Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - HESSKY Orsolya: Szinyei felfedezése Münchenben (1909-1910)

HESSKY ORSOLYA Szinyei felfedezése Münchenben (1909-1910) 1909-ben Heinemann müncheni galériájában a Piloty-iskola tanítványainak müveiből rendeztek kiállítást. A katalógus előszavát Fritz von Ostini, a korszak egyik legismertebb művészeti írója írta. A bevezető Piloty tanári tevékenységének méltatásával annak érdemei között említi, hogy a corneliusi, szinte egyszínű gondolati festészet (Gedankenmalerei) egyeduralmával szemben újra vezető szerephez juttatta a színeket, emellett - a szerző szerint - a német naturalizmus úttörőjeként a természet követését tanította ifjú tanítványainak. A megszépítő messzeségből visszatekintő szerző a kiállítás rendezőjeként a müncheni akadémizmus legjelesebb képviselőinek 1858 és 1886 között keletkezett müveiből válogatott,

1 mellettük az ugyanebben az időszakban Münchenben tanuló, később a magyar művészet meghatározó alakjaivá váló festők, Piloty legismertebb magyar tanítványainak - Benczúr Gyulának,

2 Liezen-Mayer Sándornak,

3 Székely Bertalannak

4 és Wagner Sándornak

5 - a képeivel is találkozhattak a nézők. Münchenben 1909-ben pezsgett a művészeti élet. A Secession 1892-es megalakulása után a századfordulóig, majd az azt követő évtizedben rendkívül felgyorsultak az események. Sorra alakultak a müvészcsoportosulások, és a hivatalos művészeti szervezet, a Münchner Künstlergenossenschaft - amely funkciójában, jellegében és hatásában az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattal állítható párhuzamba - által emelt művészi és bürokratikus korlátokon erre az időszakra már a művészek nagy része átlépett. A királyi képzőművészeti Akadémiának a 19. század második felében őrzött pozíciója, majd a változások után a 20. század első évtizedében megfigyelhető józan visszahúzódása után éppen Münchenben alakult ki olyan helyzet, amelyben létrejöhetett az első absztrakt kompozíció. E folyamat az 1890-es évek elejéig nyúlik vissza, s az 1900-as évek első évtizedében lezajlott változásoknak talán volt némi szerepük abban, hogy Szinyei majdnem 30 évvel korábban festett műveit ekkora lelkesedéssel fogadták az Isar-parti mindentlátott kritikusok. Az 1890-es évektől kezdve több kiindulópontból több művész, illetve müvészcsoportosulás törekedett a naturalizmuson való felülemelkedésre, a természethez kötődés megszüntetésére. A korszaknak a szinte semmiből előlépő iparművészei, akiknek még műfajuk elfogadásáért és elismertetéséért is meg kellett küzdeniük,

6 August Endell (1871-1925), Otto Eckmann (1865-1902), Hermann Obrist (1863-1927), Bernhard Pánkok (1872-1943) művészetét egyre inkább a térábrázolás elhagyása, a deformált természeti elemek ornamentális jelentésének hangsúlyozása jellemezte (ld. Elvira műterem homlokzata, A. Endell, 1896, München). Ludwig Holzel Dachauban a francia impresszionizmus hatása alatt festett, majd követőivel együtt már 1905 körül eljutott az alapvető képi elemek kiküszöböléséhez. Dachaui csoportjának tagjai közé tartozott többek között Willy Baumeister, Oskar Schlemmer és Johannes Itten. Az 1896-ban megalapított Jugend című „Zeitschrift für Kunst und Leben" a legnevesebb német, illetve Münchenben időző külföldi grafikusok rajzait jelentette meg

7 iskolákra, hivatalos művészi irányelvekre való tekintet nélkül. 1901-től a lap grafikus munkatársaiból alakult művészcsoport, a Scholle tudatosította az absztrakcióra való törekvést. Ehhez az új század első évtizedében már támogatást kaptak a szintén 1896 óta Münchenben időző Vaszilij Kandinszkijtől, aki művészi tanulmányai után 1901-ben hozta létre első iskoláját, a Phalanxot. Kandinszkij müncheni pályafutásának bemutatása nem lehet e dolgozat célja, ezért csupán az 1908-1910 körüli eseményekre térünk ki. Az 1908-ban létrehozott Neue Künstlervereinugung München

8 három kiállítást rendezett Münchenben, a tárlatoknak a vállalkozó szellemű Galerie Tannhauser adott otthont, ám teljes értetlenség, sőt ellenszenv fogadta a müveket, bár „csak a legtipikusabb modern művészek müveit állítják ki".

9 A korábbi években Párizst is megjárt Kandinszkijnak és társainak festményei még az előbb felvázolt művészi közegben sem találtak értő befogadóra. Ugyanakkor éppen 1909-ben Tannhausernél és a Moderne Galerie-ben is a francia klasszikus impresszionisták: Monet, Manet, Degas, Renoir, Pisarro, Sisley, Guillaumin, Boudin mutatták be müveiket. A Secession azévi nagy kiállítását Hans von Mareés alkotásaiból rendezte. A hivatalos szervek által rendezett X. nemzetközi kiállításon, amelyre négyévente került sor Münchenben, a kiállított müvek száma meghaladta a háromezret.

10 A magángalériák egyre szaporodtak, és a műkereskedelem fellendülése mellett ők jelentették a modern festészeti mozgalmak legfontosabb bemutatkozási lehetőségeit. Több igen jeles, a modern művészetet egyértelműen pártfogásába vévő, a Glaspalast hivatalos kiállításaihoz képest alternatívát nyújtó galériatulajdonost ismerünk, akik nemcsak müncheni vagy német művészektől állítottak ki, hanem kaphatók voltak a legmodernebb irányzatok bemutatására is. A két legnevesebb galériaként a Kunsthaus Braklt, illetve a Galerie Tannhausert tartották számon, de mellettük meg kell említeni a Galerie Casparit, Heinemann Salonját, a Kunstsalon Littauert, Dietzl Neuer Kunstsalonját vagy a Wimmer Salont. Közülük Heinemann galériája szá-