Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - ZWICKL András: A kép határain kívül. Kép és keret a nagybányai mestereknél

5. Hollósy Simon: Rákóczi-induló (Vázlat), 1899. Magyar Nemzeti Galéria rábbiakban ismertetett, Nagybányán készült müvek alapján szélesebb vagy díszesebb keretet is el lehetne képzelni a képhez. Az írásos források arról tanúskodnak, hogy nem ez az eredeti keret. A mü a Fővárosi Képtár leltárkönyve szerint 1946-ban „keret nélkül" került a gyűjteménybe, és a „keretet kapott" bejegyzés egy évvel későbbi dátumot visel.

30 Tehát azt a keretet, amelyet ma látunk, majdnem fél évszázaddal a festmény elkészülte után tették a képre, megjelenését tekintve nem annyira a századforduló, mint inkább a két világháború között használt keretekkel mutat rokonságot. Hollósy a festményt először készülésének évében, 1899 decemberében a Nemzeti Szalonban állította ki, amikor ő és iskolája Ferenczyéktöl függetlenül mutatta be a Nagybányán töltött nyár termését. Ezt követően a műről hosszú ideig nem tudunk semmi biztosat.

31 Az 1912-es jubileumi Nagybányakiállításon viszont a II. teremben 69. szám alatt volt kiállítva Hollósy Simon 1899-es Rákóczi-induló]^, és mivel ebből az évből csak ezt az egy vázlatot ismerjük, minden bizonnyal a Magyar Nemzeti Galéria-béli kép szerepelt a tárlaton.

32 Sajnos, a korabeli kiállítási beszámolók csak megemlítik a müvet, az egyetlen részletesebb ismertetés egy másik, ugyancsak itt kiállított, 1898-as Rákóczi-töredékre vonatkozik, ám keretről ez esetben sem esik szó.

33 A katalógus a tulajdonost is feltünteti: „Rákóczy-induló. 1899. Olajf. Rónai Ödön úr tul."

34 Rónai Ödön - aki nevét gyakran használta ebben a formában - Rippl-Rónai József öccse volt, gyűjteményében a nagybányai művészet képviselőitől is őrzött festményeket.

35 Egy 1912 őszén írt levelében Ödön arról számolt be bátyjának, hogy a Szépművészeti Múzeummal tárgyalt a Rákóczi-induló eladásáról, de azt a múzeum végül nem vásárolta meg.

36 Az 1921-ben elhunyt Ödön hagyatéki mütárgyjegyzékében Hollósy Rákóczi-indulója is fel van tüntetve, de a hosszas kálvária után a kaposvári múzeumba kerülő anyagban már nem található meg a mű, és további sorsa egészen 1946-ig, a Fővárosi Képtárba kerüléséig ismeretlen.

37 így egyelőre tisztázatlan, hogy a festmény mikor vesztette el eredeti keretét, illetve hogy vajon ebben lehetett-e még látni az 1912-es nagybányai kiállításon. De megtudhatjuk-e, milyen volt a Rákóczi-induló eredeti kerete? Ha képi forrást nem is sikerült találni, a korabeli újságcikkek alapján a keret egyik fontos sajátossága mégis rekonstruálható. Az 1899-es Nemzeti Szalon-beli kiállításról szóló számos kritika közül ugyanis több kitér Hollósy festményének keretére. Bródy Sándor a müvet lelkesen méltatva a következőket írja: „A kép festetlen nagy keretébe alul egy kivágott körben egy oroszlán-pár ordít bele a muzsikába. Ez aztán a magyaros, a festői ötlet!"

3

* Egy másik kritika alapján tovább pontosítható ez a részlet: „alul kis, kerek képpel, melyen két oroszlán tépett el egy láncot".

39 Ennek az elemnek a festményhez való tartozásáról, illetve annak értelmezéséről egy harmadik írásban esik szó: „Különös a képen még, hogy a nagy csoport alatt sokkalta kisebb medállionban két oroszlán is látható, melyek tört bilincsek közt feküsznek, s mintegy a Rákóczi-induló erejét és hatását külön is szimbolizálják."

40 A pontatlan leírások alapján csak annyit lehet megállapítani, hogy „a kép alsó részén terpeszkedő oroszlánpár",

41 feltehetőleg egy, a festmény keretébe illesztett külön kis kép-panel lehetett; nem tisztázható egyértelműen, hogy milyen technikával készült. A faragott, esetleg színezett relieffel szemben valószínűbbnek tűnik a festett megoldás, ezt támasztja alá egy korábbi újságcikk, amely 1899 nyarán a nagybányai müvésztelepről tudósít. Az írásból kiderül, hogy a Rákóczi-induló „két részből áll", és úgy tűnik, hogy Hollósy nemcsak a felső részen dolgozik „szorgalmasan", hanem a kompozíció alsó felén is, amelyen „a felső képtől elválasztva, egy oroszlánpár látható, hím és nőstény, a hím a széttört rabláncok véres nyomát nyalogatja."

42 A korszak festészetében egyre gyakoribb az önálló ábrázolásokkal ellátott keretek használata, legyen szó plasztikus vagy festett díszítésről. Ezek sokfélék lehetnek, és miközben szoros kapcsolatban állnak a festett kompozícióval, eltérő funkciókat tölthetnek be. A romantikában a keret néha „amolyan váltóként szolgál a festészet és a világ között (...), a mű hieroglifáját nyújtja".

43 Philipp Otto Runge írja A fülemüle leckéje című képről: „egy és ugyanaz a dolog háromszor jelenik meg a festményen, és ahogy egyre inkább a képen kívülre kerül, egyre elvontabbá és szimbolikusabbá válik".

44 A század végén, a szimbolizmusban - jóval szabadabb formában - hasonló felfogással találkozunk. A Hollósy-kép készülésének idejéből származó példák közé tartozik Ludwig von Hoffmann Largo (1898 körül) című, festett-faragott növényi ornamentikával és jelképes alakokkal díszített tengeri látképe, vagy Edvard Munch Metabolizmus (1899) című Ádám és Éva kompozíciója, amelynek kerete fent városképet, alul föld alatt rejtőző koponyákat ábrázol.

45 A magyar festészetben Hollósy képe után négy évvel készült egy olyan jelentős mü, amely hasonló megoldással élt. Körösfői Kriesch Aladár Ego sum via, Veritas et vita (1903) című festménye a művész meghalt gyermekének állít emléket. A földi világban elsiratott gyermek a stilizált architektonikus keret timpanonjának közepébe applikált kis képen a mennyei szférába lép át - a nagy kompozíció kiegészítőjeként ez az elem teljesíti ki a műnek a címben is megfogalmazott értelmét.

46 Az eljárás tehát nem ritka a korban, de vizsgáljuk meg közelebbről a Hollósy-festmény keretének ábrázolását. Az oroszlán a 19. századi művészet gyakori és népszerű motívuma, jelképes értelmű felhasználása elsősorban a klasszicizmus emlékműveihez, illetve a napóleoni háborúk idejéhez köthető.

47 Leghíresebb példája Berthel Thorvaldsen sziklába faragott luzerni Löwendenkmalja (1819-1821), a haldokló oroszlán az 1792-ben a Tuileriák védelmében életét áldozó svájci gárdisták