Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - B. A Nemzeti Galéria a Budavári Palotában

és félhivatalos kritika, mint már szó esett róla, nemigen taglalta a történeti kiállításokat; figyelmük főként a kortárs művészet bemutatójára irányult. A Szolnoki Iskola történetét bemutató, időszaki tárlatról sem esett igazán szó.

881 Pontosabban: a magyarországi kritikusok figyelmét ez a tárlat egyáltalán nem keltette fel, az osztrákokét annál inkább.

884 Pedig a távolabbi fejlődés szempontjából először e kiállítás kapcsán volt megragadható a múzeum munkáját illető, tényleges tartalmi változás. A tárlat ugyanis osztrák és magyar múzeumok együttműködésében, több évi előkészítő munka nyomán valósult meg. A kiállítás tervét a Szolnoki Múzeum igazgatója, Kaposváry Gyula fogalmazta meg a hetvenes évek elején. Ezt karolta fel a bécsi Österreichische Galerie, melyhez csatlakozott azután a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, valamint a Historisches Museum der Stadt Wien.

885 Magát a kiállítást nemcsak Budapesten, az új Nemzeti Galériában mutatták be, hanem Szolnokon, Bécsben és Grazban is. A katalógus szerint a rendezők azt tartották munkájuk céljának, hogy a kiállítás „Szolnok példáján az eredményes kulturális együttműködést és a jó szomszédságot bemutassa...".

886 A tárlat voltaképpeni szervezését osztrák részről az Österreichische Galerie igazgatójának, Hans Aurenhammernak a csapata végezte. Aurenhammer nemzetközi hírű szakember volt, akinek fő kutatási témája az osztrák barokk művészet, de fontos köteteket publikált a késő középkori ikonográfia és a 19. századi művészet köréből is.

887 A bécsi művészettörténeti iskola Julius von Schlosser nevével meghatározható hagyományához híven, a Szolnokon járt osztrák festőkről írt katalógus-tanulmánya a történeti források iránti megkülönböztetett figyelemről tanúskodik.

888 Feltűnő, hogy dolgozatát Árpad (sic!) Weixlgärtnernek, August von Pettenkofen egykori kiváló monográfusának ajánlotta. Weixlgärtner a bécsi Schatzkammer, majd a Kunsthistorisches Museum Képgalériájának „első" igazgatója volt. Múzeumi funkcióit tekintve voltaképpen Julius von Schlosser utóda 1938-ig, amikor is eltávolították hivatalából, majd emigrált. Tagja annak a baráti körnek, amely Bécsben a náci korszak előestéjén működött, s mely önmagát „Das geistige Wien bei Nacht"-nak nevezte.

889 A kör személyiségei közé tartozott Wilde János (Johannes Wilde), aki korábban a Szépművészeti Múzeum nagytehetségű szakembere volt, majd 1920 után emigrált Bécsbe, 1938 után pedig Londonba.

890 Aurenhammer, akiről későbbi munkássága alapján köztudott volt, hogy érzékenyen reagál a művészettörténészek munkásságában megnyilvánuló politikai befolyásokra, müve ajánlásában tehát nem ok nélkül utalt Árpad Weixlgärtnerre. Katalóguscikkének zárómondata is utalásokkal terhes: „A hely különlegessége, és Pettenkofen magasrendű művészete révén Szolnok a korabeli művészeti törekvéseknek szinte gyújtópontjává vált, ahol összegződve mutatkozott meg a különböző, egymástól bármi messze álló nemzetek és iskolák sokrétű, nem is mindig kibogozható tevékenysége. »L'art unit les peuples« - a művészet egyesíti a népeket -: a párizsi Cercle de L'Union Artistique-nek, amellyel Pettenkofen kapcsolatban állt, volt jelszava. Ez a jelszó legalább általa, barátai és a többi »Ungarnfahrer« által meg is valósult."

891 Ez a kiállítás volt talán az első jele annak, hogy a magyar művészettörténet-írásban is meghaladható lesz - a korábbi évtizedekre jellemző, és a hetvenes évek történetírása által már jócskán elutasított - „nemzeti-elzárkózó" szemlélet.

892 De talán ennél még fontosabb, hogy a feldolgozás terén itt, ennél a kiállításnál, illetve ennek katalógusánál tért vissza vagy jelent meg egy, a korábbi hazai időszaki kiállítások múzeumi katalógusait nemigen jellemző, szolid tudományos-filológiai igényesség és iskolázottság. Egész pontosan az a filológiai igényesség, amely különben a tudományos célú katalógusokat itthon is tradicionálisan jellemezte, hogy annak csak legkiválóbb példájára, Pigler Andor Régi Képtár-katalógusára utaljunk. Az ott természetes módon felmerülő igények azonban az időszaki kiállítások esetében még egyazon intézménynél, nevezetesen a Szépművészeti Múzeumnál sem érvényesültek: ez utóbbiakat nem tekintették ugyanis többnek népszerű ismertetőnél. A szolnoki festőiskola katalógusa esetében az együttmunkálkodás nehézségeinek egyetlen jele csupán az volt, hogy az osztrák és a magyar szerzők által készített fejezetek elkülönülten jelentek meg. Magyar részről (Bodnár Éva, Kaposváry Gyula) igyekeztek alkalmazkodni a Bécsben megfogalmazott katalógus-igényekhez. Az egyes tárgyakat a festők bő életrajza és rövid irodalmi utalások is kísérik.

891 Társadalomkritikai megjegyzései miatt a katalógus általános hangnemétől elüt Pogánynak a szolnoki iskola magyar tagjairól írott tanulmánya, melyben főként Munkácsy Szolnokra került tanítványainak realizmusáról, s a hazug osztrák birodalmi „Hungária-lobby"-ról elmélkedett.

894 Aurenhammerék részéről azonban nem csupán valamiféle Monarchia iránti nosztalgia, vagy aktuális politikai szándék miatt lehetett fontos a Szolnoki Iskolával, és különösen a Pettenkofennel kapcsolatos osztrák-magyar kutatás, hanem az osztrák művészettörténet-írásban olyannyira kiemelkedő fogalom, a „Stimmungsimpressionismus" forrásainak számbavétele 883 Az 1972 óta folyó osztrák-magyar közös munka eredményeképpen a tárlat 1975. május 22 - augusztus 20. között a szolnoki Damjanich János Múzeumban; 1975. október 12 - november 8. között Budapesten, az MNG-ban volt látható. 1975. november 17 1976. január 18.: Wien, Österreichische Galerie in Belvedere; 1976. február 17 - március 15. Graz, Künstlerhaus. 884 Bodnár Éva összefoglalója szerint egyetlen magyar országos napilap értesített róla: Népszava 1975. május 25., kritika nélkül. Ausztriában többek között ismertette a Kronen Zeitung (1975. dec. 1.): Süd-Ost Tagespost (Graz, 1975. június 17.). 885 Wilfried Skreiner és Robert Waissenberger személyében. 886 Kat. Szolnok-Wien-Graz-Budapest MNG 1975-1977, előszó. 887 Aurenhammer Garas Klárával is jó kapcsolatokat ápolt. 888 Aurenhammer 1975-77, 13 -21; 77-85. 889 A körbe éppúgy beletartoztak egyetemi emberek, mint a múzeumok munkatársai. Haupt 1991, 114; Weixlgärtner volt a szerkesztője a Julius von Schlosser 60. éves születésnapjára készített Festschriftnek. 890 Lásd Eisler János szócikkét MMA, 2002, 957-958. 891 Kat. Szolnok-Wien-Graz Budapest MNG 1975-1977, 85. 892 Ezekben az években váltak népszerűvé Hanák Péternek és Szűcs Jenőnek a közép európai régiót illető, történeti munkái. Szücs-Hanák 1986. 893 A kétnyelvű katalógust nem a Nemzeti Galéria, hanem az Österreichische Galerie adta ki: Wechselausstellung 78. 894 Pettenkofen művészi komolyságát Pogány szerint az is bizonyította, hogy „semmi köze nem volt ahhoz a Hungaria-lobby-hoz (sic!), mely Közép-Európa birodalmi megszervezéséhez csalétkül szolgált, s amelynek illúzióiba némely magyarok is beleringatlák magukat". Pogány Ö. Gábor: A Szolnoki művésztelep múltja. In: Kat. Szolnok-Wien-Graz-Budapest MNG 1975-1977, 38. oldal; A Szolnoki Festőiskola 1850-1910 közötti korszakának feldolgozását magyar részről egy évvel később a Szolnoki Művésztelep történetét feldolgozó kiállítás követte. Szolnoki művésztelep jubiláris kiállítása 1902-1977, Szolnoki Galéria - Damjanich Múzeum. Szolnok 1977; MNG Budapest 1978; Ez utóbbi katalógus szerint a tárlat voltaképpen a Szolnok Megyei Tanács, a Szolnoki Városi Tanács, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szolnoki Művésztelep és a Damjanich János Múzeum anyagából rendezett jubiláris kiállítás volt.