dr. D. Fehér Zsuzsa -Párdányi klára szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 3. szám (Budapest, 1961)

A. Tyihomirov: Rombauer Oroszországban

vák történészek ugyanilyen mértékben fenntartás nélkül Presov (magyarul Eperjes) város szlovák művészei közé sorolják őt. Ahogyan fentebb láttuk, egy orosz történész (A. P. Mjuller) német művésznek nevezi. Általában szólva, talán paradoxnak tűnik az a kísérlet, hogy akár egyik, akár másik nemzeti iskolához próbálják sorolni a művészt, aki nevét mindig németül írta alá (Johannes-nek, Johannák), Szlovákiában született, egy bécsi dán mestertől tanult, magyarokon és szlovákokon kívül orosz és lengyel előkelő személyiségeket festett le, sőt az 1812. évi honvédő háború dicsőséges kozákjairól is készített portrékat. Kortársak tanúbizonysága szerint feleségével (a pétervári születésű Amália Baumannal) otthon kizárólag franciául beszélgetett, de annak halála után német nyelven írt egy megható sírfeliratot. Barátja, Kazinczy azt a legendát beszéli el, hogy I. Sándortól nyugdíjat kapott. Rombauer azokban a napokban halt meg, amikor barátai vele együtt ünnepelték az osztrákok felett 1849-ben kivívott branyiszkói győzelmet •— vagyis a nemzeti szabadságharc első reménykedéseinek napjaiban. Viszont a haláláról szóló magyar nyelvű egyházi feljegyzés úgy emlékezik meg róla, mint az „orosz császári művészeti akadémia tagjáról". Az adatoknak elég tarka sokfélesége ! Anélkül, hogy igényt tartanánk a kérdés végleges megoldására, azt állítjuk, hogy Rombauernek a magyar iskolához való sorolása (a korszak által megszabott fenntartásokkal) — indokolt. A magyar művészet a XIX. század folyamán mindvégig nagy számban tud felmutatni olyan nagytehetségű művészeket, akik évtizedeken át dolgoztak hazájuk határain túl, s mégis megőrizték az eleven kapcsolatot annak szellemi életével (id. Marko Károly, Brocky Károly, Zichy Mihály stb.) Ugyanakkor a magyar művészet nem kis számban vont be hatókörébe több nemzetiségi eredetű tehetséget, köztük szlovák területről származottakat is. Nyilvánvaló, hogy döntő jelentőségűnek kell tartanunk, hogy milyen nemzeti jellege van annak az eszmekörnek és életanyagnak, mely meghatározza a művész alkotásainak sajátos jellegét. A szóban forgó esetben az a benyomásunk, hogy Kazinczy köre elég sok szempontból döntő jelentőségű volt. Azonban jelen tanulmány főfeladata sokkal korlátozottabb, mivel elsősorban meg kell kísérelnünk választ adni arra a kérdésre, hogy mit festett Rombauer Oroszországban, kiket festett meg, és mi maradt meg ebből a munkából. Rombauer János (Johann vagy Jan) 1782 május 28-án született Levocán (Lőcse), mely akkoriban a Habsburg-birodalom magyar részéhez tartozott. Amint erről a keresztelésre vonatkozó egyházi bejegyzés tanúskodik (a keresztelés napja május 28.), apja asztalosmester volt. Mesteremberek voltak keresztszülői is.

9 Rombauer Oroszországba utazása, vagyis 1806 előtti életéről igen keveset tudunk. A magyar és szlovák forrásművek a fentebb említett Stundert nevezik meg mint tanítóját.

10 Az a feltevés, hogy Rombauer utazásokat tett Németországban vagy Franciaországban, alaptalannak bizonyult. Xem egészen világos az sem, hogy Rombauer hol tanult Stundertól. Az arra való utalás, hogy Rombauer Pest-Budán volt Stunder növendéke, bonyolulttá teszi a kérdést. Stunder 1791-ben hagyta el Pest-Budát, vagyis akkor, amikor Rombauer alig volt 10 éves.

11 De nem lehetetlen, hogy Kazinczy e barátjának később, Lőcsén vagy Kassán volt a tanítványa. Az 1790-es években Stunder sokáig élt Lőcsén, és 1797-ben itt is házasodott meg.

12 A Rombauer tanulóéveiről szóló szűkszavú közlések nem egészíthetik ki ismereteinket ezekben az években alkotott műveire vonatkozóan sem. Amint az alábbiakban látni fogjuk, ezek a művek inkább arra vallanak, hogy a tehetséges művész nem járta végig a szigorú akadémikus képzés iskoláját, s lehetséges, hogy ezzel magyarázható műveinek gyakran egyenetlen színvonala is. Elég szűkszavúak a Rombauer korai műveire vonatkozó tudósítások is. Első életrajzírója, Divald Kornél beszél Rombauer két 1804-es keltezésű, de bizonyos szempontokból vitatható, ovális alakú kis arcképéről (egy kékszemű leánykát ábrázoló 13 X 18 cm-es és egy szakálltalan fiatalembert ábrázoló 10 X 18 cm-es képről). Ugyancsak 1804-es keltezésű Steinhübel Sámuel, a tekintélyes eperjesi kereskedő hiteles aláírású arcképe. Valószínű, hogy Rombauer egy időben Steinhübel alkalmazottja volt. Az arcképet (76 X 51) a kosicei (Kassa) művészeti galériában őrzik, s reprodukciója megtalálható K. Vaculik ,,A szlovák művészet száz éve" című könyvében.

13 Az arcképen nehezen fedezhetjük fel a közép-európai akadémikus művészet jegyeit, pedig Stunder, Rombauer mestere, kétségtelenül birtokában volt ennek. Rombauer képéből jóformán teljesen hiányzik a festői problémák felvetése. A művész nyilvánvalóan kizárólag a hasonlóság elérését és a jellegzetességek visszaadását tűzte maga elé célul. A külső megjelenésében nyugodt és feszes tartású, ülő férfi félalakos képén a művész jól érzékelteti a koncentrált figyelmet és az energikus jellemet (az egész ruhát majdnem tagolatlan fekete sziluettként fogja fel). A gyűrűvel felékesített, ápolt kezek ellentétben állanak az arc éles, szilárd akaratot eláruló vonásaival és az okos fekete szem kifejezésével. A férfi kezében papírok, az asztalon üzleti levelek; a hátteret egy vitorlával felszerelt gálya sziluettje és a kötélzetet megerősítő matrózok foglalják el. Rombauer képén a kereskedő egyáltalán nem a csak vagyonszerzéssel törődő, szűklátókörű kalmár típusa; a művész megmutatja értelmének és akaratának erejét. Xem tagadható, hogy ebből a szempontból kifejezésre jut a képen az új kor szelleme: Rombauer portréján Steinhübel a felemelkedő új osztály képviselője. A magyar forrásművekben utalást találunk arra, hogy ennek a portrénak párja is volt, mely Steinhübel Sámuel feleségét, Steinhübel Zsuzsannát ábrázolta. Megmaradt Rombauernek egy 1803-ban festett, eléggé különös jellegű munkája is. A budapesti Történeti Mú-