Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - BELLÁK Gábor: A „nemzeti tömörülés" képe. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság alakuló ülése Benczúr Gyula festményén

BELLÁK GÁBOR A „nemzeti tömörülés" képe AZ ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG ALAKULÓ ÜLÉSE BENCZÚR GYULA FESTMÉNYÉN „A történet mindenki életében az elmúlt időt alakítja újra." Shakespeare' A címben használt fogalmat Keleti Gusztáv használta, midőn Benczúr nagy müvét, Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság alakuló ülését megörökítő csoportképet elemezte.' Keleti jól világította meg, hogy a festmény nemcsak egyszerűen egy csoportportré, hanem sokkal több annál: a reformkori magyar polgárosodásnak, a „nemzeti tömörülés"-nek késve emelt emlékmüve, s így történeti képként is értelmezhető. 1883-ban sem Benczúr, sem Keleti nem ismerhette még Alois Riegl alapvető tanulmányát a holland csoportkép-festészetről, de mindketten pontosan érzékelték, hogy a csoportportré olyan reprezentatív tartalmak kifejezésére képes, amely a történeti képek rangjára emelheti a műfajt. A MŰFAJ A 20. század elején Alois Riegl a holland csoportképről szóló nagy tanulmányában

2 fejtette ki, hogy a csoportkép, ahogyan az a holland festészetben a 16. század közepén megjelent, nem egyszerűen a portréfestészet műfajának egy alegysége, hanem önálló, külön műfaj. Látszólag közeli rokonságban álla családi portréval, ám egy lényeges ponton mégis eltér tőle. A családi arckép - Riegl szavaival - egy természettől adott belső egységet jelenít meg, egy biológiai csoportot. Generációk sorát, szülőket, gyermekeket, s legyenek bár mégoly különbözőek is a családtagok karakterei, a családkép reprezentációs tartalmát a tagok megkérdőjelezhetetlen összetartozása jelenti. A csoportportré ezzel szemben egy más minőségű közösséget reprezentál: egy olyan társadalmi csoportot, melynek tagjai független, önálló individuumok, kik saját elveik, elhatározásuk szerint önként szövetkeznek egymással egy társadalmi cél érdekében. Közös portréjukon pedig ezt a szabadon vállalt közösséget kívánják reprezentálni. Riegl nagyon erősen szociológiai indíttatású interpretációja a holland csoportportréban az újonnan születő modern polgári nemzet képzőművészeti reprezentánsát látta. A csoportportré tehát nem egyszerűen portrék összege, hanem egy újfajta közösségi reprezentáció műfaja. Arcképek csoportja helyett egy csoportnak az arcképe. Ráadásul önként szerveződő csoporté, melyben a tagok közötti hierarchia (vagy éppenséggel egyenrangúság) érzékeltetése révén, a közösség szerkezetének képi reprezentációja révén magáról a társadalomról, az egyénnek a társadalomban játszott valós vagy imaginárius szerepéről kapunk képet. A csoportportré műfajának vizsgálata elkerülte a magyar művészettörténeti irodalom figyelmét. Ezen persze nem kell csodálkoznunk, hiszen maga a műfaj alig van képviselve a magyar festészetben. Az egyéni arcképek mellett még kettős portrét is keveset találunk. Ismerünk családi képeket, zsánerszerű csoportjeleneteket jól fölismerhető szereplőkkel a tagok között, de a riegli értelemben vett klasszikus csoportkép, az a képtípus, amely szinte összefoglalja a holland csoportportré tanulságait, s ami szellemileg és formailag is abból merít, Benczúr müvével jelenik meg reprezentatív formában a hazai festészetben. A FESTMÉNY Benczúr pályafutásának második nagy felvonása 1883-ban vette kezdetét, amikor Trefort Ágoston hívására a festő hazatelepült Budapestre, s átvette az újonnan alapított Mesteriskola igazgatói tisztét. Ekkortól kezdődött az igazi arcképfestői karrierje is Rudolf trónörökös, Tisza Kálmán, Andrássy Gyula, Trefort Ágoston s más fontos személyiségek arcképeivel. S mindjárt ennek a nagyszerű és termékeny periódusnak a kezdetén ott a korszak egyetlen reprezentatív magyar csoportportréja, Az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság alakuló ülése, 1883ból. A társaság 1857. július 15-én alakult meg a kitűnő pénzügyi szakember, Lévay Henrik vezetésével, ki a társaság első vezérigazgatója lett. Az ő buzdítására olyan tekintélyek léptek az alapítók közé, mint gróf Apponyi György, Deák Ferenc, gr. Dessewffy Emil, báró Eötvös József, báró Jósika Sámuel, gróf Károlyi György, Szögyényi László, Ürményi József, gróf Zichy Ferenc, gróf Zichy Henrik és mások. A társaság kezdetben az elemi biztosítás ágazataiban működött, 1860-tól életbiztosítási tevékenységet is folytatott. Lévay mintaszerű vezetésének köszönhetően a biztosító az egyik legjobban működő hazai pénzintézetté vált. Lévay személyesen, de maga a biztosító is rengeteget költött jótékony célokra. Az 1890-es években a cég ilyen jellegű kiadásai meghaladták a 250 ezer forintot.

3 Lévay többek között a Petőfi-szoborbizottság pénztárnoka volt, s nagy része volt abban, hogy a szoborállítás költségei összegyűltek. Alapítványait elsősorban különféle nyugdíj- és gyógypedagógiai intézetek támogatására hozta létre.

4 A festményt a biztosító társaság Lévay Henriknek szánta ajándékul az intézmény 25 éves fennállása, s Lévay hasonlóan régóta tartó vezérigazgatói működésének emlékére. „Abban állapodtak meg ugyanis, hogy a tisztviselők szeretet sugallta ajándéka nagyra becsült vezérük számára legyen egy mesteri kéztől alkotott festmény, mely azt a valamennyi résztvevőnek