Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Szabó Júlia: A naiv művészet problémái és a magyarországi emlékanyag

után az új keresése fűti a művészeket. Az új egyben őseredetit, „primitívet" is jelent számukra, s a primitívet minden formájában keresik. Gauguin a Parthenon lovaitóla gyermekkori játékszerhez, a falovacskához küldi vissza élményt gyűjteni a művészeket. A Salon des Indépendants szervezői egyetlen kiállítás után állandó tagként soraikba fogadják Henri Rousseau-1 az 1886-os évben. Rousseau ekkor már két éve keményen dolgozik azért, hogy festő legyen. 1884-ben másolási engedélyt vált a Louvre-ba. Elmegy a múzeumok művészetének tanulmányozására, de méisképp közeledik hozzá, mint az ifjú Cézanne, sőt, mint elődei általában. Amikor másol (Raffaellót és Uccellót), eltanul egy-két kompozíciós fogást, de a végletekig egyszerűsített formákká dolgozza át, testéhez szabja őket. Megpróbálja kilesni titkaikat, de elsősorban önmaga akar maradni, Henri Rousseau, a festő, akit — mint életrajzában leírja — csupán a természet tanított,

12 s aki híres Önarcképén

13 oly méltósággal jelenik meg ég felé magasodva, középpontban és biztonságban, Párizs házaitól és a széltől ünnepelve, mint az „első" festő a világon. Ó már nem írná festményére sem Ingres sem Raffaello nevét, de nagy betűkkel kanyarítja ki kezdettől fogja a sajátját. 1886-tal kezdődik tehát a felfedezés korszaka a naiv művészetben. Ez a felfedezés kétirányú: egyrészt a kor felfedezi a naiv művészet létét és jelentőségét és ezáltal a naiv művészet létezni kezd és valóban jelentőssé válik, másrészt a naiv művészet művelői felfedezik, hogy számukra tér nyílt a művészetben, hogy feladataik vannak, amelyeket elvégezhet nek. Nemcsak Párizs fedezi fel a naiv művészt a századforduló idején. Münchenben, Drezdában és Moszkvában, néhány éven belül megkezdik a gyűjtést, keresést. Ismeretes a Brücke és a Blauer Heiter művészeinek, elsősorban Kandinskynak lelkesedése Henri Rousseau és általában a naiv művészet kérdésed iránt.

11 A századforduló és a XX. század (deje orosz művészetének étjabb publikációi nyomán

15 tudunk az orosz művészek, Goncsarova, Larionov, Malevits ilyen irányú érdeklődéséről. Megfigyelhető, hogy ezek a felfedezések, gyűjtések még mentesek minden kategorizálástól. Együtt lelhető fel az Európán kívüli kultúrák, a primitív társadalmak művészete és a népművészet emlékei iránti rajongás és az e forrásokból merített tapasztalatok feldolgozása. Céljuk nem a „naiv" művészet gyűjtése, hanem tanulságainak hasznosítása. A felfedezés korszaka szorosan összefügg a naiv művészet elterjedésének második korszakával, ill. fáziséival. Ez utóbbit a beilleszkedés, az adaptáció korszakának nevezzük. Sok művész itt azonos az első korszak felfedezettjeivel. Időben ez a kor hozzávetőleg a húszas évek közepéig, második feléig tart, helyileg a nagy művészeti központokban és határterületem lelhető fel. A beilleszkedés lényege az, hogy a naiv művész éppen személyiségének egyre biztonságosabb őrzésével szerepet vállal az újjászülető művészet munkájában, sőt azokat a művészeti problémákat is igyekszik a maga módjém megoldani, amelyeket az avantgárdé felvetett. Ez a beilleszkedés kevés művésznél mutatkozik olyan nyíltan és plasztikusan, mint Rousseaunál, de még a legszerényebb, leghalkabb személyiségnél is felfedezhető. A tematika gazdagodása, a bátrabb variációk, a műfaji korlátok eltűnése, az alkalmazott művészeti jelleg elhagyása jellemző erre a fázisra. A gátlások teljesen megszűnnek, a művészek bátran válogatnak témákban, eszközökbem. Legfontosabb igényük a művészettel szemben a teljesség megteremtése. A világ egységének, a részek összetartozéisának, az élet teljességének tudata naiv biztonséiggal uralkexlik alkotétsaikon, s minden akachilyon (ügyetlenség, vagy tudatlanság) keresztül, de minden részismeret és tanultság mellett is kifejezésre jut. A gátlástalan önkifejezés, a problémák mindenkori egyéni megoldása, a mű teljes és természetes kikerekítése jellemzi a naiv művészeket. Nagyon fontos számukra saját személyük kiemelése, középpontba helyezése, szervesen egybeépülő világuk hősét, főalakját önmagukban látják. E világban környezetük minden apró tárgya és minden esemény, amely ott történik mitikus jelentőségűvé válik. Műveikben az egység, harmónia és költőiség szinte öntudatlan jön létre — ezt csodálják leginkább rajongóik. Ez a rajongás a naiv művészet elterjedésé ved egyre inkább a nosztalgia irányába tolódik, s a naiv művészeket „egészen más" lényekként kezdik tekinteni, mint a többieket. Ekkor a naiv műve'szet következő korszakába, illetve fázisába lép : az izoláció, az irányzattá válás periódusába. A naiv művészet ekkor elszakad az avantgárdé történetétől. E fázis a harmincas években alakul ki, de egyes országokban napjainkig is meg(igyelhete'). Jedemtősége kisebb, mint az előző korszakoké. Az iskolává, alakult naiv irányzatnál íélmerülne'k bizonyos manierisztikus jelenségek, sztereotip forma és témakincs, ismétlések és bizonyos monoton jelbeg. A szaporodó naiv művészeti kiállítások s a kritika növekvő érdeklődése, a kritériumok megmerevedése

1 elősegíti az izolációt. A naiv műve'szet egyre inkább önmaga kimunkált eszközeibe, modorába zárkózik, s olyankor is óvakodik „tiszta formáinak" feladásától, amikor a művésznek erre képessége és hajlama lenne. Ezen izoláció megteremtése körül már teoretikusok és üzletembe>rek — természetesen különbözei célokkal — lelkevsem bábáskodnak. A naiv művészet egyt;s művelői ekkor szinte tudatosan törekednek csiszolatlan művészi nyelvre;, meseszerű tartalomra, e;gyügyű, jámbor világszemléletre. Ebben a korszakában a naiv művészet időnként unalmassá és egyhangúvá válik, de nem unalmasabb és egyhangétbb, mint az avantgárdé másodlagos köve;tői. A XX. századi művészek között már nem lehet tanultság, felkészültség szempontjából olyan különbségeket tenni, mint a XIX. vagy a korábbi századok művészei között,