A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)

Vinzenz Oberhammer: Munkácsy Mihály mennyezetképe a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházában

E lebegés irányában a jobb oldali képtérben, valamivel magasabban, egy felhőn fiatal ruhátlan anya ül piros dra­périán, gyermekét a melléhez szorítja; egyetlen hangsú­lyos színfolja ez a képnek, amelyben különben a kék és a barna uralkodik. Az anya felhúzott térdénél egy sötét kör, talán egy bőségszaru (?), és mögötte egy sötét váza (?). Valamivel mélyebben a felhőzónában, fekete, szaggatott sziluett előtt balra mintha egy karjával véde­kezően eltakart arc lenne kivehető. A középtől balra for­dulva egy másik, világosabban kidolgozott, mozgásban levő alak, ületve csoport, amely a 21. vázlatkönyv egy részlettanulmányában jól felismerhető (39. kép): belső feszültségről árulkodó meztelen nőt ábrázol, felemelt karral, hátravetett fejjel, egyik lábát kinyújtva, a másikat felhúzva egy sötétebb alakkal birkózik — a már említett „menekülő" figurával összefüggésben kiáltó ellentétet al­kot az anya békés alakjával. Az egész alsó kört sötétben fenyegető kékesszürke felhőzet tölti ki, amelyből közé­pen figurapár (két putto) tűnik fel egy vázával, melynek szűk nyakából világos füst gomolyog. A felső képfél kö­zepén az anya gyermekével jelenik meg újból — most azonban már uralkodó motívumként — ezúttal frontális nézetben, ruhában, egyenesen állva: az anya a gyermek­nek valószínűleg egy csészét nyújt. Tévedés ne essék: mint látni fogjuk, csak egy alternatíváról van szó az ülő anya helyett. Az alsó részen a felhőn jobbra jelzett to­vábbi alakok a színvázlaton újra hiányoznak. A legfelső félköríves részen az alsó sötét rész eüenpólusaként, a felhők fölött lebegve egyfajta körtemplom, előtte (alatta) csak néhány vonással futólag odavetett és alig felismer­hető figuracsoport látható. Mint mondottuk, szinte semmi sem értelmezhető biztonsággal, sem a géniusz és az ifjú figuracsoportja, sem az „anya" alakja nem ,,nevezhető" meg. Valószínű azonban, hogy a fiatal anya (Kezdet, Élet, Szépség) alak­jában egyfajta eszménykép, egy szimbólummal telített ideál elképzelése rejlik, ahová a géniusz elvezet, amiért az ifjúság, az alkotó szellem (művészet, költészet) lángra gyúl. Az is biztosnak látszik, hogy ezzel a „fenti világos világgal" a „lenti sötét, gonosz" éles eüentétet képez. Úgy tűnik tehát, hogy a „Világosság és Sötétség" hiva­talos témája, amelyen Makart és Canon terveikben a megbízásnak megfelelően fáradoztak, első tapogatódzó kísérleteinél még Munkácsyt is kötötte. Munkácsy talál­kozása a témával természetesen kezdettől fogva azoktól független, önálló, s így elképzelhető az is, hogy a festő a bécsi terveket egyáltalán nem ismerte, vagy nem akarta figyelembe venni. Már az első vázlatokban határozottan elfordul a nyüvános művészi manifesztációkkal még min­dig szinte kötelezően együttjáró klasszikus antik mitoló­giától. A fényt hozó Apoüón, a kép fő mondanivalója hordozójának helyébe most új, Munkácsy életközelibb, melegebb felfogását tükröző, a jelenhez közelibb metafo­rák lépnek. A festő gondolatainak forrásait nem ismer­jük. A vázlatoknak a korai festett tondóval közvetlenül összefüggő első csoportjában ugyanannak az alapgondo­latnak tizennyolc különböző változatát találjuk — min­denesetre újra és újra az asszonyt a gyermekkel a mellén, az anyaság jelképét, mint a tervek fő figuráját. A tondóhoz legközelebb a 20. vázlatkönyv 20. lapjá­nak rajza áll, amelyben nemcsak az általános elrendezés, hanem a még csak futólag jelzett mellékes részletek is egyeznek (40. kép). Csak kisebb jelentőségű, pl. építé­szeti részletek maradtak el. Itt azonban a ruhátlan, ülő anya helyét egy álló nőalak foglalja el, mellén a gyermek­kel, mint a tondóban másodmegoldásként már láttuk, ez­úttal nem frontálisan, hanem a jobb oldali képtérben va­ló elhelyezésnek megfelelően inkább oldalnézetben. Míg a bal oldali figuracsoportot (szárnyas géniusz és ifjú kísé­rettel) vázlatossága miatt csak a festett tondo alapján le­het felismerni és nagyjából azonosítani, az „anya" ebben az új változatban teljesen egyértelmű. Nem tisztázottak, csak formai gondolatként vázoltak azonban az ugyan­csak újólag bevezetett guggoló figurák az anya lábánál. A tondóval való analógia alapján e figurakompozíció esz­mei helyét a 20/20-as rajzon (40. kép) a kerek felhőn le­hetne elképzelni. A fejlődés további menete ismeretében azonban érezhető, hogy a művész egy sokkal konkrétabb elképzelés felé közeledett. A felhőformák itt már a ké­sőbbi változatok földgolyójává állnak össze, amelyek kö­zül az első a 21/80-as rajzon (39. kép) már megtalálható. A birkózók titokzatos figuracsoportjában azoknak az alakoknak a csírája sejthető, akiknek jelentése a követke­zőkben ugyan megváltozik, de továbbra is a kompozíció megfejthetetlen része marad. Néhány rajzon a (továbbiakban mindig álló) anyacso­port a kép jobb felén helyezkedik el. A 20/12-es rajzon (41. kép) a gömb a sötét rész felett van, a tondo felhőze­tének megfelelően. Ez a gömb a durván felvázolt rákom­ponált figurákkal mint együttes képződmény igen hatá­sos, de részleteiben még nincs végleg tisztázva. Az anya hátteréül egy fantasztikus sötét, háromszög formájú dra­péria libben fel, e fölött még más égi lakók vannak jelez­ve. A kép bal felén a helyzet megváltozott. Egészen balra, A kép szélén „azonos ütemben" lebegve, a kép közepétől kifelé fordulva, a „pár"; egy csaknem vízszintes irányban szálló géniusz ettől a főcsoporttól jobbra vezet át. A többi lap, mégpedig a csoport többsége, a tondo alternatíva kí­séreteihez hasonlóan az anya centrális elhelyezését kö­veti. Ezek egyik legvilágosabbikán, a 20/16-os tanulmá­nyon (42. kép), a nagy súlyú földgolyón most ruhában álló anya gyermekével a Madonnához, egy Immaculata­ábrázoláshoz hasonlít. Egy a csoport felett lebegő alak zseniálisan odavetett kusza jelzései is hasonló asszociá­ciókat ébresztenek. A szokásos attribútumok, így a kí­gyó is, hiányoznak ugyan, és a kísérő alakok megformá­lásában, amelyek között a vázlatokban az anya háta mö­gött (az árnyékban) egy guggoló sötét (férfi) alak és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom