A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 3. szám. (MNG Budapest, 1980)

Vinzenz Oberhammer: Munkácsy Mihály mennyezetképe a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházában

tetszést aratott, most „állandóan a munkával foglalkozik". Az óriási vászonnak megfelelő műtermet is talált, az Avenue de Villiers-n levő házában ugyanis nem volt elegendő hely s így „Monsieur Dubufe" műtermét bérelte ki Neuillyben a Boulevard du Château 38. alatt (37. kép).

34 A kép méretére, valamint a festmény különleges jellegére tekintettel Munkácsy a kivitelezéshez tanítványát, a fiatal Pataky Lászlót és a francia architektúrafestőt, Cugnier-t hívta segítségül. Ez a magyarázata Munkácsy egy előlegre vonatkozó kérésének, mivel a munkában már jóval a felénél előbbre haladt. Második, augusztus 14-én kelt kérését az 50 000 forint teljes öszszeg felének á conto fizetéséről a festő elfelejtette aláírni, úgy hogy aláírás végett Párizsba vissza kellett küldeni. Ez alkalmat adott a nyilvánvalóan nem éppen jóhiszemű belügyminisztériumnak egy megmosolyogható ügyintézéshez: a karton befejezése után, így írják a külügyminisztériumnak, a művész a szerződés szerint a honorárium egyharmadára tarthat igényt. Munkácsy nem kartont, hanem egy színvázlatot készített, amely jelenleg a párizsi (világ)kiállításon található és egy kartonnal egyenértékű lehet. így semmi sem áll a 17 000 forint kifizetése útjában. A belügyminisztérium mégis kívánatosnak tartaná, ha a cs. és k. követ az összeg kifizetése előtt „megfelelő módon, tapintatosan meggyőződne arról, hogy az említett előfeltétel: a vázlat és a karton egyenértékűsége helytálló-e." Egy hónappal később, szeptember 25-én Munkácsyt fáradtan, betegen Le-Malouban találjuk, ahol ismételten gyógyulást, pihenést keres.

35 Bár arról értesít, hogy a munka Párizsban gyorsan halad előre — nyilvánvalóan ez idő alatt a segítőtársak dolgoztak -, mégis leveleinek melankolikus alaphangját a panaszok adják, hogy a képet nem látja, hogy Párizsban kellene lennie, hogy nem tud dolgozni . . . Szeptember 29-én Munkácsy Párizsba jön - csak egy felvillanó kép a belső nyugtalanságtól űzött, mégis teljesen a nagy mű követelményeinek élő művészről — először egy kiállítás megnyitására megy, ezt korán otthagyja, a műterembe siet, senkit sem talál ott, a képpel nincs megelégedve, maga fogja a palettát és estig dolgozik. 1890. március 14-én a Hofbaukomitee 217. ülésén Munkácsy újabb á conto fizetés iránti kérelmével foglalkozik, mivel a kép „már be van fejezve", és egyidejűleg azzal a kérésével, hogy a képet a párizsi Salonban kiállíthassa.

36 A Hofbaukomitee a további összegek kifizetése előtt a párizsi követségtől a kép befejezésének megállapítását és a tulajdonjog megfelelő biztosítását kívánja. Először a képnek szabályszerű megjelölésére gondoltak, végül is megelégedtek a párizsi Művészegyesület elnökének írt értesítéssel a tulajdonnak a bécsi udvarra való átszállásáról. A kiállítás engedélyezését attól tették függővé, hogy a művész biztosítja a képet és egy „kötelezvényt ad", melyben szavatol a képért annak múzeumba szállításáig és elhelyezéséig. E kötelezvény tervezetében július 1-ét jelölték meg a kép szállításának legvégső határidejéül. Az osztrák-magyar követ, Hoyos gróf 1890. május 12-én kelt részletes jelentése, melyben megerősíti, hogy a mennyezetkép valóban „teljesen készen van" és annak közlése, hogy május 1. óta a párizsi Salonban van kiállítva, valamint Munkácsy kötelezvényének és a biztosítási kötvények elküldése (ahol a biztosítás tárgyául a következő adat áü: „Un tableau représentant un plafond » Histoire d'Art « en cours d'exécution") tökéletesen elegendő volt, hogy minden további aggodalmat eloszlasson.

37 A követ mellékeli azonban jelentéséhez Munkácsy kérését is, hogy a képet a párizsi Salon kiállításának bezárása után a müncheni nemzetközi kiállításra is elküldhesse július és augusztus hónapokra. A művész ezt a kérelmét azzal indokolja, hogy a kép elhelyezése Bécsben semmiképpen nem történhet meg szeptember előtt, mivel a vállalkozó, aki a vászon kifeszítését és felragasztását végzi, egyéb munkákkal van elfoglalva. Hasonló kérést intézett Luitpold bajor uralkodó herceg a főudvarmesterhez, amelyet azonban legfelsőbb döntés alapján elutasítottak. És a döntést már nem változtatták meg. A császár nyilvánvalóan Bécsben akarta már tudni menynyezetképét. A Naturhistorisches Museum már egy évvel korábban (1889. augusztus 10-én) megnyílt, a munkálatok a Kunsthistorisches Museumban is a végükhöz közeledtek. A párizsi követ azonnal jelenti, hogy Munkácsy a képet a Salon kiállításának bezárása után Bécsbe küldi. Az elküldés azonban mégis kissé elhúzódott. A Schenker és Co. szállítócég augusztus 1-én jelezte, hogy a képet július 26-án Párizsból elküldték és hamarosan Bécsbe fog érkezni.

38 A belügyminisztérium erre a hírre megkereste a céget és kérte, hogy a szállítmány érkezését jelentse és „a küldeményt, tetemes terjedelmére való tekintettel, a kora reggeli órákban, hajnali 6 órakor szállítsa le és adja át a múzeum építésvezetőségének". A mester hat héttel később követte művét. A kora reggeli órákban érkezett Bécsbe — így értesíti szeptember 16-án feleségét - és rögtön a múzeumba sietett, ahol azonban senkit sem talált.

39 Hasonló volt a helyzet a minisztériumban is. Hasenauer báró sem volt Bécsben; sürgősen Budapestre hívták, vissza csak estére vagy másnapra várták. Munkácsy a múzeumba visszatérve állványokat és nagy felfordulást talált, az egész messze a befejezéstől. Ha tudta volna, hogy a munkák csak ennyire vannak, a képet nem küldte volna Bécsbe. Mindamellett a kép már a mennyezeten volt. Mivel azonban a festményt egy felragasztott vászonnal biztosították — nyilvánvalóan azért, hogy a mű a felvitel munkálatainál meg ne sérüljön, a képből alig volt valami kivehető. Türelmetlenségében Munkácsy maga próbálta a védőborítót a képről egy kis helyen leválasztani. Amikor a kép már jobban ki volt