Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)

LÓRÁND BERECZKY: The First Fifty Years - 50™ ANNIVERSARY OF THE HUNGARIAN NATIONAL GALLERY - Katalin SINKÓ: The Making of an Independent National Gallery: Between Memory and History

Ekkortól még nagyobb hangsúlyt kapott a múzeumi gyűjtés nemzeti iránya, a magyar vonatkozású dolgok legteljesebb gyűjtésére irányuló törekvés. A műveltség terjesztésének állami formái és szempontjai 1945 után jelentősen megváltoztak. A múzeumokat elsősorban a „köz" művelődésében betöltött szerepük alapján ítélték meg, a népnevelői feladatok a nép „átnevelője" értelmében alakultak át. 1949től kezdve egészen a hetvenes évek végéig döntően a népművelési - azaz a tömegművelődési - szemlélet volt a meghatározó. A tömegmüvelődésnek ez a felfogása voltaképpen szemben állt a korábbi évtizedek múzeumi hagyományaival, illetve a nyugati típusú muzeológia elveivel. 1953 februárjában az Elnöki Tanács rendelete az egész múzeumügyet a Népművelési Minisztérium hatáskörébe utalta. A fő célkitűzés az állami vezetés és irányítás megerősítése volt. 1956 után már egyre kevésbé volt használatos a „népmüvelés" kifejezés. Ekkortól a közművelődés, a közművelődés-szervezés kifejezést alkalmazták. A múzeumügy tényleges fordulatát az 1949. évi 13. tvr. hozta meg. Életre hívta a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját (MMOK), s egyben intézkedett a magán- és egyházi gyűjtemények számbavételéről is. A jelentések roppant mértékű mütárgymozgásról tanúskodnak. Ezeket az állapotokat az ötvenes évek elején a kitelepitettek vagyontárgyaival kapcsolatos helyzet még súlyosbította. Az Iparművészeti, a Szépművészeti, a Nemzeti Múzeumba dőltek a tárgyak, rengeteg helyet foglalva el. Ekkor merült fel egy külön magyar művészeti múzeum létrehozásának gondolata. A fővárosi múzeumok államosításával megnyílt a lehetőség ugyanis arra, hogy a múzeumok állományait kicseréljék vagy egyesítsék. Ebből az időszakból származik a Fővárosi Képtár igazgatójának, Végvári Lajosnak javaslata a Nemzeti Galéria létrehozására. Végvári szerint a Nemzeti Galéria anyagát a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárának és a Fővárosi Képtár gyűjteményének egyesítésével kell kialakítani. Az 1956. október-december közötti időszakban a múzeumok felettes szerve, a Népművelési Minisztérium miniszteri megbízott nélkül funkcionált. A korábbi kinevezettek eltűnése ellenére a munkatársak kis csoportja tovább tevékenykedett. Tervek készültek a múzeumok irányításának új struktúrájára, melyeket 1957 elején a múzeumok Főigazgatói Ertekezlete is megtárgyalt. Javaslatuk szerint az országos múzeumokat „autonóm testületekké" kell átformálni, irányításukat a Múzeumi Tanács végezné. Felcsillant a remény: hátha a jövőben a múzeumok ismét valóságos tudományos fórumokká, önálló intézményekké válhatnak. Ezek a remények 1957 májusáig összeomlottak. A forradalmi események következményei közé tartozott a Párttörténeti Múzeum (voltaképpen a Munkásmozgalomtörténeti Múzeum) állami kezelésbe vétele 1956 decemberében. Minisztériumi kérésre a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Pigler Andor megtekintette annak korábbi székházát, a Kúria már korábban kiállítóhellyé átalakított volt épületét, és beleegyezett, hogy ott helyezzék el a Nemzeti Galériát, melyet a Szépművészeti Múzeum Modem Magyar Osztályából terveztek kialakítani. 1957 áprilisában a miniszterhelyettes a Szépművészeti Múzeum igazgatóhelyettesét, Pogány Ö. Gábort bízta meg az új múzeum szervezésével. A Nemzeti Galériáról írt feljegyzések az új múzeum nemzetközi példái közé sorolták a berlini Nationalgalerie-t, a leningrádi Orosz Múzeumot és a moszkvai Tretyakov Képtárat. A döntő lökést azonban az új múzeum terveihez a bécsi Österreichische Galerie gyűjtőkörének 1953-ban végbevitt kiterjesztése adta. A Nemzeti Galéria megalapításának másik fontos mintaképe volt az 1949-ben állami kezelésbe vett prágai Nemzeti Képtár is. A Magyar Nemzeti Galéria új székhelyét a Budavári Palota helyreállítandó épületében kormányrendelet jelölte ki 1959-ben. Gyűjtőkörét azonban csak akkor módosították, amikor a várbeli elhelyezése véglegesen lehetővé vált. Az új Nemzeti Galéria 1975. október 12-én nyitotta meg kapuit a Budavári Palotában. A volt királyi palota dunai szárnyának nemzeti képtárrá alakítása egyúttal magával hozta, hogy a középkori és barokk magyarországi képzőművészet legfontosabb emlékei bővebb válogatásban kerülhettek nyilvánosság elé. Az a hatvanas évek elején megfogalmazott elképzelés, miszerint a Magyar Nemzeti Galéria egyrészt a magyarországi művészet történeti emlékanvagának gyűjteménye az államalapítástól kezdve, másrészt viszont a kortárs műalkotások múzeuma is, a múzeum Várba költözésekor ténylegesen megvalósult. Az új gyűjteményi osztályok mellett - Régi Magyar Gyűjtemény, Jelenkori Gyűjtemény - 1974-ben létrejött a már régebben tervbe vett Közművelődési Osztály is. Ez utóbbi feladata volt a kiállítások rendezésen kívül a közönségkapcsolatok szervezése, új típusú gyermek- és felnőttoktatási akciók és szervezetek létrehozása. Ekkor születtek meg a későbbi civil kezdeményezések csírái is. A népművelés-közművelődés igényeinek érvényesítése minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt a figyelem a népi iparművészet és a naiv művészet alkotásai iránt. A Magyar Nemzeti Galériában létrehozták a Naiv Művészet Osztályát. 1976ban külön múzeum létesült ebből a gyűjteményből Kecskeméten. Az 1970-es évektől kezdve a nyilvánosságban is egyre több szó esett a kulturális intézmények működésének nem kellő hatékonyságáról. A mennyiségi szemlélet eluralkodása a bürokratizmus melegágyává vált; az átpolitizáltságból fakadó bizalmatlan légkör csak az elszámolható, megmérhető, a központilag előírt irányelvek alapján lebontható tevékenységeknek kedvezett. A rendszer válsága az 1980-as évek elejére érte el azt a mélypontot, amikor elkerülhetetlenné vált a radikális változás. A múzeumok életét a korábbi évtizedekben oly erőteljesen meghatározó pártszempontok: pl. a munkásmüvelődés kiemelt feladata, a vidéki elmaradott rétegek kulturális felemelésének programja, a művészeti élet pártirányítása stb. nem voltak tovább fenntarthatók az ország teljes eladósodása és a szocialista gazdaság csődje miatt. Az országos művelődési intézmények költségvetési nehézségei a Nemzeti Galéria működését is érintették. Az 1982-ben kinevezett igazgató, Bereczky Lóránd kezdeményezése nyomán 1984 áprilisától a Nemzeti Galéria önálló költségvetési intézményként működött, ami azt jelentette, hogy a jogszabályok módot adtak leányvállalatok létesitésére, továbbá szponzorok felkutatására és bevonására. Az anyagi lehetőségek növekedésével a Magyar Nemzeti Galéria a tömegmüvelődés addigi intézményéből új típusú kulturális intézetté vált. Ez egyrészt az önálló kutatóhelyként való működést, másrészt az ismeretterjesztő feladatok autonóm és kreatív ellátását jelentette. Az átmenet nehézségei ellenére az eredmények a látogatottság növekedésében is mérhetők voltak. A múzeum extenzív növekedése helyett a belső feldolgozó munkára került a hangsúly. A nyolcvanas évek elejétől kezdve sikerült az akkoriban Magyarországon még újszerűnek számító, nagy időszaki és tudományos kiállítások intézményét meghonosítani. Ennek során a Nemzeti Galéria széleskörű együttműködést alakított ki a hazai és külföldi társintézményekkel; elsőként a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézetével. A külföldi művészeti