Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - SZATMÁRI Gizella: Stróbl Alajos, „a romantika utolsó lovagja"

SZATMÁRI GIZELLA Stróbl Alajos, „a romantika utolsó lovagja" Lyka Károly eléggé közelről ismerte a szobrászművészt, főiskolai tanártársát ahhoz, hogy fenti jellemzésének helyt adjunk, sőt találó voltát elismerjük. Az 1890-es években a honfoglalás millenniumának megünneplésére készülő ország a történelmi múlt értékeit feltáró és összegyűjtő tevékenység lázában égett, s a szembesülés, a bemutatás, az értékek reprezentálásának legalkalmasabb módozatait fontolgatta. Mindez szerencsésen találkozott Stróbl egyéniségével, legjobb tulajdonságait hívta elő, sőt - ha ugyan erre szüksége lehetett - támogatta is őt szűkebb hazájának, Liptóújvárnak és Őrtűznek fenntartásában, a szülőház megszerzésében, az ősök nyomainak felkutatásában, emlékeinek megörökítésében - azaz a haza, a nemzet történelmével párhuzamosan az egyéni múlt feltárásában, megőrzésében. Stróbl szinte kapaszkodott ebbe, talán valamiféle biztonságot is adott számára erdős-hegyes liptói pátriája, ahová minden körülmények között vissza lehet térni. Nem mintha a bécsi, majd pesti életvitel a legmagasabb körökből származó megbízások sorával létbizonytalansággal fenyegette volna. Mégis: a „családfa-kutató" korszellem ösztönzésére ő is megkísérelte feltárni szülőföldje történetét és saját gyökereit. Ennek során mintegy „ős-földijeként" üdvözölte Hunyadi Mátyást, Mátyást, az igazságost, Mathias Rexet, a hatalmas uralkodót. Hogyan? Ferenc József és Erzsébet királyné portretistája („mein Strobellino" - mondja egy ízben az uralkodó), a szobrász, aki megmintázta József főherceg, Albert főherceg, a fiatal László főherceg, Klotild, Mária Dorottya főhercegnők képmását, a szász-kóburgi Klementina főhercegnő, I. Ferdinánd bolgár cár édesanyjának gothai síremlékét és így tovább - most a nemzeti király kultuszát ápolja, méghozzá nem is szalmalángszerü fellobbanással, hanem évtizedeken keresztül, konzekvensen, nem szűnő lelkesedéssel és buzgalommal! Ehhez jó erkölcsi alapot szolgáltattak a Ferenc József császár és király 70. születésnapja alkalmából, 1900-ban megjelent üdvözlő írások. A Vasárnapi Újságban e sorokat olvashatjuk: „E nevezetes napot lelkesült örömmel ünneplik a monarchia népei, de egyik sem nagyobb szeretettel, őszintébb ragaszkodással, mint a magyar... És ez a tisztelet és hálás szeretet., gyökeredzik abban a tudatban, hogy a nagy Hollós Mátyás óta nem ült Magyarország trónján uralkodó, akinek érdemei most uralkodó királyunk érdemeivel mérkőzhetnének. ... Mi a már kikerülhetetlennek hitt nemzeti megsemmisülés örvényének széléről emelkedtünk oda, ahol most állunk."

1 Az ezredéves ünnepségek előkészületei között is volt egynéhány olyan esemény, amelynek segítségével e - látszólagos (?) - ellentmondás feloldódhatott. Ferenc József a kiegyezés után magyar királlyá koronázva „apostolivá" és Szent István utódjává emelkedett, s ezt a tényt a millenniumi kiállítás is elismerte, sőt, szembeszökően demonstrálta: fogadó- és pihenőtermét a román kori, tehát az Árpád-házi királyok uralkodását bemutató és dokumentáló egységben nyitották meg. Thaly Kálmán 1897-ben - mintegy viszonzásul Ferenc József azon gesztusára, mely szerint III. Béla és felesége, Antiochiai Anna hamvainak a Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban történő elhelyezését és síremlékük felállításának költségeit magánpénztárából fedezi az Egyetértés című napilapban cikket jelentetett meg. Ebben mindenki tudomására hozta, hogy „e nemes érzelemtől sugallt tettben" és a miniszterelnökhöz e tárgyban intézett „szép sorokban" - az Árpádok vére nyilatkozott meg, mivel a király nem csak koronás utóda, hanem két ágon is vérbeli leszármazottja az elhunytaknak, mivel II. Endre dédunokája, illetve III. Béla leányának Konstanciának is dédunokája... (kimutatás szerint 21. leszármazottja).

2 A Magyar Történelmi Társulat közlönye, a Századok, a cikket rövidesen átvette, mintegy hitelesítve és igazolva az abban foglaltak valódiságát. Hauszmann Alajos a királyi Vár bővítési és újjáépítési munkálatai során szükségesnek látta, hogy „nemzeti létünk" elmúlt nagy korszakait megörökítse. „Emlékszerü alakban kívántuk kifejezésre juttatni az Árpádok, Hunyadiak és a Habsburgok korszakát" - írja, azaz az Árpádok, a Hunyadiak mellett a Habsburgokat tartotta erre méltónak, utóbbiakat ezzel a nemzeti királyok sorába emelve. Thaly Kálmán egyébként jó barátja volt a szobrásznak, mely barátságot minden bizonnyal a nézetazonosság is erősítette. Stróblnak - ahogy erről fiának, Mihálynak a feljegyzései és emlékezései is tanúskodnak

4 - szent meggyőződése volt, hogy Mátyás király többször megfordult Királylehota és Liptóújvár körül, kedvelt vadászterülete volt a Fehér- és Fekete-Vág öszszefolyása körül elterülő erdőség. (Az innen - Stróbl közvetlen szülőföldjétől - mintegy 30 km-re fekvő Poprádon valóban járt a király 1494-ben, ezt emléktábla is megerősíti.) Vadászai Királylehotán telepedtek le - erre utalna a község (vagy Lehotzkyak) címere: nyilazó vadász és egy átlőtt nyakú szarvas, a község és a nem messzi Kralová Holá, azaz Királyrét nevével együtt... Stróbl sokat vitázott e dolgok fölött, különösen a korszak kiváló ismerőjével és monográfusával, Frakói Vilmossal (akinek színezett pirogránit portréját - tisztelete jeléül - majd elhelyezi az őrtűzi kastély falában). Sőt: szerinte Mátyás itt, Liptóban