dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)

Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában

6 Tarthatatlannak véljük Genthon István azon állás­pontját, amelyet Derkovits fejlődésének szerves mi­voltával kapcsolatban foglal el az emlékkiállítás kap­csán írt, egyébként igen szép és igaz cikkében. A szá­munkra abszurditásként ható rész így szól : ,,Azt hiszem sokan voltunk, kiknek emlékezetében Der­kovits Gyula művészete úgy élt, mint szakadatlanul készülődő, szerves, célokhoz érő, élj célok felé törő fejlődés. A kiállítás egyik — ez a negatívum — meg­lepetése az volt, hogy a tények az emlékezet ellen szóltak. Brutálisan úgy lehetne megfogalmazni, hogy két Derkovits Gyula festő van, 1930-ig egy jelenték­telen és modoros kísérletező, 1930-tól kezdve nagy művész, ki szinte előd nélkül jelenik meg". (Az Orsz. Szépművészeti Múzeum Közleményei. 1955. 6. sz. 104—105. o.) Itt nincs mód részletesen vitatnunk Genthon kolléga állításának igazvoltát. Azonban azt hisszük, dolgozatunkban az adott keretek lehetőségei­hez mérten elég világosan jeleztük az 1928 — 30-ra tehető döntő változást, önállósodást, és gondoljuk, meggyőzően sikerült rámutatnunk azokra a mozzana­tokra is, amelyek kétségtelenné teszik, hogy Derkovits 1930. előtt nem volt csupán „jelentéktelen és modoros kísérletező", s hogy odáig vezető útja „szakadatlanul készülődő, szerves, célokhoz érő, éij célok felé törő fejlődés volt". Ha majd sor kerül arra, hogy korábbi műveit összevetjük a hasonló modorban alkotó kor­társ-mesterekével, kitűnik, hogy azok nem jelentéke­nyebb kísérletezők nála. A „két Derkovits" tézist szülhette a szerzőben az előbb, majd utóbb alkotott művek közt tényleg mutatkozó szembeötlő különbség, azonban a beható, a művek folyamatát követő vizs­gálódás próbáját semmiképp nem állja ki ez a mecha­nikus kettéosztás. IJT D. Gyné i. m. 142. o. 98 OSzM Adt. 9070-C/56.

Next

/
Oldalképek
Tartalom