Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)
MAROSI Ernő: Egy
EGY 18. SZÁZADI LELET: A MÁRIABESNYŐI MADONNA-KEGYSZOBROCSKA MAROSI ERNŐ A máriabesnyői kapucinus templom neobarokk főoltárának közepén őrzött, kicsiny kegyszobor története tulajdonképpen olyan csoda, amelyet a modern ásatási technika leletmentés néven ismer. 1759-ben - mint a csoda jelentőségének tudatában feljegyzik, április 19-én - a Grassalkovich Antal által a lorettói Szűz Mária tiszteletére tervezett kápolna alapozási földmunkái során bukkant rá az ott dolgozó kőművessegéd, Fiedler János. A kis szobrocska pszichikai hatása - érthetően - hatalmas volt, hiszen az álló Madonna-szobor éppen annak a nevezetes kegyszobor-típusnak felelt meg, amelyet a másolatban beszerezni szándékolt és közismert lorettói Madonna is képviselt. A leletet egyszerre fogták fel csodának, a hozzá tartozó előjelekkel, álomlátással stb. együtt és értelmezték racionálisan. Tudták ugyanis, hogy középkori templomrom területén dolgoznak a besnyői pusztában; a 13. századi eredetű, közelebbről azóta sem ismert, zsidói premontrei prépostság maradványai között. A kis szobrot átadták a grófnak, aki gondoskodott hitelesítéséről és propagandájáról. 1759. május 4-én kelt a Migazzi Kristóf váci püspök által elrendelt vizsgálat során tett tanúvallomásokat tartalmazó oklevél, amely a kegyúr levéltárába került. A grófi pár a Madonna és a Gyermek számára gyémántokkal ékesített koronákat illetve övet készíttetett, s a szobrocskát üvegezett ezüst tartóba záratta, amelynek hátlapjára Migazzi püspök tanúsító feliratát vésették. A szobrocska azután az 1762-69 között a kapucinusok számára építtetett, 1771-ben felszentelt templom főoltárára került. A kis szobor erősen barnára színeződött csontfaragvány; feltehetőleg szarvasagancsból készült. Magassága mindössze 11 cm, talapzatának szélessége 4 cm (1. kép). Közönséges csont anyaga alapján az elterjedt elefántcsont vagy rozmáragyar faragványoknál olcsóbb és egyszerűbb munkának tarthatjuk. Azok esetében feltétlenül felmerülne idegen eredetének, import-jellegének feltevése, ennek közönségesebb anyaga viszont eleve helyi eredete mellett szól. Kompozíciója rendkívül zárt, hasáb alakú - ezt fokozza sérülése; Mária bal felső karjának a mai kontúron túlnyúló része ugyanis nyilvánvalóan lehasadt. Az itt gondolatban szükséges kiegészítéssel a szobor elveszti mai, kellemetlenül ügyetlen, bizonytalan tartását, s ezáltal súlyelosztása, állásmotívuma is határozottabb lesz. A kiegészítés értelmében a szobor a gótikus kontraposzt szabályai szerint szabályos felépítést nyer: a test súlyát a jobb láb viseli, amely fölött a jobb kéz a gyermeket tartja, s Mária felső teste enyhén - csak annyira, hogy szimmetrikusan egyensúlyozza a gyermek tömegét - balra hajlik, az alig észrevehetően kimozduló szabad láb fölött. Mária feje enyhén jobbra, a gyermek felé billen. A Szent Szűz ruházata nyitott köpeny, amelyet teste előtt összefog, s amelyet jobbjával felemel. A köpeny a bal könyök alatt, a csípő táján mély, íves redőt vet; a jobb kéztől sugaras redők indulnak ki, a legalsó és legmélyebb a bal lábig húzódik. Az alsótest jobb felén a köpenyszegély vonala ívelődik, alatta a tunika redői jelennek meg. A lábfejek és a ruhaszegély redői egészen elnagyoltan jelentkeznek; általában az egész drapéria megmunkálása kevéssé differenciált, inkább elnagyoltnak és darabosnak mondható; semmi sincs benne a finomabb elefántcsont faragványok élesen metszett formáiból és részletfinomságából. Mária fejét kendő övezi, amelyet ugyancsak meglehetősen durván metszett, sematikus hullámok tagolnak. A gyermek frontálisan, az uralkodói majestas-ábrázolásokra (például számtalan felségpecsét és pénzérme figurájára) emlékeztető tartásban ül, jobbjában, teste előtt glóbust tart, kinyújtott baljával a Mária kezében tartott alma felé nyúl. A gyermek frontális tartása annyira idegenszerű és szokatlan, hogy - jellemző módon - Jordánszky Elek illusztrációjának 1836-os rajzolója is korrigálta a megszokott, oldalnézetben látható gyermekre. A szobrocska kétféle ikonográfiái motívumot tartalmaz. Az egyik éppen a Gyermeknek mint mennyei királynak innen a szokatlan, minden jel szerint idegen összefüggésből kölcsönzött motívum - felmutatása, prezentációja. A másik a Madonna-ikonográfia gyakori tipologikus eleme: a második Ádám nyúl a második Éva által kínált alma után. A két motívum együtt egy határozott típust jellemez; ez aligha lehet az egyébként a megmunkálás tekintetében, technikai szempontból is gyenge kvalitású, kis tárgyacska faragójának saját leleménye. Sokkal valószínűbb, hogy a kis szobor igényesebb mintaképet követ. Formái látszólag „lágyak", szélesek, összefoglalók. Párhuzamok a 14. század utolsó harmadának nagy szobrászatiban, mégpedig mind az épületdíszítő szobrászatban, mind faszobrokon kínálkoznak. A Madonnára jellemző kerekded arc, az éles kontúr nélküli szemöldök, a kis száj rokon példáiként említhetők: a diósgyőri, női fejes zárókő,
