Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - C. Nyitás és transzfer. Az egyetemes művészet felé, 1976-2000

léletességéről, hanem a művészettörténeti tradíciókkal kapcsolatos személyes és művészi reflexiókról van szó: láthatóvá tenni, hogy „hol állunk mindahhoz képest, ami volt". Tegyük hozzá, a posztmodern megjelenése kapcsán mások épp hogy a felvilágosodás korszakának leáldozásáról beszélnek, mint például Vajda Mihály, aki azonban azt is kifejti, hogy a posztmodern korántsem tekinthető azonosnak az „antimodern" szemlélettel, mivel őrzi annak hagyatékát is.

1022 Az új eklektika mint önálló irányzat jelent meg még ugyanebben az évben a Székesfehérvári Múzeum tárlatán, amely a maga változatának az Idézőjelben címet adta. A megnyitót itt Esterházy Péter tartotta, aki a politika és a művészet világának szükségszerű elválására utalt. Mármint arra, hogy a politika szempontjainak immár nincs, és többé nem is lehet bejárásuk az esztétikai produkciók tartományaiba, bármennyire is beidegzés-szerű volt addig a kettő interferenciája. Ironikusan eljátszik a gondolattal, hogy például egyesek szemében mennyire megnövekedne e kiállítás színvonala, ha ő betiltaná azt, s hogy a „befalazással új dimenziók nyílnának". „A kelet-európai művészet ezt az esélyt folyamatosan birtokolja. Olykor-olykor már rutinnal." S hozzáteszi: „Nincs fölmentés. Kép van". 1023 Ami nem jelentett mást, mint hogy csupán maga a produkció számít. Ekkor - 1986-ban - a Kelet-európai művészet „kifalazására" még néhány évet várni kellett. A politikai szempontok - később kiderült, csak időszakos 1024 - eltűnése az intézmények szerepét illetően is új helyzetet eredményezett. A Nemzeti Galéria is törekedett egyrészt „múzeumként", másrészt „kortárs galériaként" is ellátni feladatait. A helyzet átalakulásához még jónéhány évre szükség volt; a Galéria köztudatban élő képe, a kritikusok reakciója nem változott meg egyik évről a másikra. A házigazda, Bereczky igazgató az Eklektika 85 kiállításának megnyitóján a közönség emlékezetébe idézte, hogy hivatása szerint a Galéria nem csak régi műalkotások őrzője, hanem egyben Modern Képtár is, tehát szívesen fogadja a legújabb törekvések bemutatkozását. Ez egyesekben azt a benyomást kelthette, hogy végleg megváltozott a kortárs művészet kultúrpolitikai státusa.

1025 A Nemzeti Galéria „lopakodó" függetlenedésének időhatárát nagyjából 1981-hez köthetjük. Kulturális cserekapcsolatai révén a Galéria néhány Magyarországra érkezett művészeti kiállításnak is helyet adott, ezek között egészen érdekes, vagy meglepő rendezvények is szerepeltek. 1981-ben került sor például az amerikai festészet legújabb tendenciáinak bemutatására. Európába küldött vándorkiállítás volt ez, mely Budapest előtt már szerepelt Genfben és Párizsban is; a katalógusban a neves amerikai műkritikus, Barbara Rose tanulmányával. Ez a tárlat igencsak meglepte az itthoni szakértőket, mivel a művek hagyományos festészeti megoldások, a táblaképfestészet formáinak újraéledéséről tanúskodtak. Barbara Rose katalógus-bevezetője a modernista tendenciák leáldozásáról beszélt Amerikában, dicsérően szólva az új generációról, amely „ahelyett, hogy kísérletet tenne arra, hogy elmeneküljön a történelemből, (....) kész arra, hogy szembenézzen a múlttal, anélkül, hogy utánozna (...)". Rose szövege a posztmodern deklarációja volt a javából.

1026 A modern művészet történeti interpretációjának fontos állomása volt a Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben című tárlat 1991-ben.

1027 Nem az jelentette a változást, hogy a múzeum a közönség elé tárta a kiállítási nyilvánosságból korábban kizárt, 1957 és 1970 között született munkákat, hiszen ezek az alkotások már régóta szerepeltek a múzeumok különböző tárlatain.

1028 A Nemzeti Galéria Hatvanas eve/:-kiállítása egy egész korszak addig csupán töredékesen, az egyéni emlékezetekben élő dolgainak, illetve a hozzájuk fűződő történeteknek egybefüggő értelmezésére tett kísérletet. Pontosabban szólva, egy addig nem létező narratívába történő beillesztésükre: az emlékek „átemelésére" a történetiség szférájába. A rendezők, Beke László, Dévényi István, Horváth György, valamint Nagy Ildikó szerkesztő, továbbá a katalógus tanulmányainak szerzői mintegy az emlékezés és történelem tartományainak határvonaláról tekintettek vissza a hatvanas évek korszakára, vállalva a kétféle nézőpontból adódó feszültséget. Mármint azt a feszültséget, amely, mint már szóltunk róla a bevezetésben, az emlékezés, valamint a történeti szemlélet között minduntalan felizzik. Nemcsak a képzőművészet körére korlátozódó összefüggéseket vették sorra. A kiállítás és a katalógus - amely tudatosan épített a tanulmányokat kiegészítő interjúk egyensúlyára - egymást kiegészítve szóltak a kor egészéről, annak természettudományos, irodalmi, film- és médiavonatkozásairól, mindezekkel párhuzamosan a képzőművészetről is, mármint annak speciális újdonságairól. A Hatvanas eve/c-kiállítás kapcsán élénk diskurzus támadt a sajtóban. Szinte mindenki megszólalt, aki hivatásos kritikusként vagy csak rezonőrként átélte ezeket az éveket.

1029 Egyesek nem tudtak szabadulni a korábbi évtizedek politika-függő, ítélkező reflexeitől, másokat a Nemzeti Galéria „szerepváltása" háborított fel, amely úgy tűnt, felborítja a már beidegzésszerüen megszokott, a társadalmi dichotómiákra berendezkedett világot, melyben a „jók", illetve „rosszak" jól 1022 Vajda Mihály: Posztmodern beszéd a gyönyörű hatvanas évekről. In: Kat. Budapest MNG 1991, 8. A modern és posztmodern szemlélet ellentétét Habermas tételezte fel, ezzel szemben például Csáky Móric a modern és posztmodern közötti kontinuitást hangsúlyozta. Csáky 1998. 1023 Esterházy Péter megnyitóbeszéde: ,,Idézőjelben". A kortárs magyar képzőművészet egy újabb vonulata. In: Fehérvári kiállítások 1994, 126. Újraközölve: Esterházy Péter: A kitömött hattyú. Budapest: Magvető 2007 (3. kiadás), 203-207. 1024 A rendszerváltás utáni évtizedek időnként nyílt, időnként leplezett politikai igénycinek megjelenésére utalok, mint arról az utolsó fejezetben majd szó esik. 1025 Hegyi 2002, 282-283. 1026 Idézet: Rose 1981; Nagy Ildikó emlékezete szerint ezt a kiállítást, amely 1979-ben a hustoni Kortárs Művészet Múzeumában volt látható, nálunk az amerikai nagykövetség menedzselte. Kritikáját lásd: Néray Katalin: Új konzervativizmus? A nyolcvanas évek amerikai festészete. Magyar Nemzeti Galéria, 1981. VI. 25-V1I. 26. Művészet 22. 1981. 7. szám, 41-43. 1027 Kat. Budapest MNG 1991. 1028 így például a székesfehérvári múzeum - a háború utáni évtizedeket bemutató művészettörténeti kiállításai sorában 1984-ben, majd 1987-ben összegyűjtötte és közönség elé tárta a hatvanas évek termését. Az évtized produktumait Székesfehérváron tendenciák szerint bontották fel: a „kibontakozás éveire" (1960 körül), és a „régi és új avantgárdra"; az utóbbi alkalommal mintegy egységben szemléltetve az avantgárd különböző generációinak még élő irányzatait (1967-1975). A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század művészete 11. 1983. szeptember - 1984. január. Rendezte Kovalovszky Márta és Kovács Péter. Megnyitotta: Miklós Pál; Régi és új avantgárd 1967-1975. A huszadik század művészete 12. 1987. október - december. Rendezte Kovalovszky Márta és Ladányi József, megnyitotta Marosi Ernő. Fehérvári kiállítások 1994, 111-112; 135-137. 1029 A Művészet c. folyóiratnak a kiállítással foglalkozó száma (1992. április) közölte a sajtóvisszhangok dokumentációját. Különböző fórumokon megszólaltak: Bán András, Nagy Ildikó, Szegő György, Chikán Bálint, Szabó Júlia, Tasnádi Attila, Forgács Éva, P. Szűcs Julianna, Kontha Sándor, Horváth György, György Péter, Perneczky Géza, Korner Éva, Rózsa Gyula, P. Szabó Ernő, Haulisch Lenke, Pataki Gábor, Sinkovits Péter, Horányi Attila, Mezei Ottó.