Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK / STUDIES - SZINYEI MERSE Anna: Dósa Géza (1846-1871) élete és művészete
Zimmcrmann-féle tájfestő osztályt látogatta, így földijével, Dósával inkább csak az esti órákban találkozhatott. Munkácsy csupán átutazóban állt meg egykori rövid tanulmányai színhelyén, így vele nem alakulhatott ki Dósának olyan szoros kapcsolata, mint arra Dinga Béla tévesen utal. 24 Ugyanez a helyzet Dósa müncheni korszakában, amikor Munkácsy szintén felfeltűnt az ottani magyar kolóniában, és figyelemmel kísérte a tehetségesebbek működését még így is, hogy már Düsseldorfba tette át székhelyét. Dósáról igen jó véleménye volt, ezt tükrözi Ligeti Antalhoz 1870 decemberében írt levele, melyben a történelmi festménypályázat eredményhirdetését kommentálja: „Olvasom, hogy a múzeumban kiállított vázlatok sorsa már eldőlt, s nagyon sajnálom, hogy a Dózsa (sic!) vázlata teljesen elesett. Véleményem szerint, mint vázlatnak, ha már kiadták az első díjat, annak kellett volna adni." 25 Munkácsy tehát ismerte a pályázati anyagot. Nem csoda, hogy Dósa Bethlen-képe nyerte el legjobban a tetszését, hiszen az összes beadott mű közül az állott legközelebb az ő szín- és kompozíciós világához, mint ezt a két évvel később elkészült Tépéscsinálókja tanúsítja, melyhez talán épp Dósa műve adta a kiindulópontot. Nem tudjuk, hogy Dósára hathatott-e konkrétan bármelyik Munkácsy-mü, némelyik portréja azonban nem áll tőle túl messze, Kislány tállal című, erdélyi magángyűjteményben őrzött képe 20 pedig az akkor már lassanként híressé váló honfitársával rokon szellemű alkotása. Mások hatása - Székely Bertalanén, illetve Rubensén kívül - egyelőre nem mutatható ki Dósánál. Mint később, bécsi tartózkodása alatt is sok tanulmányfejet, illetve arcképet rajzolt és festett, ezek elkülönítése a müncheni terméstől egyelőre elég reménytelen vállalkozás. Kacziány Ödön emlékezése mindenesetre a már Angyal Bélától idézett véleményt erősíti meg, amikor Münchenből szülővárosába, Marosvásárhelyre hazalátogatva Kacziány így írt 1870 nyaráról: „Dósa Géza szüleit is fölkerestem, ők élénken tudakozódtak fiuk felől, kitől már jó ideje nem kaptak levelet. Igen kedves jói tanulmányozott, finom érzést mutató tanulmányfejek díszítették szülei szobáit, még a bécsi akadémiai időből." 27 Az amúgy szerény, csendes Dósa egyébként Bécsben tudott praktikus is lenni. Olyan feltétellel festette meg szabója és cipésze arcképét, hogy a derék mesterek élete végéig pótolták öltözéke pillanatnyi hiányait, küldeményeik Münchenbe is pontosan megérkeztek. Bő másfél éves bécsi tartózkodása alatt Dósa Géza telítődött a császárváros nyújtotta látni- és tanulnivalókkal. A képtárakban eleget másolt, tanárai és diáktársai már nem érdekelték, ösztöndíja is letelt. Az akkoriban virágkorát élő müncheni akadémia vonzotta híres professzoraival és nyüzsgő müvészéletével. A továbbtanulás költségeinek előteremtése céljából egy évre hazament Erdélybe, Désen arcképeket festett, így végre útnak indulhatott. 1869 áprilisában kezdte meg akadémiai tanulmányait az antik osztályban, 28 ahonnan rövidesen Wagner Sándor festőosztályára mehetett át. Kacziány szerint „a Wagner iskolában festett fejei Rubens és Van Dyck behatása alatt készültek, mindazonáltal egyéni felfogást árulva el". 29 A Bécsből hozott Rubens-hatás főként a meleg vörösek és barnák gyakori alkalmazásában jelentkezett, nemcsak tanulmányfejein és portréin, hanem az 1869-es év második felében elkezdett, Bethlen Gábor tudósai között című, sokalakos kompozíciójában is (3. kép). Az Eötvös József miniszter által kiírt történeti festménypályázat 3 " híre természetesen a müncheni magyar kolóniát is lázba hozta, de közülük végül is csak Benczúr Gyula és Dósa Géza nyújtotta 2. Dósa Géza: Önarckép-tanulmány. Marosvásárhely, Művészeti Galéria be vázlatát 1870 tavaszán. Dósán kívül a Párizsból frissen hazaköltözött Madarász Viktor is ezzel a témával pályázott: neki sem fűlt a foga a Habsburg-háznak behódoló többi megadott képtémához, akárcsak Székely Bertalannak, aki a Thököly búcsúja vázlatát küldte be, valamint versenyen kívül az V. László és Czillei című, már nagyban kivitelezett festményt. Egykori tanítványa, Dósa, mint a legfiatalabb pályázó, az erdélyi témában elemében érezte magát. Eredendő igényességével igen sok tanulmányt készített képéhez. A fejedelem valós jellemzése, a korhű viseletek, a berendezési tárgyak történeti hűsége éppúgy szívügye volt, mint a meggyőző, természetes kompozíció és az aranyló fény által teremtett finom tónusegység. Történeti forrásokat, korabeli ábrázolásokat kutatott ki, az egyes alakokhoz megfelelő, karakteres modelleket keresett, és számos fej- és alaktanulmányt készített 31 nemcsak rajzban, hanem olajban is kipróbálva az elérni kívánt hatást. Különösen érdekes két lavírozott tusrajza, 32 melyeken a kompozíció tömegelosztását, folthatását és fényvezetését tanulmányozta a Székely Bertalantól tanultak alapján. A gondos felkészülés folyamán azonban sikerült megőriznie az első képötlet természetes mesterkéletlenségét: nála nem következettbe a tanáránál sokszor tapasztalt lemerevedés. A színvázlat és maga a kész mű 33 a 17. századbeli Közép-Európa egyik legfontosabb műveltségi központjában, az erdélyi fejedelmi udvarban folyó tudományos tevékenység bensőséges, baráti légkörét érezteti. Magától értetődő természetessége minden színpadiasságot nélkülöz, és híján van a historizmusban még oly sokszor érzékelhető barokkos pátosznak, így nem csoda, hogy a kiegyezést követő reprezentáció számára Dósa müve nem volt hasznosítható, és Benczúr Gyula Vajk
