dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)
A. Tyihomirov: Rombauer Oroszországban
nevével a költő temetésének napjaiban. A fent említett A. N. Pescsurov, ebben az időben már mint pszkovi kormányzó olvasta fel 1837. február 6-án Pszkovban a koporsót kísérő Turgenyevnek ,,a legmagasabb rendelkezést", bogy ,,a Puskin koporsóját követőknek meg kell tiltani mindenféle különleges demonstrációt, mindenféle gyülekezést." Rombauernek a Pescsurovokról festett arcképeit bizonyos fokú sablonos egyformaság jellemzi. A körülbelül egyforma méretű (30 X 40 cm) vászonra festett képeket a művész egyforma ovális keretbe foglalja, melynek széle baloldalt árnyékolt, jobboldalt megvilágított (ezt látjuk Hvosztovot ábrázoló, ugyanebben az évben festett arcképén is). A háttér egyes részeinek különféle árnyékolásával a művész a mélység illúzióját igyekszik kelteni, azt akarja, hogy az alak hangsúlyt kapjon a mögötte levő fal előtt. Néha a kép hátterének felső részét árnyékolja, hogy a világos hajú modell fejét így kiemelje — például A. N. Pescsurov képénél (6. kép), néha viszont a felső rész világos, hogy ezzel hangsúlyozza modelljének sötét haját (Jel. Nyik. Pescsurova portréja) (5. kép). Nemcsak ebből ered az a benyomásunk, hogy az egész sorozat sablonos. A majdnem egyforma fejfordulat, fejtartás, megvilágítás, az egyformán megfestett árnyékok is azt a benyomást erősítik, hogy Rombauer itt megelégedett a családi portré feladatainak megoldásával. Természetesen tehetsége így is megmutatkozott, s bár különböző mértékben, de minden egyes képnél érezzük az ábrázolt alak egyéniségének kifejezését. A portrék közül talán legjobb hatású a nézőre „jóindulatúan tekintő" Nyikita Ivanovics Pescsurov arcképe (7. kép), és esetleg a szalagos főkötőt viselő feleség arcképe (8. kép). Alekszej Nyikityics és testvére Jelizaveta arcának megfestése már merevebb. A legsikerületlenebb Alekszej Nyikityin feleségének, született Jelizaveta Hrisztoforovna Komnyennek a portréja, amelyen világosan észrevehető a rajz majdnem dilettáns hanyagsága (arc háromnegyedes fordulatban, ajkak en face) (9. kép). A Pescsurov sorozat képein e család tagjainak külső megjelenése természetesen nem ugyanolyan, mint amilyen 15—20 évvel későbben, az 1820—30-as évek felé volt, abban az időben, amikor ez a család kapcsolatba került Puskinnal. Azonban ezek a képek így is érdekesek számunkra a Puskin által leírt vidéki nemesi világ jellegzetességeinek megismerése szempontjából. De Rombauer alkotó munkásságában nem tulajdoníthatunk kiemelkedő jelentőséget ezeknek a festményeknek. Az egész Pescsurov portré-sorozatot Rombauer 1808ban festette. Értékeik, s kötöttségeik tekintetében is rokon jellegűek ezek a portrék Hvosztov arcképével. Azonban érdekes, hogy ugyancsak 1808-ban festette Rombauer Abram Petrovics Ratkov (Ratkov-Rozsnov) (1773—1829) arcképét. Ennek a festménynek a koncepciója és kialakítása sokkal merészebb. Jelenlegi őrzési helyét nem ismerjük, régebben Andrej Ivanovics, majd később K. A. Szomov gyűjteményéhez tartozott, s bemutatták a Tavricseszkij Palotában rendezett híres arcképkiállításon. A képről bizonyos mértékben fogalmat alkothatunk magunknak a „Sztarie gödi" című folyóiratban (1912 július—szeptember, 38. old.) megjelent reprodukció alapján. A portré szép kompozíciós megoldásában, hogy úgy mondjuk „architektonikus tömegében" is. A tollforgós csákó és a magas kemény gallér, statikus vertikálisaikkal, az öv és az asztalka horizontálisaival együtt kiemelik a váll könnyed lekerekített vonalát, a fejmozdulat elevenségét (a szemek a fej fordulatával ellenkező irányba néznek), a kézmozdulatot (a kesztyűs jobbkéz a csákót fogja, a bal kézben egy levél „Császári Őfelségének" címzéssel, 1808-as keltezéssel). Az ábrázolt alak az energikus és könnyed mozgékonyság hatását kelti. A kissé kiálló pofacsontú arc a rövid, enyhén pisze orral és a kiborotvált szőke üstökkel fiatalabbnak látszik 35 évesnél, pedig Ratkov ennyi idős volt 1808-ban, amikor Rombauer a portrét festette. Ratkov 1808 után még 20 évig vett részt — jóformán szünet nélkül — hadivállalkozásokban. Nagyon szépen hat a képen a világos és sötét árnyalatok elrendezése, aminél a festő mindenütt az ábrázolt alak jellegzetes mozdulatainak kiemelését tartotta szem előtt. Ratkov portréja, Uvarova arcképével együtt, új színben mutatja be Rombauert: a művész által kitűzött cél messzire túllépi az egyszerű dokumentáció határait; a jellemzés sokkal mélyebb, nagy jelentőséghez jut a kompozíciós megoldás, az ábrázolt mozdulatnak a kép síkján való elhelyezkedése; a művész lelkesen végzi feladatát. Igaz, hogy még nem látja teljesen világosan, milyen nagyjelentőségű feladat az arcképfestésben a fej, az arc, a kéz eleven formáinak modellálása. Feltehető, hogy Rombauer magasállású megbízóinak köre is észrevette ezeknek az arcképeknek sikeres megoldását. Noha ennek a feltevésnek a megerősítésére nincsen semmiféle írásos dokumentumunk, már azoknak neve is, akiket 1809—1810-ben lefestett, a megrendelők körében elért sikerekről tanúskodik (s talán nem is ismerjük valamennyi, e két esztendőben festett képét). 1809ben Rombauer megfestette Platovnak •— a doni Hadsereg híres hetmanjának, a mindenható Arakcsejev édesanyjának és Szesztrencevicsnek, a római katolikus egyház metropolitájának arcképét (már korábban említettük Iljinszkij gróf ebben az időben festett portréját). Az itt említett portrék közül mindezideig egyet sem sikerült felkutatnunk. Az egyetlen kép, amelyről fogalmat alkothatunk magunknak, Platov portréja, éspedig nem azért, mert reprodukciója 1912-ben megjelent a Szitin kiadóvállalat egyik népszerű, a honvédő háborúval foglalkozó kiadványában, hanem inkább, mert már 1809-ben kitűnő metszetet készített a festmény után a hírneves I. Klauber.
