dr. D. Fehér Zsuzsa - Pásztói Margil szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 1. szám (Budapest, 1959)
Székely Zoltán: Derkovits Gyula a Magyar Nemzeti Galériában
1932, Dunai homokszállítók. 1934) és a három nagyméretű tusrajzot (Eácstépő. 1930, Elítélt. 1930, ítéletvégrehajtó. 1930.), mert így művészetének minden korszakát és egészének fő sajátságait jellemezhetjük. Mesterünk első korszakát ebben az együttesben a nagyméretű Koncert képviseli 69 (25. kép). Ez a festmény, az Utolsó vacsora mellett e korszak főműve ; ekkori törekvéseinek legteljesebb megfogalmazását adja benne. Dolgozatunk első részében említettük volt, hogy Derkovits indulásakor a Kernst okiskolában szerzett inpulzusok következtében ahhoz a művészeti irányzathoz csatlakozott, amelyet röviden expresszív kubizmusnak nevezhetünk. Ez az irányzat formájában a Cézanne-t követő kubizmushoz, lelkiségében pedig a főként Németországban elterjedt expresszionizmushoz áll közel — hisz az újabb irányzatokat képviselőik a nyugati utazásaikkor szerzett tanulságaik után, néhány év időeltolódással honosították meg Magyarországon. 70 Mielőtt foglalkoznánk a Koncert-tel, szükséges röviden összefoglalnunk ezen irányzatok mibenlétét hogy láthassuk, Derkovits miképpen kapcsolódik hozzájuk és ha valamiben eltér tőlük, mi az 1 A kubizmus és az expresszionizmus egy-egy fázisa a polgári művészet utolsó korszakának ; fázisa annak a nyugtalan hullámzásnak, amely szubjektíve a művészet megújítása végett indult cl már a XIX. század második felében, de objektíve a polgári művészet s az egész kultúra mély és szakadatlan válságaként zajlik még ma is. A gátakat a múlt század hatvanas éveiben az impesszionizmus mosta el, joggal és méltán. Ugyanis az akkori parvenü polgárságot kiszolgáló hivatalos művészet, a letűnt korokat élettelenül majmoló akadémizmus végképp álművészetté korcsosult s a burzsoá sznoboknak csupán társasági beszédtémát szolgáltató üres fecsegesse aljasult. Az újítók jó irányban indultak el. Az akadémizmus áltermészetévei és az anekdotafigurákkal szemben a valódi természet és az eleven ember ábrázolását tűzték ki célukul. Néhány nagy művész így, az élet közvetlen szemléletéből fakadó csodálatosan szép életművet hozott létre, azonban a művészetüket iskolákká bigitó követők és utódok végülis csakhamar hátatfordítottak a való világnak és kiagyalt elvek festőivé váltak. Az izmussal végződő irányzatelnevezések úgy cikáztak a művészet egén, mint zivatarban a villámok és mindegyik azt lutte magáról, hogy bevilágítja a művészet egész birodalmát. Pedig csak végletekig hajszolt részigazságok hordozói voltak. Mindennek valódi oka a polgári társadalom hanyatlásában, a világháborúba, torkolló válságában található. Tudjuk, hogy ez a válság az első világháborúval nemhogy megoldódott volna, hanem továbbmélyült, bonyolultabbá vált. Az átmeneti gazdasági stabilizációt gazdasági világválság és újabb világháború követte, közben a szellemi zűrzavar és a kultúra elsekélyesedése egyre fokozódott és fokozódik. Ennek oka pedig az, hogy a kultúra és benne a művészet elvesztette társadalmi szerepét és mintegy légüres térben, átfogó eszmei alap nélkül létezik és szükségszerűen irreális régiókba téved, dehumanizálódik és a művészet kisszámú ún. „kultúrember", valamint a vagyonos kultúrsznobok magánügyévé szűkül. Hazánkban Derkovits felléptekor, 1920 körül még csak elég kis, de erős körben terjedtek el az izmusok különféle válfajai, ám a log végletesebb irányzatok jóformán csak néhány embert kerítettek hatalmukba. Nálunk a század első két évtizedében még a nagyzoló akadémizmus és a semmitmondó naturalizmus volt az államilag szentesített irányzat. Polgári ,, progress zí veink" ekkoriban még részben tényleg progresszív elveket képviseltek. A hazugságokkal terhelt polgári léttel szemben művészetükben egyfajta tiszta, egészséges létet hangsúlyoztak és a lelketlen álérzelemmel szemben valamiféle romlatlan lelkiséget, mély érzésvilágot igyekeztek felszínre hozni. A társadalmi valóságtól elvonatkoztatott, absztrakt humanizmus volt ez ; pantheista életigenlés, amely a szó materiális és spirituális értelmében vett meztelen ember és a természet „ősi, zavartalan" kapcsolatában igyekezett megtalálni a létezés boldogságát. Igen, ezek a művek csak az elvont embert tükrözték, borongós vagy extatikus érzésektől fűtött lélekállapotban, a létezés misztikus-spirituális szférájában. A reális élet cselekvő emberét hiába keressük ebben a művészetben. Ennek az elvont humanista, pantheista világszemléletnek adekvát kifejezői voltak a kubizmustól kölcsönzött, elvont formák és az expresszionizmust ól tanult érzés-képletek. Ezek attól függően váltak többé vagy kevésbé geometrikussá, illetve excentrikussá, amilyen mértékben iskolásán, kisebb vagy nagyobb tehetség áttételével jelentek meg fostőink művein. Jelentősen meghatározta az cfajta, művek karakterét az is, hogy alkotójuk őszintén átélte-e ezt a szemléletet, vagy pedig csak mímelte ? Ha mármost megnézzük Derkovits Koncert-jét, az első ami megragad bennünket : a mondanivaló őszinte átéltségének szuggeszciója. Felesége visszaemlékezéseiből tudjuk, de számos zenei tárgyú műve és néhány remek tájképe is tanúskodik róla, hogy mély áhítattal viseltetett mind a természet, mind a zene iránt. 1920 telén megismerkedett Kerpely Jenővel, a világhírű gordonkaművésszel, a Bartók és Kodály művök egyik legelső interpretátorá val. 71 Ezt a tényt itt figyelembe kell vennünk, mert Korpoly gordonkajátéka bizonyosan nagy hatással volt a fostőre. Feltehetően nem véletlen, hogy éppen a gordonkát