Pogány Ö. Gábor - Csengeryné Nagy Zsuzsa dr. szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1. szám. (MNG Budapest, 1970)

Vayerné Zibolen Ágnes: Kisfaludi Károly „vészei" és „nyugalmas teremtései"

alapján nem tartjuk másolatnak és kérdőjellel Kisfaludy önálló alkotásaként fogadjuk el. A Kisfaludy-féle „rész"-ek egyik további darabja az „Éjszaka a viharos tengeren" („Hajótörés") (26. kép) kettős problémát vet fel. A hideg zöld tenger, a sötétszürke égbolt, ezüstös fehér felhők, hold világította középpontjával, a bal oldalon álló szikla tömege, rajta a hajlongó, lombos, nagy fa s zölddel benőtt torony tövében zajló hajótörés-jelenet, a részletek s az együttes hatás a vernet-i körbe vonja a képet. A Blaskovich-féle gyűjteményben Tápiószelén, a már említett Pyrker-hagyatékból származó, Kisfaludyval kapcsolatban álló képek egyike

3u ennek a kompozíciónak vörös-égboltos, villámcsapásos változata. Ez utóbbin a bázeli Vernet-kép nagy hajója is rajta van, pontosan a megfelelő helyen és azonos helyzetben. Feltehetnénk, hogy Kisfaludy ebben az esetben ugyanazt a témát két megoldásban — a budapesti, illetve a tápiószelei képben —, ezüstös holdfénnyel és vöröslő villámfénnyel is megfestette. A tápiószelei kép azonban még letisztítatlan állapotában is kvalitásosabb alkotás: a víz, a szikla anyagszerűbb, a tengerészek mozdulata embereké, nem pedig a bábuk esetlensége, mint Kisfaludynál. így csupán annyit édlapíthatunk meg, hogy nem egy téma két változatával állunk szemben, hanem megtaláltuk budapesti festményünk előképét a Vernet-körhöz tartozó, vagy Vernet-másoló képzettebb mester tápiószelei alkotásában. Fenntartva még azt a — csak a kép restaurálása után tisztázható — lehetőséget, hogy a Blaskovich-féle mű esetleg Vernet eredeti alkotása (27. kép). A Loutherbourg-, Wutky-és Vernet-másolatok, változatok és az eredetik jellemző részletmotívumaiból alkotott tengeri témájú képek mellett áll Kisfaludy Károly festményeinek egy lazábban összetartozó, a barokk örököseként jelentkező romantika más motívumkincseit felhasználó csoportja. Néhány azonos részlet, égbolt és felhőzet, de különösen a tűz fényének, mint fényforrásnak kiaknázása kapcsolja csupán össze őket. Két szárazföldi vésze, az „Éjjeli szélvész" és a „Falu égése holdvilágos éjszakában" tartozik ide. E kettőben a bécsi iskolától különálló, egykorú német festészeti hatásokra bukkanunk. Két illusztratív tartalmú festménye : a „Kunyhó rőzsetűz fényében" és a „Boszorkánykonyha" (mindkettő a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona) rokona még az előbbi kettőnek. Az utóbbiak— a Kisfaludyra jellemző kompozíciós részletek mellett — bizonyíthatóan, illetőleg feltehetően, metszetátvételek kompilációi. Az „Éjjeli szélvész", a legáltalánosabban ismert Kisfaludy-kép (28. kép), színes reprodukcióját már a Beöthy féle Irodalomtörténet is közölte. A festmény bal oldalán impozáns, gótikus templom romos maradványai láthatók, valaha magasba szökkenő oszlopkötegek indításai, az épületnek az egyik épen maradt szögletén egy ülő szent sértetlen szobra. A rom mögött villámfénytől világos törzsű fák, két ház, majd egy domb, a távoli hegyvonulat és a domb közé megbtijva egy falucska. Az úton kis család küszködik a szélviharral, jobbra elől vihartól megdöntött fa, amelybe ebben a pillanatban vág bele a villám. Jobb sarokban zúgó patak folyik felénk erős sodrással, átbújva egy föléhajló ág alatt. Héttrább az úton apró szekér fut a falu felé ácsolt fakereszt tövében. A képen a tápiószelei Vernet-féle tengeri vész egét látjuk, villámfénytől vöröslő szélű, sötétszürke; viharos felhőkkel s a villám nyomán keletkezett tűztől kapja a táj is a megvilágítást. A falu nem magyar karakterű, idegen az ácsolt fakereszt típusa is, a vándorló család viselete németes, és a gótikus dóm is inkább a nyugati, mint a hazai építészet alkotása. Az egész kép összhatásában XVIII. század végi német hatásra utal. Erőteljesen romantikus hangulata miatt a köztudatban a legjelentősebb Kisfaludy alkotássá vált, azonban ecsetkezelését tekintve olajfestményei között igen korai, még a Loutherbourgmásolat festői tudásával készült, staffázsfigurái is a loutherbourgi hajótöröttek ábrázolásához állnak a legközelebb. Kisfaludy ceuvre-jének kiemelkedően szép darabja a „Falu égése holdvilágos éjszakában" (29. kép). Sima ecsetkezelésével, kiegyensúlyozott felépítésével, a fényhatások érett alkalmazásával felülmúlja munkáinak átlagos nívóját. A gömbölyűszélű felhők mögül kibukkanó kerek holdvilág már a Vezúv kitörését ábrázoló képén is szerepelt és a tűzfényes képcsoport még két változatán is ezt az égboltmegoldást látjuk. Az égre rajzolódó falombozatok motívuma éppen ezeknek egyikén, a „Kunyhó rőzsetűz fényében" c. kompozícióján található meg ugyancsak. Az „Éjjeli szélvész" és a „Falu égése holdvilágos éjszakán" c. képein a tűzvész fényhatáséin kívül is találunk részletegyezéseket : az ácsolt fakereszt motívumát, a zúgó folyáséi patakot a képek előterében. E két munka technikai készségét azonban évek gyakorlata választja el egymástól, ugyanakkor ábrázolásmódja a patakvíz és a sziklás talaj érzékeltetésében évek során sem fejlődött. A „Falu égése holdvilágos éjszakában" témája mögött sem kereshetünk átélt élményt egyéni romantikus hangulatot; e munkájában is egy ismeretlen XVIII. századi, esetleg Christian Brand köréhez tartozó német mester hatását sejtjük. Kisfaludy Károly képszerkesztő fantáziájának egyéni ötvözetét érezhetjük azonban az imént említett „Kunyhó rőzsetűz fényében" című művében (30. kép). Alkotóelemeiből sok minden ismerős: az ég felhőzetének megoldása, a tűz motívuma, a falombozat megfestése. Az előtér figurális jelenete Ostarle köréből került az ismerős környezeti részletek közé. A kép kompozíciója kevésbé szabályos, kiválik az eddig tárgyaltak közül. Az előtér magas fatörzse, a favágó és a tűz körül foglalatoskodó emberek mögött monumentálissá növelt, egyszerű kunyhó lezárja a különben mindig nyílt távlatot. A szokatlan tartalom, a szokatlan kompozíciós elv s a tipikusan ábrázolt részletek arra engednek következtetni, hogy Kisfaludy ebben az esetben egy németalföldi életkép metszetét alakította át, megváltoztatva az eredeti jelenet egyensúlyát — megnövelte a