Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Theisler György: Simay Imre szobrai a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében
tetőzését jelentő Védekezés című kétalakos csoportnak jelenleg csak fényképeit ismerjük 43 ( 23. kép). Az 1911-ben készült, valószínűleg terrakotta kompozíció Simay stílusújítói tevékenységének és lélekábrázoló képességének egyaránt egyik csúcspontja. A csoport rendkívül szigorú statikával épül fel a testrészeket és mozdulat momentumokat jelző hasábok, félhengerek és homorú felületek rendszeréből. Egyensúlyi helyzete A vadászhoz hasonlóan az elbillenés határáig feszíti a visszahőkölő mozdulatot. Az ugyanott elemzett megkettőzéses módszer és a párhuzamos motívumok egymásra rímelő rendszerének következetes végigvitele a művön az egész tömeget határozottsága mellett is érzékeny fény-árnyék effektusok komplexumává oldja. A csoport pszichikai megjelenítő ereje az áttekintett alkotások mindegyikét felülmúlja. A reflexszerűen összeránduló mozdulat, egymás görcsös átölelése, a tekintetekben ülő megmagyarázhatatlan rémület, irracionális szorongás csak elemei annak az alig meghatározható emocionális töltésnek, melynek átütő expresszivitása formába öntése a sokrétűségében is megkapóan közvetlen, bensőséges kis csoport. A Védekezés megoldása magába sűríti másfél évtized számos mellékutat is végigjáró, de a döntő lépéseknél következetes alkotói útkeresésének és tapasztalatgyűjtésének legfontosabb tanulságait. * Simay Imre Védekezése korai modern szobrászatunk főműve, az építészeti kutatásban „premodern" periódusnak is nevezett 44 törekvésekkel párhuzamos szobrászati fejlődés egyik legfontosabb bizonyítéka. Részletformái, komponálásmódja, formaanalízisének következetessége a kubista plasztika korai eredményeivel rokoníthatók, míg a megismételt részmozdulatok dinamikája, mozgásképzetet keltő hatása az olasz futuristák kísérleteivel párhuzamos. Ugyanakkor a csoport tartalmi összetevőit elemezve az a meggyőződés alakul ki, hogy Simay eljutott annak a háborút megelőző években különös aktualitású pszichikai tartománynak a küszöbére, melynek teljesebb feltérképezésére az expresszionisták mozgalma vállalkozott. Simay Imre művészete lényeges vonásait tekintve mégsem az említett európai irányzatok egyszerű hazai párhuzama, hanem a lokális fejlődés belső törvényei szerinti fejlődésmenet egyetemes jelentőségűvé váló eredménye. Archipenko, Laurens, Picasso plasztikai kísérletei a néger fafaragványok hatásán túl elsősorban a festészeti nyelvezet forradalmának eredményeit átültetve jutnak el a kubista szobrászat megteremtéséhez. Boccioni merész, lendületes mozgásanalizáló plasztikái szintén síkművészeti problematika téri kivitelezésének tekinthetők. Simay művészi fejlődése során viszont mindvégig a plasztikai tömegalakítás évezredes tradícióit ébren tartva par excellence szobrászi eszközökkel jut el a részformák analízise során kiszűrt és absztrahált motívumok kombinációjából új egészet konstruáló alkotó módszerig, és műveinek pszichikai megjelenítő képessége ugyanolyan szukcesszív, szerves fejlődésvonalat mutat, mint a tömeg- és felületképzés evolúciója. Természetesen Simay művészetének komplexitása, több irányzat célkitűzéseinek jelenléte alkotásain nem jelenti azt, hogy művei a különböző formakísérletek szintézisét képezik. Ellenkezőleg, a korszak jellegét tekintve művészetének átütő új szerűségéből le is vonhat a néha bátortalan többirányú kísérletezés, melynek okait Simay munkásságának a nyugat-európai irányzatoktól gyökeresen eltérő közegében kell keresnünk. Művészünk stílusfejlődése párizsi kortársainál sokkal konzervatívabb kiindulópontot tekinthet bázisának. Absztraháló készsége a müncheni naturalizmus reproduktív módszereinek elsajátítása és ezzel párhuzamos túlhaladása során érlelődik és a bécsi Sezession síkszerű ábrázolásmódjának hatására szilárdul meg. A század első évtizedében művészetének kollegiális közege a bécsi Hagenbund elnevezésű művészcsoport 45 , melynek tagjai a szecesszió önmagát túlélve egzotikumok és expresszivitás felé hajló válfaját képviselték. Leginkább Franz Barwig állatszobrai 4 ' 1 állnak közel a bécsi művészek közül Simayhoz, akinél alárendelt dekoratív szerepben a majomtéma is felmerül 47 . Az osztrák származású, de Németországban működő Franz Metznert 48 szintén szoros stíluskapcsolat fűz Simay néhány művéhez: Metzner dekoratív monumentalitású díszítőszobrainak hatását érezzük a III. Béla* 9 , a Merkur' 0 és Lovas relief'' 1 című Simay-szobrokon. A magyar művészek közül a müncheni tanultságú, Firenzében és Bécsben élő, a Hagenbund kiállításain is résztvevő Kalmár Elza állatfigurái" 12 állnak közel összefogó megfogalmazásukkal Simay műveihez. Lajta Béla, korai modern építészetünk egyik vezéralakja a Salgótarjáni úti zsidó temetőbe tervezett, stilizált oroszlánügurákkal díszített síremlékek 53 megoldásaiban jut el a leegyszerűsítő stilizálás Simayra emlékeztető példáiig. Simay Imre művészetének az áttekintett 1904—1911 közötti években elért eredményei a közép-európai autochton fejlődésben gyökereznek. Párhuzamosságuk a nyugateurópai irányzatokkal annak bizonyítéka, hogy az elemzett stílussajátosságok megjelenése és kifejlődése nem köthető egy-egy irányzathoz vagy helyi iskolához, ellenkezőleg, más-más talajon, eltérő tradíciókból táplálkozva hasonló társadalmi és kulturális közeg hasonló kifejezési formák megjelenését eredményezheti. A korszak egészének művészeti összképe megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy Simay Imre áttekintett művészi fejlődésvonala a közép-európai plasztika egyik centrális jelentőségű vezérszólama és párhuzamosan korai modern építészetünk (Lajta Béla, Málnai Béla) és festészetünk (a Nyolcak, Nemes Lampérth József) művészettörténeti jelentőségével, az európai fejlődés szükségszerű és mellőzhetetlen láncszemét alkotja. Theisler György
