Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - SZINYEI MERSE Anna: Dósa Géza (1846-1871) élete és művészete

ványi rajongással emlékezett később Dósára: „Többször látogattuk együtt a képtárakat, s hosszabb séták alkalmával a szabad természetben gazdag tudását, széles látókörét, nagy és alapos műveltségét bámulva tapasztaltam. A német-francia háború kitörése után néhány héttel mindketten utazófélben találkoztunk utoljára egy derűs nyári délután."

65 Dósa tele volt szorongással: „Szinte félek attól az időtől, amit otthon kell töltenem. Vásárhelyt kicsinyes körülmények, szűk látókörű emberek (a művészetet illetőleg) elsorvasztják az ember kedélyét. Bécs után is így volt, Désen kellett arcképfestéssel annyit keresnem, hogy idejöhettem. Atyámnak nem szeretnék terhére lenni, s amíg Párizsba mehetek, otthon fogok dolgozni."

66 Szinyei is ugyanilyen okokból próbált volna kiszabadulni a hazautazások kényszeréből. De ahogy ő, úgy Dósa is kénytelen volt lemondani az annyira vágyott párizsi tanulmányútról: a művészetek fővárosa háborúban akár veszélyes is lehetett volna a Monarchiából érkezők számára. Míg az erdélyi fiatalember főleg vázlatokat, tanulmányokat és arcképeket, illetve néhány félbemaradt történeti képet hagyott ott müncheni műtermében, és tudomásunk szerint csak a pesti pályázatra beküldött Bethlen-kompozíciót festette készre, a felvidéki ifjú művész sokkal előbbre járt pályáján. Münchenbe viszszatérve, 1870 áprilisa és augusztusa között csak úgy égett keze alatt a munka: néhány kisebb tájképén kívül egymás után fejezte be az Anya és gyermekei variációját, a Szinye című figurális tájképet és a Szerelmespárt, melyeket műkereskedője Amerikába adott tovább. Dósa osztálytársa, Fritz Schider szinte az egyetlen német festő, akit a Szinyeiével rokon modernebb felfogás is érdekelt, ám azt sokszor a Leibl-féle tónusfestéssel kombinálta, épp ez időben cserélte fel Wagner Sándor osztályát a Rambergiskolára. O is Amerikába adta el A zöldben című, első modern tárgyú képét, mely a Szinyei-festményeknél keményebb, naturalisztikusabb, ám mégis egy új vonulat egyik korai példája.

67 Később, az 1873-1875 közötti években, már a Majális példájától is megerősítve, Schider is továbblépett a plein-air irányába. 1870-1871-ben mások is próbálkoztak a nemzetközi kiállításon tapasztalt újításokkal, köztük Hans Thoma, az öreg Spitzweg, vagy Eszményi tavaszi tájával Böcklin, de egyikük sem volt olyan radikális, mint Szinyei. Dósának látnia kellett mindezt. Sőt talán festett is ilyesmit, hiszen nem lehet véletlen, hogy a Párizst járt Viktor Müller, illetve a nagy Lenbach olyan jó véleménnyel volt tehetségéről.

69 Másképpen nehezen lenne megmagyarázható, hogy hazatérte után olyan sommázó irányban lépett tovább, mint majd tapasztaljuk. Dósa is, Szinyei is teljesítették tehát apjuk kérését és 1870 augusztusában hazautaztak azt tervezve, hogy a háború végeztével úgy térnek vissza Münchenbe abbahagyott alkotómunkájukhoz, hogy az első adandó alkalommal továbbutaznak Párizsba. Müveiket épp a folyamatosság fenntartása végett hagyták kinti műtermeikben. Szinyei végül is csak másfél év elteltével kerül ki újra Münchenbe, ahol közben lába kelt képeinek, Dósa pedig soha többé, és az ő müvei is elvesztek. Mindkét eset nagy kára a magyar művészettörténetnek, hiszen ezek az alkotások képeznék azokat a láncszemeket, amelyeknek hiányában igen nehéz, illetve Dósa esetében szinte lehetetlen az életmű rekonstruálása. A majdnem másfél éves távollét után családjához Marosvásárhelyre visszatérő, szabadsághoz szokott fiatal festő először is kirándulások segítségével próbált meg akklimatizálódni. Ebből az időből származhatnak azok a szép ceruzarajzok, melyeket nagyobbik vázlatkönyvébe vázolt fel kint a változatos erdélyi tájban. A korábbi időkből zömmel néhány fatanulmány és egyéb, szűkebb tájkivágata ismeretes, most viszont tágas térélmény jellemzi a messzi kitekintést nyújtó tájfelvételeket. Az egyik előterében nagy kalapos, széles öves férfi munkálkodik, hátrébb falucska házai és temploma, végül elszórt bokros széles hegyoldal látható (8. kép). A másikon learatott mező egymáson átvetett asztagokkal - csúcsukon madarak, jobbra egy sornyi lábon hagyott gabona, balra mezei virág. Hátrébb, szinte beleolvadva a tájba, lehajolva foglalatoskodó figura látszik, széles karimájú szalmakalappal, mögötte a távolban kopár hegyoldal.

70 Levegős, laza kompozíció, melyben a lendületesen, ugyanakkor takarékosan húzott vonalak bravúrosan jelzik a tájelemek karakterét. Az aratási életkivágatok a festő számára nem magának a munkának a megjelenítései. Itt Dósát főként az intimebb epizódszereplők érdeklik: az apró gyermekek, akiket anyjuk kénytelen volt magával vinni a mezőre. Több kompozícióterven próbálgatta a fáradtan ledőlt anya és gyermekeinek déli pihenőjét, vagy a magukban játszadozó gyermekek csoportját, tájkörnyezetükkel együtt ábrázolva. Csupa üde képígéret - sajnos folytatás nélkül, és nem is igen ismerjük kronológiájukat, hiszen a festőt Münchenben is foglalkoztatta a gyermeki világ. Viszont biztosan erdélyi termés lehet a háziállatokról készült sorozata, ugyancsak a vázlatkönyvekben. Egyszerű, levegős kis akvarelleket is készített, 10. Dósa Géza: Nővérek, 1870/71. Magyar Nemzeti Galéria