dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

ADATTÁR - Telepy Katalin: Benczúr Gyula két történelmi festménye a Magyar Nemzeti Galériában

zelmcs, ünnepélyes cscmónyho/ nyúl. Ahogy Munkácsyt a dráma, a tragikum izgatta, a kavargó cmbeuí indulatok, őrzések, xígy Benczúr életeleme az öröm. Lelki alkatának sajátsága ez, mely képeiben nemes páthosszal párosul.1 !) A Mátyás-sorozatnál is mind a nyolc megfogalmazás örömet, győzelmed hirdet, s talán a eroseemdot éppen a „Diadalmas Mátyás"-ban éri ed. Mátyás mint t riumphator bevonul Dudára, A kiiály ízigvérig humanista fejedelem, akinek öröme tedt az antik életformák követésében. Szerette külső jelekkel is megmutatni gondolkodásának római jellegét. A korabeli művészet Mátyást irnperátőrként ábrázolja babérkoszorúval. Számos miniaturán mint győzedelmes uralkodó lát hate'). Európában ő újítja fel a győzelmi bevonulásokat, az ellenség feledt i diadal örömére. Ilyenkor a eeu-emernia a római diadalmenetek mintjára történt. ,,A diadalmas Mátyás" témájánál fogva az előzőnél mozgalmasabb, felfokozott abb kompozíciót igényed. A merned et, mely jobbról-balra átlósan halad, lovon ülő harsonások vezetik be, mögöttük apródok, s a kép középpontjában léptet a király fehér lován. Mögötte lóháton kísérete, s a felvonulást a török rabok zárják le. Háttérben elmosódottan látszik a vár egyik bástyája, A kép bal szélén a felemelt karéi férfiak, s az ékes ruhákba öltözött, virággal várakozó nők csoportja, az ujjongó népet képviseli. Míg az előző kép feszült várakozása csendet hirdet a trónterem udvari népe között, itt harsogó örömujjongás reszketeti meg a levegőt. A harsonások teli tüdővel fújják a győzelmi jeleket, a kíséret és a nép az utcákon büszke szívvel élteti a nagy fejedelmet. Itt csak maga a király szótlan. Fenségesen büszke tartással, páncélban ül gyönyörű lován. Királyi palástja válláról sarkáig omlik. Arcán keménység, itt az imperátor van jelen, míg a másik kéj) uralkodója gondolatokba mélyed, politikai gondok foglalkoztatják. A bevonuló Mátyás kemény arccal, szinte jelképes magasságban mutatkozik, tekintete nem enyhül, pedig az őt ünneplő asszonyok, leányok csoportja felé fordul. Az egyik nő a tekintet hatására térdre ereszkedik. A főalak megfogalmazása a quattrocento lovasszobrokéval rokon, közelebbről Verrocchio velencei Colleoni szobrával. De a mester nemcsak a hagyományokhoz nyúlt vissza. A lóportréhoz sok tanulmányt készített a bée'si udvar fehér lipicai lovairól is 20

. Ezen tanulmányok egyiket a csehszlovákiai Bcttlérikastély festményei között találjuk.1 A modellek közül a kis apród itt is megjelenik, s a kíséret tagjai között a képből kinéző, forgós fövegű, fehér szakállas magyar a művész önarcképe. A képhez készült vázlat nak (84. kép) amely még 1921-ben a „Benczúr Gyula és tanítványai" kiállításon lát hale') volt, azóta nyoma, veszett. A fennmaradt fényképek alapján azonban megállapíthatjuk, hogy a mester a kivitelezéskor változtatott kompozícióján. A vázlaton a kompozíció horizontális hullámzását egyhangúnak találta,, s így ennek ellensúlyozására alkalmazta, a festményen vertikális elemként a vörös faoszlopot, a rátekert zöld tölgyfalombbal. Hzáltal a kép kompozícióban, ele színben is gazdagodott, mivel a két fehér folt — a háttal térdelő nő selyemruhája, s a király lovának fehér foltja — közé iktatta az élénkszínű oszlopot. Mindkét kép színbeli megoldása igen gazdag. Öreg korára Benczúr színei bizonyos változáson mentek át. Korai képeinek bármelyikével hasonlítva, össze a Mátyás-képeket, színei letompullak, s bár erőteljesek most is, de nem kápráztatnak el. Kevesebb a csillogás, ragyogás, több az árnyék, nagyvonalúbban kezeli a színeked, nem törekszik bravúrra. Az eredmény méltó a nagy magyar koloristához. Benczúr köved kezelés kitartása művészi felfogása mellett sok támadásra adott alkalmat. A XX. százatl elején az impresszionizmusnak megbódított közönség Benczúr művészede' iránt bizonyos fenn tartással viseltetett. Akadémiai felkészültségét, kompozíciós erősségét, nagyszerű színkultúráját most már nem számították előnynek, amikor egy-egy pillanatnyi hangulat, benyomás rögzítése

1 volt a művészet célja. Benczúr azonban magas művészi fokon alkalmazta a mesterségbeli tudást festményein, melyekben nem pillanatnyi hangulatokat, hanfem a magyar nép történetének egy-egy jelentős eseményét ábrázolta, ,,A diadalmas Mátyás" már 1917 végén befejezéshez közeledett,2 a szignaturában mégis az 1919-es évszámot olvashatjuk. Az 1921-es ,,Benczúr Gyula és tanítványai" kiállításon a kép még a család tulajdona, csak később került a Várba, onnan 1944-ben a/. Olasz követségre, majd 1945 után a Fővárosi Képtárba,3 Nemrég Vasadi Hermann a Magyar Nemzeti Galéria festőművész-restaurátora szabadította meg szakavatott kézzel a két festményt az időközben rárakodott porrétegtől, s végezte el rajtuk a kisebb sérülések következtében szükségessé vált restaurátori munkát. Teljes színpompában ragyog a, két kép, hirdetve a legnagyobb magyar kolorista, bravúros művészetét. Tékpy Katalin