Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)

LÓRÁND BERECZKY: The First Fifty Years - 50™ ANNIVERSARY OF THE HUNGARIAN NATIONAL GALLERY - Krisztina PASSUTH: Back Home Again: The Paris-Budapest Odyssey of the Tihanyi Estate

A problémák ezzel nem oldódtak meg. A Magyar Intézetben mutattak nekem egy nagyméretű ládát, ami - az Intézet munkatársai szerint - Tihanyinak csak értéktelen személyes holmiját tartalmazza, amivel nem is érdemes foglalkozni. Különben is, mivel elfeledkeztek róla, nem szerepel semmilyen kiviteli papíron és szállítási listán, tehát úgysem lehet hazavinni. Nem tudtak azonban meggyőzni, így benyúltam a láda rendezetlen kupacai közé, és szerencsére éppen egy Henri Nouveau-kollázst húztam ki, aztán még egyet. Ezek után közöltem, hogy márpedig én ezt a ládát hazaviszem. A terv megvalósításában egészen váratlanul a Szépművészeti Múzeum gazd

asági igazgatója, Fábián Ferenc sietett segítségemre - ő ugyanis szintén kiutazott. Kijelentette, hogy a ládát bízzam csak rá. Addigra a kamionban már benne volt a szállítmány, a francia vámhivatal le is zárta az ún. „TIR"-plombával - ez azt jelentette, hogy a célállomásig nem lehet kinyitni. Kivéve természetesen a sofőrfúlkét. Ennek ülése alá került - teljesen szabálytalanul - a Tihanyi-láda. Mindez azt is megmagyarázza, hogy a hivatalos iratokban miért nem szerepel sehol a láda, és hogy miért nincs róla feljegyzés az MNG Irattárában vagy Adattárában sem. A kamion szerencsésen megérkezett, és az elvámolásig a tizenöt csomagot a Szépművészeti Múzeum márványtermében helyezték el, végül 1970. augusztus 10-én hivatalosan is átvette az MNG. Dr. Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója utasítása értelmében a jegyzékekben nem említett ládát csak úgy adhattam volna át a Galériának, ha előzőleg egy részletes listát készítek tartalmáról. Mivel én ekkoriban a 20. századi magyar művészek külföldön című kiállítását rendeztem szinte éjjel-nappal, a jegyzék nem készült el, s én addig nem is igen szándékoztam a ládát átadni, amíg anyagát alaposan át nem tanulmányoztam, fel nem dolgoztam. (A feldolgozás eredménye lett azután az 1974-es, Tihanyiról szóló cikkem, amelyben az újonnan talált dokumentumok egy kis részét publikáltam.) Véletlenül tudomásomra jutott, hogy közben a Magyar Nemzeti Galériában Tihanyi Lajos-kiállítást készítenek elő a hazahozott képekből. A tárlat rendezőjével, D. Fehér Zsuzsával telefonon azonnal közöltem, hogy ott van nálam az írásos hagyaték, bármikor átnézheti, felhasználhatja. Soha nem jelentkezett. (A dokumentumokból nem is került semmi a kiállításra). Viszont egy-két hét múlva megérkezett a Galéria főigazgatójának, Pogány Ö. Gábornak dr. Garas Klárához intézett levele, amiben fegyelmit kér ellenem, arra való hivatkozással, hogy én szándékosan eltitkoltam előle a Tihanyi-láda létezését. Garas Klára behivatott magához, és megkérdezte, mi igaz ebből. Mondtam, hogy a láda sajnálatos módon még mindig itt van, de eltitkolni nem akartam a Galéria elől, különben nem csempésztem volna haza. Garas Klára erre megkérdezte, honnan is értesült tulajdonképpen Fehér Zsuzsa a láda létezéséről? Azt feleltem, hogy tőlem, én mondtam meg neki. Mire Garas Klára azt felelte: „Ezért tényleg meg is érdemelnél, kisfiam, egy fegyelmit, miért kell neked annyit beszélni." így a fegyelmi lekerült a napirendről - a láda pedig átkerült rendeltetési helyére, a Galériába (de hogy pontosan miként és mikor, arra nem tudok visszaemlékezni). Mindez érthetővé teszi, hogy miért nem volt szabályos átadásátvétel, jegyzék stb. A láda írásos anyagát aztán a Galériában az arra legalkalmasabb művészettörténész, Szíj Béla dolgozta fel igen alaposan; a cédulák, amelyekre több évtizede írt, ma is a Tihanyi-anyag kutatásának egyik kiindulópontját jelentik. A dokumentumok az MNG Adattárában szakszerűen vannak elhelyezve, jól hozzáférhetők, áttekinthetők. A hazahozott festmények, rajzok elemzése már számos könyvben, tanulmányban megtörtént. Ezért itt most inkább a láda tartalmával, vagyis Tihanyi Lajos írásos hagyatékával foglalkozom. Az anyag két nagyobb részre osztható: műalkotásokra és más tárgyakra (eredeti művek, fényképek - részben André Kertész müvei, három filmtekercs, egy fémikon Tihanyi fényképével, személyes tárgyak), valamint írásos dokumentumokra (Tihanyi személyes feljegyzései, levelezése, katalógusok, tanulmányok, újságkivágatok). Az írások, nyomtatványok nagy része Párizsból való, ahol élete jelentős részét töltötte. Egy részük hivatalos jellegű: lakbércsökkentési kérelem, képeladási kísérletekkel és megélhetésével kapcsolatos, többnyire reménytelen ügyintézések iratai. Ilyen erőfeszítéseket mutat az az előjegyzési ív is, amit Robert Desnos róla szóló könyvének megjelentetése, illetve eladása érdekében küldött szét számtalan ismerősének. Az aláírókból nagyrészt kirajzolódik az 1936-ban létező kapcsolatrendszere, ahogyan abból a két noteszből is, amelyekbe előbb Párizsban, 1927-ben, majd feltehetőleg New Yorkban, 1929-ben írta fel barátainak, ismerőseinek, lehetséges vásárlóinak, a gyűjtőknek és galériásoknak nevét, címét, telefonszámát. A levelek, személyes feljegyzések hangvétele az évek során egyre keserűbbé, reménytelenebbé vált. Míg 1927-29 között még láthatóan egy Cecilé Harphan nevű fiatal nővel való levelezés állt érdeklődése középpontjában, a későbbiekben már barátjához, Bölöni Györgyhöz intézett segélykérő leveleket, hogy mentse meg a teljes nyomortól. Tihanyi barátai nemcsak művészek (pl. Berény Róbert, Czóbel Béla, Moholy-Nagy László) vagy kritikusok (pl. Fülep Lajos, Kállai Ernő) voltak - érdeklődési (és baráti) köre ennél sokkal tágabb körbe rendeződött Károlyi Mihálytól a lengyel-német mükritikus Adolphe Basierig, hogy csak két végletet említsünk. írók (pl. Tersánszky Józsi Jenő, Márai Sándor, Bölöni György), politikusok (pl. Károlyi Mihály, Szamuely Tibor), fotóművészek (pl. André Kertész, Brassai), építészek (pl. Vágó József), műtörténészek (pl. Melier Simon, Petrovics Elek) tartoznak ide. A külföldi barátok, ügyfelek hálója legalább ilyen gazdag, az említett Baslertől Jean Arpon, Alekszandr Archipenkón, Oskar Kokoschkán vagy Mihail Larionovon át Henry Millerig. Az írásos dokumentumokon kívül a hazakerült rajzanyag modelljei közül megemlíthető többek között Ady Endre, Károlyi Mihály, Szamuely Tibor, Diego Rivera, Ivan Göll vagy Miguel Unamuno. A feljegyzések, levelek közül a mi szempontunkból az a levél tűnik a legérdekesebbnek, amelyet Tihanyi Desnos-nak írt, feltehetően 1936-ban, a könyv megjelenésének évében. (Ld. Függelék) Desnos egy fél mondatot sem használt fel belőle - lehetséges, hogy Tihanyi végül nem másolta le levele piszkozatát, és nem juttatta el hozzá. Ami viszont elég meglepő módon kiderül a hazakerült dokumentumokból, az az, hogy Tihanyi emigrációjában mennyire ragaszkodott a baloldali eszmékhez és emlékekhez akkor is, amikor már eltávolodott a magyar szellemi és politikai élettől. Ezt nemcsak egy Szamuelyről készült fotó, de a hagyatékban fennmaradt emigrációs újságok is bizonyítják. Tihanyi életének, gondolatainak, kapcsolatainak csak kis töredéke a ládába rejtett írásos hagyaték, s mi ennek is csak néhány jellegzetességére tudtuk felhívni a figyelmet. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a számos kiváló publikáció ellenére a Tihanyi-kérdést ma sem lehet egészen lezárni, a sok elvarratlan szál még sok felfedezést ígér, az MNG Adattárának anyagában vagy másutt.