Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. – Doroghyné Fehér Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2. szám. (MNG Budapest, 1974)
Bajkay Éva: A magyar és az orosz művészet kapcsolatai a XIX. sz. első felében
A MAGYAR ÉS AZ OROSZ MŰVÉSZET KAPCSOLATAI A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN Ha az orosz—magyar festészeti kapcsolatokról esik szó, leginkább Zichy Mihály nevével találkozunk, akinek élete és művészete a múlt század második felében javarészben az orosz földhöz kötődött. Most e fényesen ragyogó csillag mellé szeretném felsorakoztatni azokat a művészeket, akik a XIX. század elején úttörő jelentőségűek az összeköttetés megteremtésében. Tulajdonképpen a művészeti kapcsolataink kezdeteit még korábban, a középkorban, az egyházművészet területén kellene keresni. Az a történeti tény, hogy a királyi Magyarország nemzetiségeinek nagy része szláv volt, az általuk létrehozott ortodox és pravoszláv egyházak körébe utalja vizsgálódásainkat. A kapcsolatok szempontjából ez ideig teljesen figyelmen kívül maradt, hogy ezekben a templomokban már a XVI. század végétől megtalálhatók orosz ikonfestők munkái. Az egyik legszebb, a XVI. század második feléből származó ikon, amelynek mestere a moszkvai iskola körébe tartozott, a pesti szerb templomban van. Az orosz mesterek által készített ikonok többnyire ajándékozás útján kerültek az egyházközösségekhez. Ennek szép példája az ahtirszkói csodatevő Mária-ikon másolata, amelyet II. Katalin cárnő 1782-es magyarországi átutazásakor ajándékozott a miskolci Szt. Naum-kápolnának. Az orosz és magyar festészet valóban történeti jelentőségű kapcsolata és rokon tendenciái először igazán a XIX. században figyelhetők meg. A történeti-társadalmi fejlődés, amely már ekkor Hollandiától Franciaországig mindenütt megteremtette a sajátosan nemzeti művészetet, Magyarország és a környező népek esetében a feudalizmus béklyóitól erősen leláncolva csak a XIX. század elején kezdett kibontakozni. Oroszországban a világi festészet megerősödését már a XVIII. század meghozta. De a portréfestészetet kivéve, a táblakép egyes műfajai a dekoratív célok háttérbe szorulásával a XIX. századra lendültek igazán fejlődésnek. A magyarországi művészet alakulását a 150 éves török hódoltság befolyásolta, s a kontinuitás szálai csak halványan, jórészt csak a portréművészet területén követhetők. A török kiűzése utáni Habsburg gyarmati függés az olasz hatások után az osztrák művészek egyértelmű előtérbe kerülését jelentette. A fontosabb magyarországi megrendelések elsősorban a katolikus egyházhoz fűződtek; így az orosz művészettől eltérően Magyarországon a freskófestés jutott döntő súlyra. Jellemző, hogy történeti festészetünk legkorábbi nemzeti jeleit is freskókon, Dorfmeister István szigetvári művén találjuk. Az eltérő művészeti hagyomány mellett az orosz és a magyar művészeti élet XIX. századi eltérő adottságai és lehetőségei néhány konkrét adattal könnyen megvilágíthatok: A cári gyűjtemények gyarapítása a XVIII. század elejétől folyt. Jelentőségét bizonyítja a kint élt magyar festők érdeklődése is (pl. Kerpel Lipót az Ermitázs látogatására jegyet kért és kapott két ízben). A Magyar Nemzeti Múzeum képtára Pyrker adománya révén csak 1846-ban nyitotta meg kapuit. 1801-ben alakult Pétervárott „Az irodalom, tudományok és művészetek barátainak szabad egyesülete" — a Pesti Műegylet csak 1839-ben; 1797-től a Cári Művészeti Akadémia háromévenként rendezett kiállítást, melyeken a magyar művészek munkái is bemutatásra kerültek 1 — Pesten az első érdemleges műkiállítás 1840-ben volt; 1770-től Oroszországban az Akadémia mellett működtek a műkereskedők — hazánkban a század elején csak néhány kis német üzlet létesült. 1807-ben Pétervárott megjelent az első tisztán művészeti folyóirat, a „Képzőművészeti Újság" — a magyar „Tudományos Gyűjtemény" második évfolyama 1818-ban nyitotta meg az első művészeti rovatot. Belinszkij kezdi demokrata szellemű kritikai tevékenységét — amikor Henszlmann Imre a nemzeti művészetet hangsúlyozó ,,Párhuzam"-át írja. Az eltéréseket nemcsak az időbeli, hanem a létrehozásukon munkálkodó, s jellegüket meghatározó erők különbségének hangsúlyozására is kívántuk felsorakoztatni. Oroszországban tehát a független nemzeti állam léte már a XVIII. században a művészeti élet intézményes megszervezését lehetővé tette, de a feudális viszonyok konzerválása a népi-nemzeti törekvések talaját, a polgári fejlődést visszaszorította, így önálló nemzeti művészet helyett a XVIII. században inkább a külföldi mintára létre hívott abszolutista nemzetállam művészetéről beszélhetünk. Hazánkban — állapítja meg Pogány 0. Gábor 2 — nemzeti művészetünk első jelei az általánosabb társadalmi igény jelentkezéséhez kapcsolódnak. így a bontakozó magyar művészet már közvetlenül a nemzeti erők összefogásának eredménye. Ezek a polgári jellegű törekvések Magyarországon és Oroszországban egy időben, a felvilágosodás eszméitől felrázott nemesi értelmiség kezdeményezésére indultak meg. *
