dr. D. Fehér Zsuzsa - Kabay Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 2. szám (Budapest, 1960)

Bordácsné Haulisch Lenke: Ámos Imre emlékkiállítás

hangjába éppen úgy, mint később küzdelmeinek, nélkülözéseinek és megaláztatásának gyötrelmes érzései. 19 éves korában, 1926-ban került fel Budapestre, ahol apja halála utón az anyját és őt támogató rokon kívánságára a Műegyetemre kérte felvételét. Elutasították. Majd miután egy évet mint zománcozó és festő a Láng ezüst gyárban dolgozóit, a numerus clausus megkötöttségei ellenére mégis beiratkozhatott általános mérnöki szakra. Három évet végzett el jeles eredménnyel, amikor rádöbbenve, hogy nem kötelezheti el magát hivatásórzetével ellentétben, hirtelen elhatározással felvételizett a Képzőművészeti Főiskolán. Próbálkozása sikerrel járt, és Rudnay Gyula tanítványaként már 1929-ben nagy szorgalommal fogott hozzá, hogy természetes adottságához a technikai ismereteket megszerezze. Rokona azok közé a mecénások közé tartozott, akik, bár visszaéltek segítségükkel, megértően viselkedtek, s még egy évtizedig nem vonta meg pénzjuttatását az induló fiatal festőtől, sőt később feleségét is külön támogatta, Ámos gyorsan beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mert már főiskolás korában több kiállításon figyelmet keltett. Főleg a Szinyei Társaság fiatalok számára alakított, úgynevezett Tavaszi Szalonjának kiállításain szerepelt többször. Itt 1933ban dicsérő elismerést, 1934-ben pedig az első díjat nyerte el. Nyilvános sikereinek és elismertetésének ez a rövid korszaka le is zárul azzal, hogy 1935-ben a Munkácsy Céh, majd 1936-ban a KUT tagjának választotta. A harmincas évek második felében, a háborút megelőző forró légkörben, majd kirobbanásának idejében már alig volt erre lehetőség. Ez az elismerés azonban a csekély anyagi értékű díj odautalásán, egy-két rövid dicsérő és sok közömbös újságcikk megjelenésén és néhány kisebb vásárláson túl nem sokat jelentett. Biztos anyagi bázist élete végéig nem tudott maga körül kialakítani. Feleségével az OMIKE menzán étkeztek, ruhájukat és csekély műtermi inventáriumukat használtan kapták képekért cserébe. Az ilyen nehéz körülmények közt induló fiatal festő művészi fejlődése mégis könnyedén haladt. Biztos rajz ós komponáló készséggel rendelkezett. Szinte első perctől nélkülözte a tanuló évekre olyan jellemző rideg naturalizmust (52. kép). Mesterének, az általa nagyrabecsült Rudnay Gyulának romantikától fűtött, realista hagyományokon alapuló stílusa alig hatott rá, ha csak nem néhány első képének, mint a Tél, Gond vagy az Önarckép Ady maszkkal nehéz, rögös tónusában. Ezt azonban hamarosan mellőzte álmatag, révedező hangulatához jobban illő ezüstös-szürkés halvány színek kedvéért, Festészetének ez első periódusa idején, amely körülbelül 1935-ig tartott, több erőszakoltan moderneskedő társával szemben „bár elmélyedő, de konzervatív lírai piktor"-ként jellemzi magát naplójában. Ez abban rejlett — jellemző a 30-as évek felfogására, hogy konzervatívizmusnak nevezi ezt a magatartást — hogy nem taszította el magától teljesen a festészet addigi stíluseredményeit, nem akart minden áron sohanemvoltat csinálni, hanem megpróbált belekapcsolódni egy megelőző stílusáramlatba. Ez az áramlat az az impresszionizmust dekoratív irányba fejlesztő, a kompozíciót előtérbe állító törekvés volt, melyet Franciaországban a nabik művészete képviselt, és amelynek hazai közvetítője is akadt Rippl Rónai József személyében. Erre az orientációra mutat korai képcin a körvonalak és a nagy, díszítő célzatú, egynemű felületek szerepe. Azonban már előadásmódban is eltér az előbbi vonaltól színeinek tompa, lefokozottságával, s a képeken szereplő nagyobb felületeknek, drapériáknak, ruháknak ornamentálisan festett vagy bekarcolt kezelésével. Még inkább egyéni, csak az övé az az intenzív hangulati tartalom, amely munkáiból árad. Ez utóbbi, bár megjelenésében a logspontánabbul hat, nagyon is tudatos törekvése nemcsak e korai periódusában, hanem egész munkássága során. „Olyan érzéseknek a kivetítésére törekszem, amelyek csak az enyémek és mégis örök emberiek. Nem lefesteni valamit, . . . hanem ... a lelki tartalom legyen az a plusz, ami az általános követelményeken kívül (szerkesztés, komponálás, szín) — megkülönbözteti minden más képtől" — írja 1935-ben. S vajon milyen ez a hangulati tartalom Amos korai képeinél? Semmi esetre sem derűs és játékos, mint azoké a mestereké, akiknek törekvéseikhez formailag kapcsoltuk őket. Ellenkezőleg : bágyadt, lehangoló érzelmeket tolmácsolnak, rossz sejtelmeket ébresztenek. Ez a nyomasztó atmoszféra árad a Szőlőevő fiatal férfialakjából, aki Proust módján a szőlő ízén keresztül tovatűnt múltját idézi vissza; ez a Gond (53. kép) görnyedt figurájából, komor, rácsos ablakkal lezárt terének rosszindulatú magányából ; ez az Álmodó asszonyok vagy a Varrónők jövőbe merengő csoportjából. Ha sorra nézzük munkássága első öt évének alkotásait, alázatos fiatal művész szorgosságának leszünk tanúi, aki fáradhatatlanul, apró téglák hozzáadásával építgette, szépítgette stílusát, mélyítette mondanivalóját. Ez a stílus álmatag mondanivalója ellenére is a formákat lehatároló, szinte azt mondhatnánk, szigorúan szerkesztő és komponáló volt. Először anyja halálának hatására lazult fel kapcsolata az érzékelhető dolgokkal. Most már nemcsak a konkrét tárgyak hangulati hatásával utal belső világára, hanem megpróbálja lerögzíteni gondolati képeit is. Átmenet ez a, harmincas évek második felében, a háborút megelőző fojtogató légkör hatására kialakuló mondanivalójához s az ezt követő nyelve-