A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)
Vinzenz Oberhammer: Munkácsy Mihály mennyezetképe a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházában
rétben, viszonylag röviddel egymás után és a 2l-es vázlatkönyv előbb említett rajzához közvetlenül kapcsolódva keletkezhettek. A legkorábbi közülük — nevezzük el a korábbi tulajdonos, Wertheimer Klára után (21. kép) 66 — szinte azt a benyomást kelti, mintha az utóbb tárgyalt előremutató rajz előtt keletkezett volna, mind a figurális jelenet tekintetében, mind pedig az előtér kialakításában. A színtanulmány a jelenet 21/58-as rajzon (70. kép) való újrarendezését nem veszi figyelembe, újra az előző sémákhoz (a vékony tollal rajzolt vázlatokhoz) nyúl vissza. A gazdag térhatású tagolás helyére az elől és hátul, a lent és fent állandó váltakozásával tehát újra a három csoportra osztás lép: a két álló alak, Leonardo és Raffaello, az előtérben egészen elől, a kép szélétől csaknem metszve; a festőcsoport és a modellek ezzel szemben kissé hátrább szorultak, de csak valamivel vannak magasabban. Alapos vizsgálat után a vázlatnak ezen az alsó részén egy érdekes korrektúrát vehetünk észre: a zsámolyon ülő rajzoló tanuló eredetileg teljesen látható volt, miként az azonos szinten fekvő női akt is, akinek két behajlított lába (a rajz szerint) csaknem érinti a kép szélét. A kép egész alsó széle azonban (az álló férfiak kivételével, akik a képtér legelső síkjában vannak) utólag csíkokban át lett festve, törölve van. Ezáltal úgy tűnik, mintha a figuráknak csak a felső része lenne — alulnézetben - látható, alul az emelvény szélétől (vagy a lépcső tetejétől?) pedig takarva volnának. Valamilyen sötét, formailag homályos előtérkuHssza (emberi csoport) is feltűnik, félig törölve, a jobb oldali sarokban. E motívum már az első tervektől kezdve nyomon követhető. Hogy a festő elképzelését röviden interpretáljuk: az előtér kettős csoportja és a hátsó festőés modellcsoport között egy nagyobb szintbeli különbségnek kell lennie a 21/58-as új rajznak (70. kép) megfelelően. Különben nem lehet elsiklani afelett, hogy a figuráknak hangsúlyosan három, egyre kerekebb, zártabb páros csoporttá való összefoglalása, a törekvés, hogy e párok mindegyike valamely sajátos kompozicionális gondolat hordozójává váljék, a pároknak újból átgondolt elosztása és rendezése mind egymás meüett, egymáshoz való viszonyukban, mind pedig a kompozíció egészében, a továbbfejlődésnek ismét termékeny kündulópontjait jelzi. (A Tiziano—tanítványcsoport a másik két pár között egyértelműen a kép középpontját alkotja, hátul a loggia zárja le.) Mellékesen megjegyezzük: a meglepően fejlett 21/58-as rajz (70. kép) elrendezéséhez egy kivételtől eltekintve, Munkácsy a többi színvázlat egyikében sem tért vissza. A Wertheimer színtanulmány sokkal fontosabb azonban az építészeti keret, a tér továbbfejlesztése szempontjából. Itt minden, ami az előző rajzban csak felületesen volt jelezve, szilárdabb formát kap. A jelenet színhelyéül képzelt kerek épületet koronázó kupola tamburája, mint építészeti tag egészében összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, erőteljesebb képződmény lett és a nyitott oszlopgalériával érthetőbb kialakítást nyert. A nézővel szemben a Tiziano-tanítványcsoport fölött (mögött) szembetűnően gazdagabb oszlopfővel ékesített két középső oszlop távolabb került egymástól, közöttük van a díszpáholy, ahol végre valamivel vüágosabban látható a jelenet is, amelyben az ülő pápa egy művész által bemutatott lapot megtekint. A balkon mellvédje, mellyel a kupola alsó szélének táguló nyílása mélyen a figurális főjelenet keskeny régiójába lenyúlik, az oszlopkörüljáró esztrádjához képest előreugrik, míg a tambura felső zárópárkányát semmi sem töri meg. A két excentrikus kört a kép felső széle ott metszi, ahol azok egymást átmetszve érintkeznek. Ehhez a szabatos térbeli szerkesztéshez és kibővítéshez, amellyel a kép szinte egy teljes emeletnyi mélységi szintet nyer, járul újabb ötletként a kerek égi nyílás lezárása is. Az ötlet ismét munka közben születhetett. A kupola kerek nyflása kezdetben teljesen kék volt, a dicsőség géniusza széltől dagadó ruhájában harsonás kísérőjével, mely mint gondolat néhány rajzban már érezhető volt, de először itt ismerhető fel igazán, a nyitott égből fehér felhőn száll alá. Ismét csak kevés, sötét vonás jelzi az új elképzelést: széles ablakszerű ívek, egymást keresztező hevederívek, középen alig láthatóan, kör alakú nyílás (a lanterna helyén) zárják le fent és fogják össze az egész teret. Ilyen előrelépés meUett érdekes a meüékes részletek tudat alatt még mindig szoros kapcsolata a legelső elképzelésekkel: a puttocsoport a felhőben a kép jobb szélén szaggatott körvonalaiban feltűnően a „birkózók" csoportjára emlékeztet, az első színvázlatnak ugyanezen helyén. A következő színvázlat (egykor Harkányi Frigyes tulajdona, 72. kép) a megpendített gondolatokat tovább tisztázza és egyidejűleg sok fontos újat hoz. 67 Mindenekelőtt feltűnő, hogy a 21/58-as rajzhoz (70. kép) hasonlóan az oszlopos körüljáró leegyszerűsödik, szinte teljesen eltűnik, a kupolaboltozat ezzel szemben tágul és sokkal mélyebbre lenyúlik. A kupola boltja most ott kezdődik, ahol az előző tervben az oszlopos körüljáró alsó széle volt. A figurális kompozíció különböző formái, így a bal oldalon a festővászon hegyes, magas csúcsa és az álló akt a jobb oldalon, most egészen benyúlnak a kupolatérbe. A fülke is, amelyben a pápa és a művész jelenete lejátszódik, a mögötte levő architektúrától nagymértékben elszakadt és most (az említett rajzhoz kapcsolódva) önálló épületként a kupola párkánya fölé emelkedik. A kupola táguló teréből nemcsak a fönti, hanem a jobb oldali képszél is lemetsz egy darabot. Itt is eredetileg, a színvázlat első felrakásánál, az egész nyüás kerek, szabad kipillantást nyújtott az égbe, csak utólag vetődik újra fel, erősödik tovább a kupola gondolata, mely a teret lezárja (erősebb hevederívek, az ablaknyílások konkrétabb jelzése, világos kör alakú nyílás a csúcson); a másfajta ecsetvonás, a másik képtől idegen (fekete) szín ezt vüágosan jelzi. A kupola boltozatának tekintélyes részét itt is vüá-