dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

ADATTÁR - Oelmacher Anna: Vaszary János háborús képei

vigasztalanságot. A harmadik kép (91. kép) nom csupán Vaszary oeuvre-jé bon foglal el jelentős helyet, hanem az egyetemes művészet tört ónét háborús festészetében is kimagasló érték. Ezen a képen nincs tűzvész, sem embertelenül rideg barak, itt csak emberek vannak, a havas tájban didergő, roskadozó, vonszolódó emberek. Az átlós kompozíció merőbon eltérő az eddigi vízszintes tagolástól, amely a mindi" alacsonyra szorított embert a dolgoknak, valamint az emberi önkénynek kiszolgáltatottan mutatja be. Nem kevésbé ez a tartalma ennek a másfajta konpozíciónak, amelyen a könyörtelen természet ábrázolása még csak mélyíti a drámát. A jobb alsó saroktól balra felfelé húzódó zárt, fekete tömegből valójában csak az arcok s néhány tépett gúnya rajza, válik ki. Lényegében csak fekete-fehérre épült az egész kép. A katonák sapkája és kucsmája után ítélve ezek az ábrázollak szerbek, úgynevezett ,,komitácsik". Vaszary tehát az ellenséget ábrázolta, fogolyként, vagy tépett visszavonulásban. Ha a ,,magyar virtus" ilyen indirekt módon tolmácsolódott, nehéz elképzelni, hogy nagy erővel lelkesített volna a további harcira, A művész nem látta, tehát nem láttathatta a, győzelmet, csak a veszteséget, melyet az ellenség gyötrelmén mutatott meg. Nem festett lobogó rohamot, sem vár bevételét, tehát nem az akciót, amelyben a virtus megmutatkozhatnék s amely további virtusokra ösztönözhetne. Azt festette, ami számára, mint mélyen érző ember és művész számára a háborúban a leglényegesebbnek tűnt: a hiábavaló, mérhetetlen áldozatot és pusztulást, Nem volt benne gyűlölet, nem sikerült azt felkorbácsolni azzal az ál-hazafisággal, amellyel 1914.-ben germán hatalmi érdekekért bálidba küldték a magyarok százezreit. Semmiképp sem lehet ezekben a képekbon a diadal örömét felfedezni, csak mély együttérzést az emberi méltóságában megtiport, testileg, lelkileg megnyomorított ember iránt. Ës itt éijból vissza kell térni az alapprincipiumhoz, a világnézet és a mű viszonyához. Vizsgáljuk meg, hogy egy igen védett körülmények közt élő, sikeres művész hogyan szemlélte a világot ? Logikusnak látszik, hogy biztonságos életének veszélyeztetettségét el lehetett volna, hitetni, hiszen a ,,vad komitácsi" és az ,,orosz medve" a civilizációt, a, kultúrát támadta, — a propaganda szerint. De ha ezt elhitte volna, akkor az ellenséget nem szívszakasztó nyomorúságban ábrázolja, — ezzel lebecsülte volna a, veszélyt, hanem a, dühös gyilkost, aki (dien minden igaz magyar talpra áll. Nem, nem, o képek tanúsága, szerint távol állt tőle a virtus ébresztgetésének szándéka, de mert nagy művész és kulturált ember volt, egyben nagyon érzékeny az emberi szenvedés iránt : világnézete a humanizmus, amely tagadja, az emberi integritás mindenféle sérelmét. Így hál művészetében — a meghatározott célzat ellenére — a háború ellen tüntetett. Világnézete nem engedte, hogy azonosítsa magát az OsztrákMagyar Monarchia törekvéseivel s hogy a, háború jogosságát higyje, vagy vallja. Ezért nem festette a győzelmes előrenyomulást s ezért hívta fel nyomatékosan, művészetének szuggesztivitásával a figyelmet, hogy a háborúban „van aki veszít és nincs aki győz-" Az októberi ellenforradalom mint kiváltó ok szerepel az írás elején. Valóban így van, a háborútól való rettegés, amelyet é Virent ártani, sőt a háborút megvalósítani és kiszélesíteni semmi sem volt sokés drága az imperialista erőknek : késztetett arra, hogy egy nagy magyar mester életművéből kiragadjam azokat az alkotásokat, amelyek megdöbbentő dokumentumok és kiáltó vádbeszéd a háború ellen. Ha volnának még a világon — mint ahogy vannak — olyanok, akik egy háborútól várják a teljesen antidialekt ikusan képzelt ,, függőt lenség és szabadság" megvalósulását : forduljanak nagy humanistákhoz, akik minden kétséget kizáróan, életük gyakorlatából leszűrt tapasztalatokkal, nagy művekben bizonyíthatják, hogy a fejlődésnek, az alkotásnak egyetlen lehetséges feltétele a béke, amelyért — direkt, vagy indirekt módon — minden valóban nagy művész, minden korban harcolt a maga sajátos eszközeivel, mint ahogy ezt Vaszary János is tette háborús képeiben. Oelmacher Anna