Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Márffy Albin: Mefisztó a színre lép (Zichy Mihály)

És milyon a képen a szörnnyé vált kutya ? A háttér tónusától alig elütő gomolyag. És mégis világosan látszik, hogy borzalmas kutyaalak, mely két lábon éillva magasodik fel egész a mennyezetig. Téitott szája rémületes, szemében irtózatos félelem tükröződik. A tudós parancsoló szavától megbűvölten, oldalra fordítja a fejét, fülei a magasba merednek és csak kidülledt szeme sarkából ügyeli a nála jóval kisebb, de varázserejével hatalmasabb Faust mozdulatát. Mellső lábait úgy tartja behajlítva, mint a kétlábon éilló, gazdájuk parancsának engedelmeskedő kutyák. Rettenetes, félelmetes — de nincs kétség: a tudós ereje győzött! A szörnynek el kell tűnnie! A ködgomolyaggá változott kutya eltűnik, s helyette (74. kép) — a negyedik rajzon — a kályha mögül Mefisztó lép elő vándorló diéik alakjában. Nemcsak a drámában, de a rajzon sem lehetne már tovább fokozni a harmadik jelenet feszültségét, összecsapásnak voltunk tanúi, és ebben az összecsapásban Faust lett a győztes. Győznie kellett ahhoz, hogy Mefisztó beléphessen a szobába és a drámába, amelynek főszereplője lesz. A negyedik kép hangulata elüt az előzőtől. A fényhatások hasonlóak, mint az előző képeken, de a kontrasztok lényegesen oldottabbak, mint a harmadik rajzon voltak. Ismét visszatér a háromszög kompozíció nyugodt ritmusa. Faust a középen áll, alakja szembefordul a nézővel. A háromszög csúcsát sapkájának élesen rajzolt vonala adja. Az egyik él a jobbkar nyugodt vonalán, a dolgozóasztalon fekvő könyvet markoló kézhez vezet, a másik pedig a sapkától elindulva Mefisztó bókoló alakjának hajlott hátán fut végig a kép széléig. A kompozíció és a tónusok értékrendje egyaránt a feszültség feloldáséit, Faust győzelmét illusztrálja. Faust „pihenőállásban", nyugodt testtartással vezeti le az iménti hallatlan erőfeszítés feszültségét. Csípőre tett bal kezével és a könyvön nyugvó jobb kezével a győztes hadvezéreket ábrázoló festmények beállításához hasonlít. Arcán félig diadalmas, félig megbocsátó mosoly látszik. Igazán nagy ember, aki nem érezteti győzelmét. Mefisztó alakja, arckifejezése nem ilyen egyértelmű. Hajbókol, de arcának magabiztos kifejezése nem vall legyőzetésre. A rajz időben is érzékelhetően túlmutat a pillanatnyi helyzeten. Faust azt hiszi, hogy legyőzte, színvallásra kényszerítette a szellemet, Mefiszté) pedig elérte;, amit akart: megjelenik Faust életében. Ezt rajzban így kifejezni csak az a művész tudhatta, aki képes volt lelkében átélni az egész drámát. A ködből előlépő Mefiszté) megszólal: — „E lárma miért? Szolgálhatok alássan?" Faust: — „Ez bújt a pudli-bőr alatt/ Csak egy vándordiák? A móka megnevettet!" mondja majdnem gunyoros mosollyal. Ez a feloldódott hangulat vezet át a következő jelenedbe, amelyet az ötödik rajz ábrázol. Faust még mindig nyugodt, jobb kezét barátságosan helyezi Mefisztó vállára. Mindketten a kép közepén állnak, Mefisztó a néző felé fordul, Faust pedig — fejét kissé oldalra billentve — Mefisztóra tekint. Szemei kutatóak, de tartása, tekintete inkább érdeklődést fejez ki, mint kétkedést, bizonytalanságot. Faust vallatja Mefisztót: mondja meg, ki ő, mi a neve? Kérdései egyenesek, érthetőek. Nem így Mefisztó válaszai. Faust kérdésére, hogy ki legyem, így válaszol: — ,,Az erő része, mely Örökké rosszra tör, s örökké jót mivel." Faust leleplezi ellentmondásait: — „Résznek mondod magad — s egészben állsz elém?'''' — Mefisztó erre így válaszol: — ,,Szerény igazséig az enyém. Ha az ember, e kis bolond-világ, egésznek tartja áltáléin magéit, én részből rész vagyok, mely egy volt valaha, a Sötét része, mely a Fényt szüle vala, ..." Hogyan fejezi ki Zichy a rajzon a kettősséget: Faust természetes kérdéseit és Mefisztó rejtélyes válaszait? Reálisan, minden misztikum nélkül: egyszerűen a két alak testtartásával, arckifejezésével. Faustét már ismerjük, láttuk mennyire egyértelmű. Nem úgy Mefisztóé ! Testtartása maga az alázatosság, a hódolat. De mennyire mást mutat az arca, alattomos, szinte fenyegető pillantása. Arca árnyékban van, szeme mégis világít, csillogása és szemöklökének „mefisztói" vonala ördögi. Faust nem láthatja ezt a pillantást, az alattomos fenyegetést, csak a hajbókoló alakot. Faust leinti homályos beszédét: — „Már ismerem gyönyörű tiszted! Mivel nagyban nem semmisíthetsz, most már kicsinyben míveled." Ez a párbeszéd a drárna tulajdonképpeni kezdete. Ahogy a rajzokat nézzük, az az érzésünk, hogy a dráma és az illusztráció — az évszázadnyi időbeli különbség ellenére—,szinte közös alkotása a költőnek és az interpretáló művésznek. Érhet-e el illusztráció ennéd nagyobb, ennél megrendítőbb benyomást? Azt hiszem, hogy nem. A tartalmi megoldással egyenértékű a rajzok technikája, a tollrajz töretlenül tiszta, művészi szépséggé. A tollrajz szerkezete és árnyalása a vonalak intenzitásán,