Takács Imre – Buzási Enikő – Jávor Anna – Mikó Árpád szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára (MNG Budapest, 1991)

KELÉNYI György: Adatok a pozsonyi prímási palota tervezés- és építéstörténetéhez

eredményezett a kápolna helye. Hefele ezt legelőször az északkeleti sarokba, közvetlenül a főlépcsőház mögé tervezte - feltehetőleg azért, mert a régi épületben is körülbelül itt állhatott. A N0.6-OS terven szabályos köralakot mutat, belül tíz, a fal mellé állított oszlop gyűrűjével. A No. 7-esen viszont kis, templomszerű megoldást látunk: téglány alakú hajóval és keskenyebb, négyszögletes apszissal. A tervek harmadik, legnagyobb csoportján más helyre került a Szent László-kápolna: a komplexum másuk, délkeleti végébe. Ezeken még mindig köralakú - eltérően a mai fekvő ovális formától. Még jelentősebb különbséget jelent a mostani állapothoz képest az épület és az építkezésre szánt telek nagysága. Arról már szó esett, hogy egy 10x9 méteres területet a prímás megszerzett a város közterületéből, de ez még mindig nem volt elegendő. Valószínűleg azt tervezte, hogy megvásárolja a szomszédos Starhemberg-palotát és hozzácsatolja a rendelkezésére álló térséghez. így a terveken hosszan elnyúló, két belsőudvaros palota bontakozik ki, amelynek egyik homlokzata az egykori (Nepomuki Szent) János utcára (Johannesgasse), a másik pedig a hajdani Hosszú-utcára (Langegasse) nézett volna. Az egyik, számozás nélküli terven vékony vonal jelzi a szomszédos épületet és jól látszik, hogy az ferdén bevágva a hátranyúló szárnyba, „leválasztja" annak jó részét, beleértve a kápolna területét is. Ezért, amikor a vétel meghiúsulása után a kétudvaros megoldás kivihetetlenné vált, a kápolna az új alaprajz délkeleti sarkából át is került a szemben lévő, délnyugatiba, - vagyis „bal oldalról" „jobb oldalra", - ahol pedig a tervezés során soha sem volt. Külön figyelmet érdemel az a lap, amelyre a prímás 1778. június 8-án sajátkezűleg vezette rá az approbáló sorokat, megjegyezve, hogy a kivitelezés közben okvetlenül szükségessé váló változtatásokat engedélyezi.

10 A terv két négyszögletes belső udvart körülvevő komplexumot mutat. Északi oldalát foglalja el a forrásokban „belső palotának" emlegetett rész: a háromhajós bejárati csarnokkal, folyosóval és az ahhoz csatlakozó reprezentatív lépcsőházzal, amely az emeleti díszteremhez (ún. tükörterem) vezet. Keleti oldalán több traktus mélységű az alaprajz, nyugaton viszont csak egyetlen teremsor szélességű. Az udvarból háromhajós átjáró vezet a második, kisebb udvarba, amelynek sarkában helyezkedik el a Szent László-kápolna. Az alaprajznak a belső palotát ábrázló része - a nyugati oldal néhány kisebb terének kialakításától eltekintve megegyezik a maival. A második udvar azonban csak terv maradt, s innen a kápolna és a szomszédos bejárati csarnok átkerült az első udvart lezáró térbe. E tervmódosítás időpontját adatok még nem világítják meg, az építkezés menetére vonatkozó néhány forrásból azonban arra következtethetünk, hogy a kápolna csak a legutolsó fázisban készült el. Az építkezés a főhomlokzatot magába foglaló szárnyon indult meg, a régi palota lebontását követően, illetve azzal párhuzamosan. 1779. szeptember 20-án Hefele jelentette, hogy Maulbertsch napokon belül befejezi a főhomlokzat timpanonjába festett művét - vagyis ez a rész ekkor már készen állt. A kápolna kifestéséről viszont csak 1781-ben esik szó: március 6-án a prímás sürgeti az építészt, hogy - amennyiben az időjárás engedi - folytassák a kápolna munkálatait (Kapellen-Arbeit) és a kifestést, hogy Szent László napján, június 27-én, a kápolnát felszentelhessék. Három nap múlva az építész válaszolt, s jelezte, hogy megkezdték az állványozást s a festő igyekszik az ünnepnapra művét elkészíteni.

12 A felszentelés azonban az oltárkép megfestésével megbízott Rosier megbetegedése miatt mégsem történt meg nyáron, csak november 9-én.

13 Mindezek az adatok tehát arra vallanak, hogy ez a szárny (a déli) készült el legutoljára és így a tervmódosítás, vagyis a kisebb alapterületű palota gondolatának elfogadása, valószínűleg soká, esetleg 1780-ig elhúzódhatott. Az előkerült tervanyagban egyetlen homlokzati rajz sem szerepel; annak néhány sajátosságára csak az alaprajzokból következtethetünk. így a homlokzat rizalit-elosztásának megváltozását is csak az alaprajzokról olvashatjuk le. Meglepődve látjuk, hogy a mai, logikusnak tűnő, az egész mű klasszikus alapeszméjét tükröző széles középrizalit az első elképzelésekből még hiányzott. A „No. 6"-os alaprajzon két, három- három-tengelyes sarokrizalit látható, pilaszterekkel tagolva, köztük négytengelyes, a rizalitoknál mélyebben fekvő falszakasszal - amely a mai, kiugró középrizalit helyét foglalja el. A falsíknak mindössze egyetlen tengelye, a kapuzat axisa, lép kissé előre. Valószínűleg azt a homlokzattípust követte a tervező, amelyet J. B. Fischer von Erlach kétrizalitos Strattman-palotája (1692) és a nyomába lépő művek egész sora képviselt. A középrizalit nélküli, a sarkokat hangsúlyozó megoldást már Würzburgban megismerhette az érseki rezidencia négyszögletes udvarait lezáró homlokzatokon (vagy azok valamelyik tervváltozatán). A Strattmann-palotán még az a hasonlóság is feltűnik a pozsonyi érseki rezidenciával, hogy a kiemelés nélküli középrészen a kapuzatot oszlopok hangsúlyozzák. A sarokrizalitos elképzelések után jelenik meg a mait előlegező változat, amelynek lényege az öttengelyes, kiugró középrész, most már sarokrizalitokkal nem kísérve. Az erkély azonban még hiányzik: mindössze a kaput hangsúlyozzák oszlopok. Ezek kettesével állnak; úgy, hogy páronként két, konvergáló egyenes mentén helyezkednek el (vagyis a falhoz támaszkodó oszlopokhoz képest az elől állók beljebb, egymáshoz közelebb kerültek). Ezt a formát látjuk az approbált alaprajzon is. A tervekkel együtt előkerült egy kisebb, csak a középső három tengely földszinti homlokzatát mutató rajz, „aprobirt" felirattal. Úgy látszik, a középrész hangsúlyozása az egyetlen tengelyt kiemelő oszlopokkal nem tűnt elég hatásosnak, nem látszott elég reprezentatívnak - ezért készült az elfogadott alaprajz, s a nyilván hozzá tartozó, ugyanakkor elfogadott homlokzat megoldása ellenére újabb tervváltozat. E lap az előzőekhez képest fontos változtatásról tanúskodik s előrelépést jelent a megvalósult, erkélyes forma felé. Most már a három középső tengely hangsúlyos; kétoldalt egyesével, középen kettesével álló toszkán oszlopokkal. Az egytengelyes kapuzat két szélén a kettős oszlopok nem összefutó, hanem széttartó egyenes mentén állnak (tehát a hátsó oszlopokhoz képest az előttük állók „kijjebb" kerültek). A konzolsoros erkély az oszlopokra támaszkodik: kétoldalt