dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)

Szíj Béla: Berény Róbert életútja gyermekéveitől a berlini emigrációig

támadt síkokat hangsúlyozzák és szerves egymáshoz kapcsolódásukat egyengetik. Az első világháború alatt katona volt. Megint csak első feleségének leveléből tudjuk, hogy: „. . . amikor bevonult a tüzérekhez, igyekezett bekerülni ahhoz az ezredhez, ahol Márffy mint főhadnagy iskolaparancsnok volt. így került oda Róbert, Zágon Vilmos, Pór Bertalan, Körmendi Frimm Ervin és Kisfaludi Stróbl Zsigmond. Nyáron nálunk gyülekeztek a fiúk, hogy együtt készüljenek a tisztivizsgára, melyet egyik sem tett le — azt hiszem..." A harctéren készített műveit a Nemzeti Szalonban a Budapesti Háziezred festőinek kiállításán mutatta be. A katalógus három művét említi:

65 „Redlich alezredes arcképé"-t (kőrajz, ennek reprodukcióját is közli), „Ütközet a Terascheny-i patak hídjánál 1917. augusztus 9-én" (tehát ekkor ott volt), végül „Télesti hangulat" című olajfestményét. Elek Arthur a kiállítás ismertetése alkalmával így ír: „... Berény Róbert nagy tehetségéről eredeti rajzai jó fogalmat adnak, kiváló nagy képének tájképi része is. Ez a művészünk a fővárosi múzeum számára rendre megörökíti az ezrednek azokat a tisztjeit, kik a tatárszorosbeli harcokban különösen kitűntek. . . "

66 Sajnos ezeket a harctéri festményeket egyelőre nem találjuk. 1918 márciusában a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállításán szerepel a feleségéről készített rajza (14. kép), megint Elek Artúr figyel fel rá, s a következő igen lényeges megállapítást teszi: „. . . A fiatalok közül Berény Róbertet, Uitz Bélát és Nemes Lampérth Józsefet kell észrevenni, kiknek egyszerű és leszűrt egyéniségű művészete máris méltán reprezentálja az új magyar grafikát. (Dicső Lapok. 1918. III. 15.) Közben 1917-ben megjelent Balázs Béla Játékok c. kötete, melynek egyik meséje a Fából faragott királyfi volt, a másik A Halász és a hold ezüstje. Ez utóbbi illusztrációit Berény Róbert készítette, és ennek ajánlása ifjú Bartók Bélának szólt. Berény itt sajátos technikával dolgozott.

67 Megfelelő papírlapot vékonyan bevontak paraffinolajjal, azután egy acéltűvel belerajzoltak, majd befestették az egész felületet tussal. Ahol a papír be volt karcolva, ott a tust beszívta. Azután eltávolították itatóssal és meleg vassal a paraffint, s a rajz ott maradt rendkívül finom erezetek alakjában. Ezzel az eljárással olyan érzékeny vonalakat lehetett elérni, amilyeneket csak acélmetszettel tudtak volna. Kassák Lajos a Ma c. folyóirat 1917. évi augusztus 15-i számában Berény illusztrációiról írva megállapítja, hogy: „. . . a sorozat két legsikerültebb darabja a Híd és a Csónakból kihajló halász. (15. kép) Az utóbbi minden adott mesétől elvonatkoztatottan, monumentálisan látott tömegével mint önálló kompozíció iránymutató, érdekes munka. . . " Lesznai Anna a Nyugat 1917. júliusi számában szintén azt hangsúlyozza, hogy az illusztrációk tökéletesen beleilleszkednek a kis bábjáték keretébe, ugyanakkor semmit sem veszítenek művészi érdekességük önállóságából. Leszerelése után Városmajor utcai lakásán festő szabadiskolát nyitott. Az iskola jellemzését egyik növendékének leveléből vesszük:

68 „. . . Ez az iskola Magyarországon első volt tudtommal a maga nemében, mert bár előtte is csináltak egyes festők iskolákat, de ezek mind a rosszízlésű felsőbbrendek divatjamúlt festőinek akadémiái voltak. Róberté volt az első festőiskola, ahol Cézanne, Van Gogh és a XIX. század többi nagy franciáit szerették és beszélték meg a mester és növendékei, nem pedig Benczúrt és annak unalmas mestereit és sugalmazóit. Izgalmas és érdekes volt az iskola, hat vagy nyolc növendékével, akik mind a párizsi iskola rajongói voltak. . . Róbert jó mester volt, ott dolgozott (és akkoriban elég szorgalmas is volt) velünk. Az a kép, amin dolgozott —• sajnos —- méretei miatt mehetett veszendőbe, kb. 2x6 méteres vászon volt. Akkoriban az ilyesmit »kompozicionak« hívták. . . Róbert ezt az élete legnagyobb méretű képét pasztellel festette, nem olajjal. Munka közben már állandóan lerögzítette (lefixálta), méghozzá •—• pontosan emlékszem •—- egy híg kazein oldattal... A témája -—• különböző ruhátlan figurák voltak a szabadban. Férfiak barokkos izmokkal, a nők pedig valamivel nyugodtabb formákkal és világosabb testszínnel hímnemű társaiknál. Nekem akkoriban nagyon tetszett és imponált ez a nagyméretű kép — persze Róbert sohasem fejezte be... " Ugyancsak 1918-ból való az a portré, mely egyik legjobb barátját, Varró Istvánt (16. kép) ábrázolja. A most idézett levelek legnagyobb része tőle való. 0 kereste fel Berénynek külföldön élő kortársait, barátait s gyűjtötte azokat az adatokat, melyekkel segíthette a Berény életmű felmérését. Az arckép készülésének körülményeit is az ő leveléből ismerjük: „. . . Amióta megismerkedtünk, kedvem lett volna tőle lefestetni magamat... a kivitel körül nem volt kívánságom. . . Papírt vett és vázolni kezdte elgondolását: Te ennek a könyvtárteremnek az előterében ülsz ebben a karosszékben. Lelki szemeid előtt, azaz a hátad mögött balra, a könyvespolcok előtt áll egy komoly, tehát felöltözött múzsa, vagy amit akarsz, könyvbe merülve. Még hátrább, jobbra a terem teraszra nyílik. Azon túl valami víz van és a láthatárt valami dombsor zárja le. A teraszon egy komolytalan meztelen múzsa fésüli fekete haját. . . Hiszen ez egész reneszánsz elgondolás, jegyeztem meg halkan. — Annyi baj legyen, volt a válasza és nyomban hozzáfogott. Dolgozott a képen kisebb-nagyobb megszakításokkal 1918. február 26-tól október 21-ig. A két háttéri nőalakhoz sok vázlatot készített modellről és úgy vitte át a képbe. A jelzett háttér gondosan volt kidolgozva minden részletében. . . Egy nap, amikor megint ültem neki az aranyozott karfájú támlásszékben, azzal állt elő, nem is kérdezem, mikor lesz kész a kép ? Saját jellegzetes szavait idéztem reája, mondván: akkor lesz kész, ha aláírod. És nevettünk. Aznap megszokott tempós munkájához képest sokat és némán dolgozott a képen; majd hirtelen hívott, nézzem meg: kész. Én meglepetten vettem észre, hogy a mesebeli