Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - ENDRŐDI Gábor: Kommentárok Pál mesterhez

18. Szent Jeromos szobra a besztercebányai Szent Borbálaoltár szekrényében, 1509-ig. Részlet 19. Apostol a lőcsei főoltár predelláj ában, 1508-ig. Részlet általa felsorolt eltévelyedések közül; bárhova tekintett, Divald Kornél örökségével találta magát szemben. Hozzá kell persze tenni, hogy vitriolos megjegyzéseivel nemcsak saját, de az ő fellépésekor már tekintélyes publikációs tevékenységet maguk mögött tudó nemzedéktársai nevében is elégtételt vett Divaldon. Genthon István mellett főleg Péter Andrásra gondolhatunk, akinek 1930-as könyvében Kampis Pál mesterre vonatkozó revíziójának nemcsak alap-, de építőkövei is megtalálhatók voltak. E revíziónak csak egyik eredménye volt az, hogy Pál mester műhelye művek nagy számával lett szegényebb, ugyanis az œuvre-ön belül maradt emlékek művészettörténeti helye is alapvető változáson esett át. Az új, a harmincas évek során fokozatosan kidolgozott összkép szerint Pál mesteré csak egy volt a 16. század elején a Felvidék keleti részében vezető szerepet játszó szobrászmühelyek között; Pál mester tevékenysége alig terjedt túl a Szepességen, ahova csak az 1510-es években érkezett, pontosabban tért vissza Nürnbergből - akkor, amikor több, részben szintén Stoß által befolyásolt szobrász is régóta tevékenykedett már a környéken. A kacsaláb, amin Kampis konstrukciója forog, természetesen a lőcsei főoltár datálása, ez ösztönöz arra, hogy „új vizsgálódásoknak nyissunk teret az 1500-as évek szepességi emlékei között, megkeresve lőcsei Pál helyi elődeit, - esetleg azok között, akik eddig, mint tanítványai vagy követői szerepeltek, hogy saját egyéb működésének is helyesebb, bár kisebb terű rekonstrukcióját elvégezhessük".

42 E vizsgálódásoknak terméke Kampis A Szent Anna-oltárok mestere című, 1937-ben, Domanovszky Sándor emlékkönyvében közzétett dolgozata. E mestert ő Stoßnak Pállal egyenrangú, de tőle teljesen független, a Felvidéken még őelőtte felbukkanó követőjeként mutatja be. 1940-es könyvében Kampis még egy sor további szükségnévvel is előállt: a „Szent Györgyök mestere", a „káposztafalvi főoltár mestere" és a „lőcsei Szent Jánosok mestere" kisebb jelentőségű, a két vezető mester által is befolyásolt, de önálló műhely élén álló szobrász volt eszerint, mindeme műhelyek kölcsönhatásai teszik indokolttá, hogy iskoláról beszéljünk.

43 Ez az „iskola" azonban még mindig nem meríti ki a Stoß-recepció emlékeit, az inkább az 1500-at közvetlenül megelőző, illetve hosszan követő évek teljes felvidéki szobrászatát átjáró, diszperz jelenség, amely nem a Díváidnál látott mikro-, hanem makrotörténeti elemzést igényel, és amelynek összképében Pál mester csak egy kicsiny, jóllehet ragyogó színfolt. A Pál mester körül Divald által létrehozott konstrukció átépítése Kampis az 1932-es disszertáció és az 1940-es szintézis közé eső tevékenységének gerincét alkotja; a probléma 1940-ben külön fejezetet kapott, az összes közül messze a leghosszabbat,

44 és 1932-ben is - annak a disszertációnak a hosszú előszavában, amelynek a címe tulajdonképpen A középkori magyarfaszobrászat történetének vázlata 1450-ig - kitűnt paradigmatikus jellege. A programnak, amelynek egyetlen részletesen megrajzolt illusztrációjaként Pál mester szolgált, kiindulópontja a kutatás