Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

P. Balás Edit: Ferenczy István Pásztor lánykájának családfája

ugyancsak sokat foglalkozott metszetekkel, azok tanulmányozásával, naplójában többször visszatér Raffaello— Raimondi Párizs ítéletére, s Marcantonio metszeteire. Hogy a guggoló aphroditéi motívum metszeteken keresztül, többnyire Raimondi metszetein keresztül a XVIII—XIX. század művészetére mennyire hatott, erre még egy példát hozunk fel, Falconet egy szép kis szobrát, mely a Gulbenkián gyűjteményben van

23 (57. kép). F'alconet-ről is ismeretes, hogy a Raffaello után készült metszetek buzgó gyűjtője volt.

24 Kétségtelen tehát a metszetek jelentősége ennek a kompozíciós formának az alkalmazásánál, s elsősorban a Marcantonio-féle metszetek szerepe volt döntő, kezdve Rubensen, aki maga is készített rajzokat ennek az antik szobornak különböző változatairól, s akinek a műve után a későbbiek folyamán — mint láttuk — a nagy befolyást gyakorló Corn. Galle metszet készült.

25 A probléma lényege tulajdonképpen nem az, hogy mire vezethetők vissza a különböző ábrázolások, hanem hogy miként viszonyulnak az egyes védtozatok egymáshoz, önmagukban mit fejeznek ki, miként tükrözik koruk társadalmi valóságát. Ha inspiratív példaként a művészek fel-felhasználtak valamely régi motívumot, a létrejött új remekműben az a tanulságos, ami az egyezés és a különbség mellett a maga korához kötött sajátságot, az alkotótehetség egyéni jellegzetességét hangsúlyozza. A motívumJ E G Y Z í Doidalsas: Guggoló Aphrodité. Doidalsas (i. e. 3. sz. közepe) görög szobrász, Xikomedész Bithyniai király udvari mestere. Leghíresebb alkotása a guggolva, fürdő Aphrodité, amelynek elveszett bronz eredetijéről számos másolat maradt fenn. Bonyolult belső szerkezetű, zárt kompozíció jellemzi, írod.: Lullies, R.: Die kauernde Aphrodite. München 1954. — Művészeti Lexikon. Bp. 1965. I. k. 548. o. - Ferenczy István levele 1818. május 15. öccséhez, Ferenczy Józsefhez Bécsből: Melier Simon: Ferenczy István. Tip. 1905. 41., 42. o.; — Wallentinyi Dezső: Ferenczy István levelei. Bp. 1912. 99. o. Ferenczy meglepően őszintén ír a metszetekkel való foglalkozásáról, ellentétben más művészekkel, akik szintén nem kevés haszonnal forgatták a metszetlapokat, de elítélően nyilatkoznak erről a tevékenységről, mint pl. Manet, akinek műveiben ugyancsak kimutatható a metszetek hatása, s mégis azt írja, hogy „egy értelmes festőnek sohasem szabad a Bue Laffitte-ban járnia. De ha ezt semmiképpen sem kerülheti el, akkor legalább ne nézegessen be a kép kereskedők ládáiba.": A. Froust: Edouard Manet. Souvenirs. Paris. 1913. — Manet azonban sohasem tartotta magát e bölcs szabályhoz, sőt órákat töltött ilyen boltokban végigböngészve a metszettartó mappákat — írja Barszkaja, Edouard Manet korai művei forrásainak kérdéséhez című tanulmányában. Szovjet Művészettörténet. Bp. 1966. XXI. sz. 61. o. (Szemelvények a Leningrádi Állami Ermitazs Evkönyvéből. VIII. sz.) 1 Marcantonio Raimondi: Párizs ítélete. Bartsch XIV. 245. — Delaborde 114. A metszet baloldalán a Párizs ítélete jelenet, jobboldalt a két Folyamisten között ülő Nimfa, fölöttük Zeus, Diana, a Dioszkurok, Apollo az Állatövvel. Jelezve: ItAPH. URBI. INVEN. és Marcantonio monogramjával, baloldalt felirat: SORDENT PRAE FORMA INGEXITJM VIRTUS REGNA A UREM. rm. 294x438 mm. A metszet Raffaelnek egy 1510 körül keletkezett, utóbb elveszett rajzán alapul, mely maga is két római szarkofágreliefre megy vissza, a Villa Medici és a Villa Pamphiliban. A főjelenetről egy előkészítő rajz másolata a Louvre-ban, egy eredeti rajz Vénusz alakjához a Bp. Szépművészeti Múzeumban. Thode, H. Die Antiken in den Stichen Marc Antons. Leipzig. 1881. 24. o. Nr. 12. — Fischel, O.: Raphael. London. 1948. 324. o. Fig. 295. a, b. — egyezések esetén a nagy írók, Goethe, Arany János, Kosztolányi, Valéry az egyedinek, az újabb és újabb variéins újszerűségének örül. A. von Salis idézi „Antike und Renaissance" c. művében Goethe Eckermannhoz intézett mondatát:

26 „Es geht durch die ganze Kunst cira; Filiation. Sieht man einen grossen Meister, so findet man immer, das er das Gute seiner Vorgänger benutzte, und das eben dieses ihn gross machte. Männer wie Rafael, wachsen nicht aus dem Boden; sie fussten auf der Antike, und dem besten, was vor ihnen gemacht worden." Arany János ezt írja: „. . .többé-kevésbé mindnyájan utánzók vagyunk. Maga a lángész a meglevő példányok után indul. A különbség csak az, hogy . . . habéir valami olyat akarna is, a minő minta előtte lebeg, a benne levő eredeti által egészen mást hoz létre."

27 A típus, eredet, a motívumegyezés, a forrás kérdése annyiban fontos, amennyiben valamit is megmagyaráz a művészettörténet folytonosságából. A jó művész a műalkotásokból termékeny mesterségbeli impulzusokat meríthet, ösztönzést arra vonatkozóan, hogy miként lehet formát találni a természeti és társadalmi valóság visszatükrözésének, a nagy elődök hogyan találtak rá a kifejezés, a megnyilatkozás eszközeirt;. Az adatok, műtörténeti összefüggések feltárása azért fontos, mert közelebb visz a mű megértéséhez, az alkotómunka menetének rekonstrukciójához. P. Bálás Edit ETEK Cagiano de Azevedo: Le Antíchite di Villa Medici. Roma. 1951. 68. o. — Oberhuber, K. Die Kunst der Graphik III. Renaissance in Italien. 10. Jahrhundert. Albertina. 1966. — Kat. 138. sz. 6 Marcantonio Raimondi: Guggoló Vénusz (Vénusz és Ámor), rm. 220 x 145 mm. Jelezve: MAF. — Delaborde 122. —

B. XIV. 313., — H. W. Schmidt Th.—B. cikkében a római korszak előtti érett művek közé sorolja, 1508-ra teszi, s szerinte valószínű, hogy Marcantonio már Bolognában foglalkozott antikok tanulmányozásával, Hi panda ösztönzésére; Alfredo Petrucci nem a bolognaiak közé, hanem első római korszakába sorolja a lapot, mely — szerinte — Raffaello valamelyik rajzán alapszik, s a nápolyi Museo Nazionale Aphrodité a fürdőben című szoborral hozza kapcsolatba. A. Petrucci: II mondó di Marcantonio. Bolletino d'Arte. X X XI. 1937—38. 33. o. — így ez lenne az első metszet, mely a Doidalsas szobrának egyik változata után készült. — Delaborde említi e lap Altdorfertől való másolatát, fordított nézetben, csak a Marcantonio táj helyett Altdorfer szobabelsőbe helyezte a csoportot. — Lullies i. m. 8. o. is rámutat arra, hogy A. Altdorfer ós a 16. századi majolika festészet is felhasználta az antik mintaképet „Vénusz és Ámor" csoportjához, de ő Raimondi metszetét nem említi. — F. Winzinger: Albrecht Altdorfer. Graphik. München. 1963. 112. o. az Altdorfer 116. sz. Guggoló Aphrodité lapot 1526/30 körülinek írja, s Marcantonio metszete (B. 313) után készültnek. — Jelen tanulmányunk szempontjából annyiban jelentős e lap, amennyiben ez az első metszet, amely az antik Guggoló Aphroditét ábrázolja,, a nápolyi szobor akkor még Rómában volt (a Palazzo MediciMadama kerti loggiájában), s később is igen gyakran megtaláljuk az antik plasztikai témákkal foglalkozók között e metszet felhasználását. 6 Meiler i. rn. 2. repr. 5. o., 383. o. 7 Marcantonio Raimondi: Gyermekek tánca Ámorokkal. 114x167 mm. Delaborde 83. 8 Cornelius Galle, Rubens után: Vénusz Ámorokkal, rm. Jelezve: P. P. Rubens pirtsit. Corn. Galle sculp. — Lullies i. m. 8. o. rámutat a Cornelius Galle metszetnek és Rubens egyéb festményeinek az antik mintaképpel való kapcsolatára. Szerinte lUtbens a Guggoló Aphroditének ezt a változatát használta fel, mely a 17. sz. elején Rómában, a Palazzo Farnèse (Medici-Madama)-ban volt, s később Nápolyba került. Ez az a példány,