtemények sokféleségét, a raktári anyag gazdagságát éppen az emlékezetben lévő vagy abban felbukkanó dolgok forgandósága tartotta elevenen, s egyben nyitva a jelen felé is.

32 A frissen készült müvek persze a létrehozásuk idejével kapcsolatos kontextusukat is hordozzák, s néhány évtized is eltelik, mikorra az eredeti tartalom elhalványul, kiüresedik, s így a művek átkerülhetnek a történeti értelmezés síkjára. Különösen a kortárs művészeti gyűjtemények dilemmája ez, melyre már a 19. századi európai múzeumügy is szervezeti változásokkal reagált.

33 Elsőként a francia modern művészet múzeumának megalapításával 1818-ban a Luxembourg-palotában.

34 Hasonló „modern" gyűjtemények Münchenben és Berlinben is kialakultak. A magyarországi állami és törvényhatósági múzeumok, mint például a Szépművészeti Múzeum, a Fővárosi Képtár, majd a Magyar Nemzeti Galéria kortárs művészeti anyagukat illetően hosszú időszakon át kétféle igénynek is meg kellett feleljenek: gyűjteményeikben a történetiség szempontjának, a gyűjtemények gyarapításával pedig az állami vagy önkormányzati mecenatúra akcióinak és elvárásainak. Az egyes múzeumok története mindig része az általánosabb értelemben vett múzeumügynek.

35 Csakhogy ez utóbbi helyzete, az államigazgatásban betöltött szerepe, beleértve a kultúrpolitikát és igazgatáspolitikát, kevéssé feltárt. A múzeumügy kutatása hiányos, dokumentumai részben megsemmisültek.

36 A nehézségeknek történelemszemléleti okai is vannak. A magyar művészeti fejlődés rajzához mindig is hozzátartozott annak a küzdelemnek a hangsúlyozása, amelyet a modem művészet és az élő művészek vívtak a mindenkori hatalommal, a felsőbbséggel, az államigazgatás hol diktatórikusnak, hol konzervatívnak és bürokratának titulált tisztviselői karával. Különösen akkor, amikor a művészet értelmezése mintegy igényelte a „forradalmi" jelzőt is, mivel érték voltát ez minősítette. Nemcsak az 1945 utáni művészeti interpretációkra gondolok, hanem általában véve a művészeti forradalmak hangsúlyaira a modernség összefüggéseiben. A művészetnek ez a szembenálló, a hatalmi szférákon kívül álló jellege szinte mítoszelemmé vált, s ott is legitimációs eszköz, az értékkánonba kerülés fontos feltétele, ahol nincs, vagy nem volt szó tényleges szembenállásról. A Nemzeti Galéria létrejöttének előzményeit kutatva feltűnő a források egyenetlensége. Míg egyes korszakokról a múzeumi, minisztériumi ügyintézés aktái is rendelkezésre állnak, más esetekben csak a sajtó híradásaira vagy a szekunder irodalomra támaszkodhatunk. Mindezek ellenére lehetőség nyílik néhány általánosabb szempont felvetésére. Az önálló magyar művészeti múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria létrejöttének előzményei közül ezért nem csupán az intézményalapítás (1957) körüli helyzetet vettük számba, hanem tisztázni kívántuk a korábbi állami képzőművészeti múzeumok sorsában megragadható kérdéseket is a magyar művészet létét illetően. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a történeti változások ellenére néhány probléma igen hosszú időn át visszatérően felmerül: érdeklődésünket különösen ezek keltették fel. Elsőként az állami fenntartású Nemzeti Múzeum és a kialakuló művészeti múzeum kapcsolatát kell áttekintenünk, majd számba vesszük az egyetemes, illetve nemzeti képzőművészet intézményesülésének kérdéseit. A dolgozat második felében a múzeumügy 1945 utáni helyzetével, a Nemzeti Galéria megalapításának körülményeivel, majd a Galéria programjának változásaival foglalkozunk. 32 Mostanában időről időre felmerül a múzeumok raktári állományainak selejtezése, sőt esetleges eladásuk is. Néhány ilyen felvetés a kulturális örökség fogalmának, illetve tartalmának megrendüléséről is tanúskodik. 33 A kontextus-változásokról lásd György 2003; Oexle-Petneki-Zygner 2004. 34 „Musée royal du Luxembourg destiné aux artistes vivants", 1818, lásd: Bénédite 1923, 9-17. 35 Korek 1976; Korek 1988; Voit K. 1992. 36 A VKM iratait kétszer is jelentős módon megtizedelték a háborús cselekmények. Szentesi Edit részletesen ismerteti a VKM 19. századi forrásállományainak sorsát és helyzetét. Szentesi 2006a, 38-42, a forrásokról. Az MTA-nál hozzáférhető fondokról, illetve regesztákról: MTA Adattár 2000.