dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

Kisdéginé Kirimi Irén: Jegyzetek Gyárfás Jenő művészetéhez

JEGYZETEK GYÁRFÁS JENŐ MŰVÉSZETÉHEZ A múlt század végének és századunk első két évtizedének jelentős festője volt Gyárfás Jenő. Művészetének méltó feldolgozása a jövő feladata. Az alábbi jegyzetekben két képnek eddig kevésbé ismert, illetőleg egyáltalán nem ismert vázlatát mutatjuk be. Az első a Tél öröme főalakjához készült, a második pedig V. László esküje a Hunyadi háznak című nagyméretű kompozíciójához. Mindkét vázlaton szinte sűrűsödik a kor, és Gyárfás festői-emberi igénye és magatartása, A XIX. század elején a biedermeier festészet ismét divatba hozta az életképet, amelyet korábban a holland polgárság művészete teremtett meg. Az életkép azután a XIX. század egész folyamán életben maradt, valószínűleg nálunk is a feltörekvő polgárság kívánsága kapcsán. A festők figyelme a mindennapi élet jelenségei felé fordult: falusi vásár, kocsmai-arató-jelenetek vagy édeskés történetek kerülnek a vásznakra. Az életkép nálunk, néhány kivétellel, inkább az utóbbi irányban hajlott el. Az 1896-os ezredévi országos kiállítás egykorú kritikusa szerint is ennek okából „. . . fel kellett sorolnunk oly műveket, melyek szigorúbban véve alig sorolhatók a magasabb művészi manifesztációk rangfokozatába. . . ", mégis voltak kivételek. A nagy kivételek közé elsősorban Munkácsy Mihályt és Gyárfás Jenőt sorolhatjuk. Művészi etikájuk megóvta őket a negédességtől. A tél öröme című Gyárfás képnél is elsősorban azt kell értékelnünk, hogy Gyárfás a látott világ költőjévé vált és nem fogalmazta át a jelenetet a népszínművek felületes népiessége jegyében. (35. kép) A kép hajnali szürkületben a levágott disznó felbontása, a falusi téli napok mindennapos látványa. Gyárfás az Akadémia szellemétől szabadultan ragadta meg a reggel ködös hangulatát. Az egyes alakok beállítása és csoportosítása is túlmutat az akadémikus kompozíció szabályain s az élet véletlenségeinek, kötetlenségeinek emlékképeit idézi. Az egyes alakok mindegyike külön jól jellemzett egyéniség, arckifejezésük, mozdulataik, ruházatuk megannyi jól megfigyelt részlet és egész. A középtérbe illesztett cselekmény főalakja a művész édesanyja. Ennek vázlatát mutatjuk be alább. Az alakokat kettős fény világítja meg: a derengő szürkeség s a téli udvar havas fehérsége. Megfigyelhetjük Gyárfás fejlődésében, hogy a világítás miként válik művészetében mind bonyolultabbá, mind több festői izgalommal telítettebbé. A Tetemrehíváson a kétfajta világítás két külön képfelületen jelentkezik: a ravatal szobájának rőt vöröse nem sugárzik még ki a kint álló nappali fényben megvilágított alakokra. A Tél örömében ós az V. László esküjében a kétfelől kapott világítás a főalakokat gazdag reflexbe állítja s végül a befejezetlenül maradt „Kökösi csatában" megkísérli a napfény plein-airejét megragadni. Ez a gazdagodás lassan érett meg Gyárfásban s erre kitűnően jellemző a Tél öröme főalakjának alább bemutatott vázlata. Édesanyám. (Tanulmány a Tél öröméhez, 46 X 34 cm, olaj, vászon, jelezve jobbra fent: L. Gyárfás 1883. M. X. G. tulajdona.) (36. kép) A tanulmány portrénak is beillenék s éppen ez bizonyos törést jelent festői megfogalmazásában: az arc részletező, a ruházat nagyvonalú. Lenvászon alapra festve zöldesbarna háttérben balrafordultan áll a kép középtengelyében édesanyja. Balkeze csípőjén, jobbkezében pálinkásüveg s kis bádog icce. Középkék alapon fehérkockás réklije s fekete ráncos bő szoknyája, és világító fehér kötény sok lehetőséget adott Gyárfásnak, hogy finom tónusértékekkel gazdagítsa a jól összeválogatott színeket. A derűs arcot ezzel szemben aggodalmas gonddal részletezte, nyilván a hasonlóság miatt. Itt a rajz csaknem száraz. A színvilág pedig akadémikus. A mozdulat annyira mása a kész képen megfestett főalaknak, hogy nem kétséges, a kompozíció már készen élt Gyárfásban, esetleg már rögzítette is, amikor ezt és a bizonyára hasonló részlettanulmányokat készítette. Mégis hiányzik erről a tanulmányról a képet összefogó kettős világítás: a hajnali szürkület és a havas udvar világító fehérségének egymásba játszó festőisége. A fehér kivillantásában szembeszökő a Munkácsy élmény, a kendőn, a ruházaton még tartja a festői izgalmat, a fejénél — amint ezt említettük —• az ecset szabad mozgását a rajz szigorúsága váltja fel. Úgy látszik, hogy a műteremben belső világításnál készült részlettanulmányokat Gyárfás csak a képen fogta össze a havas udvar és a hajnali fény játékával. Az ilyenfajta tanulmányokhoz képest határozott gazdagodást jelent az V. László esküjéhez készült tanulmányfej (37. kép). Ennek bemutatását is a kép rövid elemzésével kezdjük, hogy láthassuk, miként illeszkedik a tanulmány a képbe, mennyiben egyesíti magában annak festői megjelenítését. A képhez a következőket idézzük emlékezetünkbe (38. kép). Az 1890-es évek eleje nagy, országos készülődés volt a millennium megünneplésére. Középületek egész sora épült a fejlődő hazai kapitalizmus korában. Az ezredévi évfordulóra készült el az Országház, az új Műcsarnok, a millenáris emlék és kórházak, bankok, magánpaloták emelkedtek, sugárutak és körutak keletkeztek. E nagyará-