dr. D. Fehér Zsuzsa - N. Újvári Magda szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 4. szám (Budapest, 1963)
Szíj Béla: Berény Róbert életútja gyermekéveitől a berlini emigrációig
Zemplényi Tivadar növendékei közé. Mesterét tekintve akadémikus festő válhatott volna belőle, de hogy mennyire nem az lett, a későbbiekből majd kitűnik. Zemplényi mellett festette Kalapos önarcképét, 9 mely tovább erősíti a fenti megállapításokat. Ha eddigi munkássága nem is jelentős a későbbi eredményekhez viszonyítva, nem is közömbös teljesen: magas technikai készségét már most igazolja. Hogy ő mégis hallgatott képeiről, s nem mutatta meg azokat barátainak sem, ez az ő mindenkor szerény és emelkedett egyéniségét jellemzi, melyet még számtalan példa fog igazolni ugyancsak a későbbiek során. 1905 elején jött a „szép nap", ahogy írja az idézett levél szerzője, mikor váratlanul Párizsba ment. Itt beiratkozott a Julian Akadémiára, s Jean Paul Laurens növendéke lett. Mesteréről később azt mondja: „. . . nagyszerű pedagógus volt. Mindenkit saját egyéniségének megfelelően irányított ..." Ennek ellenére sem tudott megmaradni mellette. Három hónap múltán otthagyta az Akadémiát. Igaz, közben a legjobb rajzolók közé került. Tehát, ahogy ezt maga is írja, fejlődését „inkább autodidaktikusnak lehetne nevezni, mintsem szisztematikusan iskolázottnak". 10 1905ből való Pipás önarcképe, 11 mely megmutatja, milyen felkészültséggel érkezett meg és honnan indult el első párizsi tartózkodása elején. Ami ezután történik vele, az már részletes elemzést és fokozott meggondolást érdemel. Első lényeges inspirációit Cézanne, Matisse és az utóbbi körül gyülekező Fauves-csoporttól nyerte. Megérkezésének évei, de a század egész első évtizede tele van feszült izgalommal. A már említett francia mesterek mellett Picasso, Braque és a kubisták vívták ezidőben harcukat. 12 ' 13 ' 14 ' 15 Németországban a különböző művészi csoportosulások, a Die Brücke, a Der Sturm, a Der blaue Reiter 16 ' 17 stb., Bécsben Oscar Kokoschka, 18 ' 19 Olaszországban a futuristák stb. 20 , a legélesebben és legszélsőségesebben vetették fel az első világháború előtti képzőművészet égető problémáit. A fiatal Berény fokozott figyelemmel kísérte mindezeket. Mint később látni fogjuk, a társadalompolitikai és világnézeti kérdésekben is kereste az igazságot. Ezt kereste a festészetben is. De az igazság nagyon sokrétű, megtalálása igen nehéz. Aki következetesen keresi, annak sok ellentmondással, megrázkódtatással kell számolnia. Útja semmiképpen sem lehet egyenes. Mennyivel nyugodtabb lett volna Berény pályája is, ha a Zemplényi mellett felismert óvatos utat járja végig. Nem ezt tette, de ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a nagybányai festők foi radalmán is túlnézett, s azok eredményeinél sem tudott megállni. Még csak annyira sem, mint olyan művészbarátai, akik a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körében szerepeltek, majd onnan kiválva más festőkkel szövetkezve, nyolcadmagukkal csoportosulást alkottak. Talán a gyors elhatározás, a bátor, dinamikus vállalkozó kedv vagy a francia orientációjú zenetanár ösztönzése vitte Párizsba ? Az ok ma már közömbös. Mindenesetre szerencsés lépés volt. 1906-ban Párizsban festette Szalmakalapos önarcképét, 21 (3. kép), melyen szemléletének gyökeres változása félreérthetetlen. A karakterbeli hűség itt is megvan: férfias mélabú, ugyanakkor energikus vonások jellemzik. Tehát ragaszkodik a tárgyias előadáshoz, mint itthoni képein, de a színnek, a vonalnak, foltnak, plaszticitásnak egészen új értelmezését adja. Ebben az évben a Salon d'Automnéban állították ki két művét, de sem azokat, sem kritikai jellemzésüket nem találjuk. 22 Párizsi éveiről jóbarátja és festőtársa, az 1939 óta Ausztráliában élő Orbán Dezső levelei tudósítanak: „. . . A legerősebb baráti nexust Róberttel két párizsi tartózkodásom alatt tartottam fenn. . . Az első, ha jól emlékszem, 1906— 1907-ben volt. Róbertet még Pestről ismertem. Felkerestem. Igen kedvesen fogadott, elbeszélgettünk. Az ő szokott modorában kifaggatott. Mi a véleményem a magyar festőkről, kit tartok legjobbnak stb. Nyugodtan hallgatott egy finom mosollyal. Aztán azt mondta: Na majd holnap elmegyünk egypár műkereskedő kiállítására és majd megmutatom neked, hogy mi a művészet! Ettől a perctől kezdve az ő különben is domináló természete teljesen lenyűgözött. . . rengeteget tanultam tőle. O mutatott be Gertrud Steinnek, akihez rendszeresen eljártunk stúdiói összejöveteleire. . . Ebben az időben, ha jól emlékszem, csak Czóbel és Kernstok voltak Párizsban (közös ismerőseink közül), Czóbel senkivel sem érintkezett, Kernstokkal én sokat — közel laktam •—, Berény kevesebbet volt együtt. . . " 23 Orbán Dezső más levelei közös szórakozásaikról és Berénynek örökösen visszatérő találmánykísérleteiről, technikai felfedezéseiről tudósítanak. Találmányai, helyesebben kísérletei nem lényegtelenek, elmélyülő részletességgel s a lehetőségek, a végső következtetések teljes kifürkészésével végezte azokat. Orbán Dezső mellett Max Weber amerikai festőművész levele érdemel sok figyelmet: 24 „. . . Egy életre szóló vonzalom és Berény Róbert drága emléke 1906 tavaszán Párizsban plántálódott belém. Azon magyar barátaink közreműködésével találkoztunk, akik osztálytársaim voltak a Julian Akadémián Jean Paul Laurens műtermében. Berény nem látogatott semmilyen élet után rajzoló osztályt, ahogyan azt a világ minden tájáról ott tanuló művésznemzedékek többsége tette. Kora ifjúságától kezdve szemben állt az akadémiai diszciplínákkal. Húsz éves korához képest érettség benyomását keltette, és olyan alapvető esztétikai törvényeket értett meg, ami csak nálánál jóval idősebb emberről lett volna feltételezhető. Beszéde élvezetes volt és szórakoztató, egyszerre dogmatikus, szárazon szakértői s ugyanakkor érdeklődést keltő és humoros. Egyedül dolgozott Campagne Premiere 9 alatti tágas műtermében. Műterme takaros volt és tiszta, viszont rendetlenül szétszórva benne néhány komoly és több játékos, groteszk rajz, vázlat. Egyik nap különböző kötőanyagokkal képeket festett műtermének falára, hogy eltávolítva azokat, később helyet csináljon más szeszélyes technikai gya-
